Jean-Louis Fournier: Hova megyünk, papa?

Ki a normális? Aki olyan, amilyennek lenni illik, vagyis átlagos, középszerű. De én nem nagyon szeretem az átlagosat, jobb szeretem azokat, akik nem átlagosak, fölötte állnak, vagy alatta, miért ne mindenesetre nem olyanok, mint mindenki. Jobb szeretem a „nem olyan mint a többiek” kifejezést. Mert nem mindig szeretem a többieket.

Fülszöveg:

☀

Jean-Louis Fournier Femina-díjas megrázó könyve a szerző két fogyatékkal született gyermekéről szól – történetüket az apa szülői érzékenységgel és jótékony iróniával, az elfogadás jegyében írta meg. Szívszorító, olykor mulatságos történetek sorakoznak a lapokon. Semmi kioktatás nincs benne, a végén mégis tudjuk: ez a dráma mindannyiunkkal megeshet, és adottságaink szerint el kell viselnünk. A Czeizel Endre előszavával megjelent mű világsiker, eddig több mint 25 nyelvre fordították le.  

Könyv információk: Eredeti cím: Où on va, papa? Eredeti megjelenés éve: 2008 Ab Ovo, 2009 120 oldal · ISBN: 9789639378704 ·     Fordította: Szoboszlai Margit

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )                

Szerintem:

☀

Egy édesapa rövid, 1-2 oldalas gondolatai – élményei a saját testi és értelmi fogyatékos gyermekeiről… 

Szókimondó. Keserédes. Szomorú. Őszinte.

Rövid, ám megrendítő iromány, amit gyalázat, hogy úgy kellett megtalálnom, hogy az 50 könyves kihíváshoz kerestem memoárt… Ha világsiker, miért hallgatnak róla? Persze tudom a választ: mert az emberek nem akarnak ilyesmiről hallani, beszélni vagy olvasni. Nem akarjuk beengedni az életünkbe, hogy a leendő gyermekünk akár beteg / sérült / visszamaradott / fogyatékos is lehet.

Mégis érdemes elolvasni ezt a rövid könyvet, 

mert hiánypótló mű!

Fournier nem kérkedik és nem mártírkodik. Nem ripacskodja el a „beteg gyerek apja / anyja / szülője” –szerepet. Együtt él vele és igyekszik humorral átlendülni a dolgokon. Szerettem, hogy nem hazudik önmagának, talán túl szépen írta meg ezt a kétségbeejtő élethelyzetet, amit… túlélt? …átélt? A humor mentőöv, Jean-Louis Fournier akasztófahumora elsőre illetlen, ám idővel megérthető (vagy valami hasonló).

Amikor ilyesmiről hallok, hasonlókról olvasok, akkor rádöbbenek, hogy mennyire gyenge, mennyire senki és semmi vagyok egy ilyen élethez.

Tényleg a világvége?

Az én szemszögömből annak tűnik.

Nem hiszem, hogy lenne erőm hozzá(juk).

Mennyire fájhatott lejegyezni 1-1 mondatát a könyvnek? Belátni a szavak igazságát, rádöbbenni, hogy ez van? Ez volt?

Sokkoló.

Torokszorító volt, ahogy a vége felé már a fásultság, a belefáradás is kiérződik a röpke sztorikból.

Összegzés

Ha van egy kis időd és egy érdekes memoárt, önéletrajzi ihletésű művet keresel, akkor olvasd el – akkor is, ha nem érdekel a téma. Döbbenetes, hogy az író és humorista hogyan képes a saját szörnyű helyzetén nevetni. Keserédes élmény.

Értékelés: 5

Ritkaság számba megy, hogy hosszabb a „kiknek nem ajánlom”-lista, mint a „kinek ajánlom a könyvet”-lista. Ez egy ilyen könyv… 

Ajánlás: Őszinte szóra vágyóknak, illetve a púdermentes véleményre kíváncsiaknak.

Nem ajánlom: Éppen babát tervezőknek vagy terheseknek. Olyanoknak sem, akinek a beteg gyerekkel foglalkozás mártírmunka, de olyanoknak sem, akik áldozatosan ápolják a gyermeküket – legyen akármi baja! – és soha nem próbálták humorral oldani a feszültségüket.

A tipikus esete annak, hogy a borítókészítő nem olvasta a könyvet:

Én komolyan nem értem, hogy legalább nagy vonalakban sem akad ilyenkor senki a kiadóban, aki olvasta és/vagy rászólna arra a dögre, aki ezt beküldi borítótervként, hogy Hé, öcsém, marhára nem klappol?! Köszönöm, kedves „寶瓶文化事業有限公司” nevű kínai kiadó, hogy még utoljára belefájdult a szívem a könyvbe…

Megrázó idézetek:

☀

Hova megyünk, papa?

Az autóútra megyünk, a forgalommal szemben.

Alaszkába megyünk. Megsimogatjuk a medvét. Felfalatjuk magunkat.

Gombászni megyünk. Gyilkos galócát szedünk, csinálunk egy jó rántottát.

Uszodába megyünk, leugrunk a legmagasabb trambulinról, abba a medencébe, amelyikben nincs víz.

A tengerpartra megyünk. A Mont-Saint-Michelre megyünk. Sétálunk a futóhomokban. Elsüllyedünk benne. A pokolba megyünk.

Thomas rezzenetlenül folytatja:

– Hova megyünk, papa?

☀

Nem volt szerencsém. Játszottam a genetikai lottón, vesztettem.

☀

Tegye fel a kezét, aki sosem félt attól, hogy a gyereke nem lesz normális.

Senki sem tette fel a kezét.

Mindenkinek megfordul a fejében, ahogyan minden­ki gondol a földrengésre, ahogyan mindenki gondol a világ végére, valamire, ami csak egyszer fordul elő.

Én kétszer éltem át a világvégét.

☀

Súlyosbodott a gerincferdülése, hamarosan légzési nehézségei lesznek. Gerincműtéttel kell próbálkozni.

Próbálkoztak, a gyerek szálegyenes. Három nappal később szálegyenesen hal meg.

Végső soron a műtét, amelynek révén láthatta volna az eget, sikerült.

☀ ☀ ☀ ☀ ☀

A képek a következő Pinterest táblán vannak: Random Pictures For My Blog

A könyv a GoodReadsen: Où on va, papa ?   

☀ ☀ ☀ ☀ ☀