2022. augusztus 2., kedd



Fireborne - A tűz szülötte | Kedvcsináló idézetek (Blogturné Extra)

  

A könyvekhez készített extra állomásaimat itt leled: BTKextra

  


A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Rosaria Munda Fireborne sorozatának első részét A tűz szülötte címmel. A történetben Annie és Lee a két legjobb sárkánylovas vetélkedik egymással az Éllovas címért, miközben országukat háború fenyegeti. A  Blogturné Klub három bloggere izgalmas utazásra visz benneteket Kallipoliszba, ahol sárkányháton repülhettek a főhősökkel! Tartsatok velünk és egy szerencsés játékos megnyerheti a könyvet a kiadó felajánlásában.




Annie és Lee még kisgyerekek voltak, amikor egy brutális felkelés megváltoztatta addigi életüket, felforgatta a világukat, és ezzel mindenkinek – még az alacsony származásúaknak is – lehetőséget adott arra, hogy egy próbát kiállva a sárkánylovasok uralkodó osztályába kerüljenek. Mindketten az új rend feltörekvő csillagai lettek annak ellenére, hogy származásuk eltérőbb nem is lehetne. Annie szegény sorsú gazdálkodó családjával sárkánytűz végzett, míg Lee arisztokrata családját forradalmárok irtották ki. Ugyanabban az árvaházban nőttek fel, és szoros barátságot kötöttek. A hét év képzés alatt azonban riválisokká váltak, mindketten a sárkánylovas flotta parancsnoki tisztére pályáztak.

Amikor váratlanul felbukkannak a régi hatalom túlélői, és visszakövetelik a városukat, az új rend meginog. Az Annie-vel való kapcsolatának gyors változása és a küszöbön álló háború miatt Leenek döntenie kell: vagy megöli egyetlen megmaradt rokonát, vagy elárul mindent, amiben eddig hitt. Annie-nek pedig arról kell döntenie, hogy a szeretett fiút menti meg, vagy városa érdekeit tartja szem előtt.

 

Kiadó: Maxim (Dream válogatás)

Terjedelem: 448 oldal

ISBN: 9789634992882 · Fordította: Abrudán Katalin

Műfaj: Romantikus, High Fantasy, Young Adult

Eredeti mű: Fireborne / Eredeti megjelenés éve: 2019

 

WEBSHOP / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS

 

--- Tovább az idézetekhez! ---

vvvvv

1.

A flotta még mindig csak kiképzés alatt áll, a sárkányok is és a lovasaik is. Az új rezsim sárkánylovasai, akiket ma Őrzőknek neveznek, alacsony származásúak, közemberek vagy akár volt jobbágyok is lehetnek. Ma már nem a sárkányurak gyermekei a sárkánylovasok.

Az egyetlen kivétel én vagyok, de ezt egyedül csak is én tudom.

Mert a Forradalom kirobbanása idején sárkányszülöttnek lenni egyenlő volt a halálos ítélettel. Én Leo vagyok, Leon, a Viharkorbács-ház sárkányurának és a Felföldöntúl driárkhjának a fia, de az árvaházban átkereszteltek, és azóta Lee a nevem. Még az Első Oltalmazó sem tudja az igazságot, pedig ő volt az, aki megmentette az életemet. Még ő sem ismert fel, amikor két évvel később üdvözölt az Őrzőképző programban.

 

2.

– Te élsz!

Egyértelmű megkönnyebbülés cseng a hangjából. Szemben áll velem, tenyerét a padsorom első padjára támasztja, és úgy bámul, mintha holmi kísértet lennék.

Szóval nem akar feldobni. Rájövök, hogy vagy egy perce visszatartom a lélegzetem, és most megkönnyebbülten kifújom.

– Hogyan menekültél meg?

Sárkánynyelvre váltott. Noha a légzésem lassan lenyugszik, erre elfog az ingerültség. Ha ennyire örül, hogy lát, ha ennyire örül annak, hogy megmenekültem, akkor miért teszi kockára a biztonságomat a beszédnyelv ilyen önkényes választásával? Akárki hallgatózhat az ajtó mögött, és rendkívül meg lenne lepve, ha azt hallaná, hogy egy csórészéli árva anyanyelvi szinten beszéli a sárkánynyelvet.

– Atreus közbelépett – mondom kallul.

– Ő mentett meg? – kérdi Tyndale elkerekedett szemmel.

Bólintok.

 


3.

A fiú és a lány felváltva idézték hol ezt, hol azt az érvet, és egymás visszhangozva vitatkoztak az olvasottakról. A lány arra hajlott, hogy a sárkányok ellen szavazzon, míg a fiú arra, hogy tartsák meg őket, de mindketten többször is meginogtak a véleményükben.

– Szerintem minden más lenne, ha jó emberek lovagolnák meg a sárkányokat – mondta a lány engedékenyen.

A fiút kétségek gyötörték, noha soha nem ismerte volna be: rendben, a sárkányokat meg kellene tartani, de azt mégis hogy képzelik, hogy közrendűek lovagolják meg őket? Az ötlet mélyen felkavarta.

 

4.

Megkondul a harang. Darius előretör vasszínű viharkorbácsa hátán, míg Annie és Aela felfelé indulnak, és egyre emelkednek.

A gravitáció húzásával birokra kelve, teljes sebességgel törnek a felhőtlen égbolt felé. Olyan gyorsak, olyan gyönyörűek, hogy egészen beleborzongok.

Mások talán nem veszik észre, de én látom a különbséget. Annie úgy repül, mint a hajdani rend lovasai. Mindig úgy repül. Mindaz, amit én gyerekkoromban tanultam abból, hogy megfigyeltem a sárkányokat és a hátukon ülő lovasokat, Annie számára veleszületett ösztön. Elvégre az új rezsim lovasainak nincs modelljük, nem látták az idősebb sárkánylovasok repülését. Nem volt részünk abban a kiváltságban, hogy sárkánylovas apáink tanítsanak minket lovagolni, úgy ahogy őket tanította egykor az apjuk.

Bármit is taníthatott volna nekem apám, az a tudás vele együtt szállt a sírba. De Annie-nek sosem volt szüksége tanításra.

 


5.

Kezdem úgy érezni, hogy a világ darabokra szakad, és Lee lesz az a darabkája a világnak, amelyet elvesztek.

 

6.

Másnap néhány perccel korábban érkezem a Sárkánynyelvű költészet órára, a tanterem ajtaja még csukva van. A levélben felsorolt új tárgyak közül ezt biztosan szeretni fogom, és jó is leszek belőle. Több médeai nyelvet is tanulunk, de az óráinkon sosem esett szó irodalomról, csak az adott nyelven beszélgettünk. De engem mindig érdekelt a sárkánynyelvű költészet, amely messzi földön híres a szépségéről. A sárkányszülöttek köztudottan élték, lélegezték a költészetüket – főként az Aurelián család, akik eredetileg ezt a nyelvet beszélték, és csak később jöttek Kallipoliszba –, és már kisgyerekkorukban megtanulták fejből a verseket, és ha megszólaltak, többször beszéltek idézetekben, mint nem.

 

7.

Még a kezdetek kezdetén is, egészen kicsi koromban is, amikor sárkánytűzről szóló, hosszan tartó rémálmok gyötörtek. Amikor Aela megjelent az életemben, a rémálmok megszűntek. Az egyik sárkány bűnei után egy másik sárkány nyújtott számomra vigaszt. Vajon mit gondolnának erről a falumban élő emberek? Mit gondoltak volna a szüleim és a testvéreim? Kínzó kérdések, amelyekre soha nem találtam választ, de amikor Aelával vagyok, már nem is számítanak.

 

8.

Minden egyes kimondott és kimondatlan szavát mérlegre teszem és bevezetem abba a gondolatbeli főkönyvbe, amit vezetek róla. Nem akarom ezt tenni, de így helyes.

Mert az idő és a távolság meghozta számomra azt a hűvös józanságot, amire a döbbenet miatt nem voltam képes. Ha választásra kerül a sor, akkor a lelkiismeretemnek és a fogadalmamnak megfelelően kell döntenem. A barátság nem igazolhatja az árulást.

Ha Lee veszélyessé válik, akkor kötelességem, hogy feljelentsem.

 

9.

– Lee, Annie! Egy szóra!

Már nem is emlékszem, mikor akart utoljára Goran beszélni Annie-vel. Várunk, miközben a többiek felkászálódnak, és távoznak. Goran elfoglal egy megüresedett széket az asztalfőnél. Szinte érzem, hogy vibrál a feszültség Annie testében Goran közelségétől. Noha hosszú évek teltek el azóta, hogy rendszeresen és nyilvánosan megalázta és megszégyenítette a lányt, például rásózta a legtöbb mocskos házimunkát, önkényesen és igazságtalanul lepontozta a teljesítményét, vagy nevetségessé tette a Sasfészekben. Goran mindig kifejezetten sértőnek találta Annie jelenlétét az alakulatunknál, és azóta sem volt képes másként látni a helyzetet: egy jobbágyivadék, ráadásul egy női jobbágyivadék egyszerűen túl sok volt neki. Goran nem olyan ember, aki képes lett volna megbékélni Atreus ezen újításával.

– Leveletek érkezett a minisztériumból, mindegyikőtöknek egy-egy.

 


10.

Szikla összeütögeti és leporolja a kezét.

– Na, akkor fogadunk? Leere és Crissára?

Őrzőként fogadalmat tettünk, hogy távol tartjuk magunkat a földi örömöktől, amit a pénz, a házasság vagy az utódok nyújthatnak, de a szerencsejáték még mindig fel-felüti a fejét, legalábbis ott, ahol Szikla és Lotus megjelennek.

– Természetesen igen – mondja Lotus. – Egy sárkánynyelvű fordításba fogadok, hogy…

– Hallak benneteket, jobb, ha tudjátok – szakítja félbe őket Crissa. – És feltételezem, hogy rám fogsz fogadni, Lotus, mivel én vagyok az osztagod parancsnoka.

Lotus nagyot nyel.

 

 

Nyereményjáték:

 

Kedvelitek a sárkányokat? A játékunkban filmekben szereplő sárkányokat kell felismernetek egy-egy kép alapján. Minden állomáson írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába a felismert sárkány nevét vagy a film címét, amiben szerepelt. Sok sikert a játékhoz!

 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz, a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben újra sorsolunk!

 

 

a Rafflecopter giveaway

 

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[BLOGTURNÉ KLUB]

07.29 Kelly és Lupi olvas
07.31 Könyvvilág
08.02 Hagyjatok! Olvasok! extra
08.04 Hagyjatok! Olvasok!

 

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése