|
A rút kiskacsát nem emelik gyengéden magukhoz a társak, hogy azután
beállítsák a sorba; ellenkezőleg, gyorsan és könyörtelenül elűzik maguk
közül.
|
Fülszöveg:
☠
A
chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie
White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai –
főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó
esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az
indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul
benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom…
Stephen
King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert
aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója
akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és
ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának
szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint
felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy
érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított
Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a –
vele párhuzamba állítható – Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az
Ördögűző.
|
Könyv információk:
A boszorkánylány
címmel is megjelent.
Eredeti mű: Carrie
Eredeti megjelenés éve:
1974
Európa, Budapest, 1995
282
oldal · puhatáblás · ISBN: 9630757613 ·
Fordította:
Hamvai Kornél
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért olvastam el?
Egy Tervezett Együtt Olvasás (TEO) keretein belül
olvastam el, de több dolog miatt vágtam bele. Egyrészt ugye kellett kihíváshoz
- ;)) -, másrészt szeretném átrágni magamat az író érdekesebbnek tűnő
regényein. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor el kell, hogy áruljam:
alapműnek tartom, és szeretném megismerni az alapműnek kikiáltott sztorikat -
legyenek akár regények, akár filmek! (Ebben az esetben ugye is-is.)
Szerintem…
A sztori több rétegű, hiszen nem csupán Carrie
történetét követjük végig a bálig, és nem csak a múltról szóló családi
sztorikat ismerjük meg, hanem mindenféle könyvekből és újságokból vannak
bevágva részek. Például a Sue Snell által jegyzett „A nevem Sue Snell” c.
könyvből is, vagy az „Árnyékból a fényre” kötetből.
Zavart a rengeteg vérzéses téma, ahogy ez elborult
anyával és az ő elvakult hitével se tudtam mit kezdeni... Tehetetlennek éreztem
magam, és ettől dühös lettem, pedig ez csak egy regény. Ritkán szoktam felhúzni
magam könyvkaraktereken, de ahogy egyre nagyobb rálátásom volt Carrie
gyerekkorára, úgy lettem egyre idegesebb rájuk. Olvasás közben leginkább dühöt
éreztem, illetve részvétet a lány iránt, mert ha legalább egy normális anyja lett
volna, akkor a telekinézis ellenére is sikerült volna beilleszkednie.
|
„Rock 'n rollt hallgatott a rádióban.
Megkísértette őt az Antikrisztus.”
|
A főbb szereplőkről...
Carrie White egy
16-17 éves kamaszlány, aki rémesen keveset tud a legalapabb dolgokról. Például:
a menstruációról vagy a tampon használatáról. A könyv úgy kezdődik, hogy sokkot
kap, amikor elkezd vérezni, majd megtudjuk azt is, hogy addig a rúzsát
törölgette a tamponnal - az utcán is! -,
mert az anyja nem világosította fel. Egy ilyen anyával nem is lehet megbeszélni
semmit, nem lehet segítséget kérni tőle, ha észrevesszük, hogy mindenféle
furcsa „trükkre” vagyunk képesek!
Carrie makacs,
erős és egészen humoros karakter. Nem tudtam nem azon töprengeni, hogy mennyire
más lenne ez a történet, ha valaki odafigyelt volna rá... Ha csak egy legjobb
barátnője akadt volna, de persze az is sokat nyomhatott volna a latban, ha az
édesanyja nem olyan elvakult, uralkodni vágyó <KHMM>, amilyen. Egyébként
Carrie anyja* elvakult hívő, és a legjobb példa arra, hogy egy rossz szülő
milyen hatalmas hátránnyal indíthatja el a gyermekét a szocializálódás, a
társas kapcsolatok kialakításának amúgy is rögös útján.
*(Anyukám szokta mondani, hogy egyesek, ha másra nem,
akkor elrettentő
példának tökéletesek. Na, ő ilyen!)
A mellékszereplők közül Desjardin
tornatanárnőt emelném ki, akit egyszerűen imádtam, amiért (enyhe SPOILER
kicseszett a
kicseszőkkel! Ezáltal bejött egy jó mellékzönge Chris Hargensen perrel
fenyegetőzése, majd pofára esése miatt spoiler
vége.) Tök jó részek voltak, ezeknél kifejezetten élveztem az olvasást!
Nem csak Carrie nézőpontjából ismerjük meg a sztorit, hanem megismerjük Sue
Snellt, Tommy Ross barátnőjét, aki bűntudatból megkéri a barátját, hogy kísérje
el a bálba Carrie-t. A fiú nagy nehezen rááll a dologra, majd miután meggyőzi
Carrie-t, hogy nem poénból hívta meg, egyre több időt kezdenek el együtt
tölteni, így a lány paranormális képességei mellé még befigyelt ez az érdekes
barátkozós, romantikussá váló szál is!
Ami nagyon nem tetszett, hogy a 104. oldalon lespoilerezték, hogy hányan
élik túl a bált… (Spoiler: „A sajtóban Báli estélynek keresztelt eseményt mindössze tizenketten élték
túl: akik nem jelentek meg az ünnepélyes alkalmon.” Spoiler vége.)
Innentől már mindegy is volt egy-két dolog.
Összességében
Olvasmányos volt, gyorsan haladtam a könyvvel, de be
kell vallanom, hogy nem egy pörgős regény. Szerintem nagyon „első könyv”
jellege van, noha ez nem az író első könyve, hanem az első megjelent könyve! (Érdekesség: a 4. regénye.)
Nem szórakoztatott, nem is élveztem a regény
olvasását, de azt se merem kijelenteni, hogy a horrorisztikus részei hatottak
volna rám. Olyan... semmilyen volt. So-so könyv, de mivel régóta érdekelt,
örülök, hogy elolvastam.
Értékelés: 3
FILMADAPTÁCIÓ:
Szerintem hűen követi a könyv cselekményét, és
nagyon jókat alakítanak benne a színészek, ráadásul szerintem elég korhűre
sikeredett. (Persze ezt 2018-ból nézve
mondom, úgy, hogy nem éltem a sztori idején! ;))) Érdekesek voltak az akkori tornázáshoz felvett kisgatyák, a
bodorított hajköltemények, puffos ruhaujjak és a többi. Sissy Spacek
számomra nagyon furcsa színésznő, mert idősnek kifejezetten kedvesnek tűnik a
képek alapján, de a filmben fiatalon Carrie-ként néha irtó butának tűnt, máskor
agyafúrtnak adta elő magát, és szinte táncot járt az arcberendezése. Nagyon para
a nő! És mégis nem jöttek át annyira a
könyvben kihangsúlyozott lélektani részek, persze így is jó volt. |
| Ugye, hogy para?! |
Mindentől függetlenül „egyszer nézős” film volt
részemről, mert nem szeretem a sztorit. (Illetve még egyszer nekiülök majd a
történetnek, mert beterveztem a 2013-as új filmadaptációt, amiben Chloë Grace Moretz alakítja Carrie-t.)
Adaptáció: 5/5 ☆☆☆☆☆
Érdekesség: van egy Düh: Carrie 2 (1999) című
film, ami abszolút WTF-feelinget okoz számomra. MIÉRT kellett?! Igazából Sue
Snellen kívül senki nincs benne a régi bandából, szóval tényleg nem értem…
Kedvcsináló idézetek:
☠
Csakhogy a sajnálat tüneti kezelés. Az ember
sajnálja, hogy mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy
sorozatban egyetlen bábut sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban
ritka, mint az igazi szerelem.
☠
– Egyáltalán, alig akad valaki, akit foglalkoztat,
hogy amit tesz, fájdalmas másoknak! Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb
okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak
ravaszabb indokot találnak hozzá.
☠
Anyámat visszafogni, ha bepörög, körülbelül olyan
reménytelen, mint megállítani a lejtőn száguldó kamiont, ha bedöglött a fékje.
☠ ☠ ☠ ☠ ☠
A képek a Pinterest táblámról származnak: STEPHEN
KING
CARRIE borítók
a GoodReadsen.
☠ ☠ ☠ ☠ ☠
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése