2023. október 27., péntek



Lynn Painter: Jobb ​mint a filmeken (1.) | Blogturné Klub könyvajánló

 

 

– Ó, édes istenem, mesélj még, Wesley.

– Fogd be. – A szabad kezével legyintett felém, és így szólt:  Csak azt mondom, hogy szeretem az olyan lányokat, akik meg tudnak nevettetni, ennyi az egész. Azt, akivel jól érzem magam, bármit is csinálunk.

 

 



Az ​örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy Wes jóbarátja Michaelnek, és majd segít összehozni vele a régóta vágyott, romantikus randevút.

 

Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiról és a romantikus szerelemről – hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor –, egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leopold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.

  

Könyv információk:

 

Eredeti mű:

Better than the Movies

Eredeti megjelenés éve: 2021

Kossuth kiadó,

Budapest, 2023

416 oldal · puhatáblás

ISBN: 9789636361112

Fordította: Nimila Ágnes

Better than the Movies sorozat:

 

1 Jobb mint a filmeken

1.5 Better than the Prom

1.6 The Party

1.7 Wes & Liz’s College Road Trip

1.8 Liz’s Proposal

1.9 Basketball Night

1.10 Wes Bennett's Vivid Dream

2 Nothing Like the Movies

Lynn Painter könyvei:

 

Mr. Téves Szám

Véletlenül Amy

Jobb mint a filmeken

WEBSHOP / VÁSZONTÁSKA / MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el…? Kinek ajánlanám?

 

Valahogy ilyen tájt mindig rám jön egy romkom maraton igény, ugyanis az egyre hűvösödő, egyre borongósabb időben a szívem mindig valami könnyed, aranyos, klisés romkomra vágyik. Amikor megláttam Lynn Painter könyvének a borítóját, azonnal tudtam, hogy ezt a regényt el kell olvasnom - és akkor még nem tudtam, hogy egy tipikus szomszéd lány-szomszád srác / ellenségekből szerelmesek történetre csillant fel a szemem!

Ajánlom mindenkinek, aki egy szórakoztató tini romantikus komédiára vágyik, továbbá jó szívvel ajánlom KASIE WEST rajongóinak is! 

 

Szerintem…

 

Ez az a történet, amit garantálok, hogy magadban jókat mosolyogva fogsz olvasni! Egyszerűen ez volt most a tökéletes olvasmány számomra, mert kihúzott a morcos hangulatomból, mert feldobta a betegségtől kedvetlen énemet és mert olvasás közben többször úgy éreztem, hogy a nyári nap simogatja az arcom, miközben olvasom. Humoros, rendkívül hangulatos, jól megírt történet, ami egyszerre szólítja meg a "szomszéd srác összejön a szomszád lánnyal" történetek és az ellenségből szerelmesek románcok rajongóit!

 

Főszereplőnk egyszerre tipikus és nem tipikus kamaszlány. Ő az a filmbolond, a fejben a valósághoz (film)zenét szerző/csatoló lány, akiről mindenki azt gondolja, hogy "furcsa", hogy egy "kedves kis csodabogár", aki szeret úgy öltözni, mintha ő is egy romkom főszereplője lenne. Ugyanis Liz Buxbaum tényleg egy igazi, nyálas, filmes románcra vágyik! És a gyerekkori szerelme, korábbi kiszemeltje, éppen visszaköltözik a városba, így a lány régi közös ismerősüket és jelenlegi ellenfelét kéri fel, hogy segítsen neki összejönni Michaellel. Persze a tét nem más, mint "A hely", egy menő utcai parkolóhely, amiért egy ideje már csatároznak. Naná, hogy Wes Bennett belemegy az alkuba!

 


Egyszerűen imádtam Wes figuráját, így én kapásból neki szurkoltam. A fiú egyébként a "kedves, jóindulatú, szomszéd srác" kategória tökéletes mintapéldánya, aki bár romkomsznobnak tűnik, mégis gyanúsan sok kevésbé ismert filmet is látott. Csíptem, mert van kraft a csávóban! Simán kimondja a véleményét, nem ötöl-hatol, nem játszmázik... vagyis többnyire nem. Annak ellenére, hogy kiderül róla, hogy szuper baseball játékos, mégsem a menő sportoló karaktert aknázta ki nála az író, hanem a gyengéd, segítőkész, figyelmes, türelmes és óvó oldalát. Néha már-már nevetségesen látványosan kedveskedett Liznek, akinek egyszerűen nem bökte ki a szemét, hogy Wes mennyire odáig van érte - és mégis próbál neki segíteni összejönni a szerelmének beállított Michaellel.

(Nagyon zárójelesen szeretném csak megjegyezni, hogy számomra Michael karakterileg tök nulla volt. Azonkívül, hogy megtudjuk, hogy helyes, hogy akcentussal beszél és hogy szereti a jó szívű lányokat, semmilyen mélységet nem kapott. Persze nem csak ezért nem drukkoltam neki. Egyszerűen WES drukker voltam az első pillanattól.)

 

 

– Ellenségekből szerelmesek – ez a mi műfaji kategóriánk, Buxbaum.

 

 

A regényben rengeteg popkulturális utalás van filmekre, filmes jelenetekre, filmes karakterekre és filmzenékre, és én bevallottan nagyon szeretem az ilyesmit. Ráadásul minimum 50 zeneszámot említenek a könyvben, amelyekből néha idéznek is, és nagyon izgalmas volt mindegyiket végighallgatni, miközben vártam, hogy berántson abba a hangulatba, amiben Liz megemlítette. 

Egyébiránt Liz is több, mint egy furcsa lány, aki egy olyan fiúra vágyik, aki sokáig volt távol, és aki a hozzá való közel kerüléshez olyasvalakit két meg, aki mindig ott lett volna neki eddig is. Liz idealizálja elhunyt anyukáját, aki forgatókönyv író volt, és akivel a közös hobbijuk volt a romkom nézés és elemzés. Szerettem ezt a melankolikus, szomorkás szálat, ugyanakkor alig vártam, hogy a lány nyisson az apukája új felesége, a menőnek tűnő Helena felé, akiről egyébként szintén hamar kiderült, hogy mindeddig szintén ott lett volna a lánynak, ha kell. Valahol fájt az elmulasztott idő kettejük között is... 

 

Szóval a főszereplőinknek bőven vannak hibái, és ezek nem varázsütésre múlnak el vagy változnak meg, hanem legtöbbször a szemébe vágják vagy egyszerűen szembesítik azokkal, amiket tipikus kamaszként dühösen és elutasítóan fogad. Egyrészt tetszett, hogy mennyire nem látja a fától az erdőt néha, másrészt azt is szerettem, hogy őszintén megmondják neki, milyen dolgokra kellene máshogy néznie... és az első lobbanékony reakciókat követve átgondolja azokat, aztán bocsánatot kér. Tetszett, hogy Liz karakterének megvan a maga személyes fejlődése is, nem csak a fiú és a közte lévő baráti, majd szerelmi kapcsolat átalakulásáról szólt a történet.

 


Összességében

 

Ha egy szomorkás őszi reggelen szeretnénk egy kicsit kibújni a valóságból, akkor én azt javaslom, hogy ezzel a kedves kis csodabogár Liz Buxbaummal tegyük azt, illetve a szomszédjával, Wesszel, akivel egy utcai parkolóhelyért harcolnak nap mint nap. Különösen lélekmelengető ez a történet, ráadásul tele van fura fordulatokkal, vicces történésekkel és csipkelődő párbeszéddel. 

Bár sorozatnak van jelölve, olvasható önmagában is, hiszen ez egy lezárt egymásra találás, amihez az író írt jó néhány kiegészítő novellácskát, és amihez tervez egy folytatást jövőre. Olvassátok, szeressétek! Én egészen biztosan fogok még Lynn Paintertől olvasni!

 

Értékelés: 5

 

Kedvcsináló idézetek:

Miért pazaroltam az életemet arra, hogy megpróbáljak megfelelni azoknak a nevetséges elvárásoknak, amelyeket magammal szemben támasztottam?

– Felkészültél a durva partizásra?

Egyáltalán nem készültem fel.

– Hé, itt ne hagyj, amíg meg nem találom Michaelt, oké?

– Megígérem, hogy nem foglak, amennyiben Wessynek hívsz.

Felkacagtam.

– Rendben, Wessy. Ha lelépsz, leszúrlak a sörcsappal.

– Az én kis Libbym egy igazi vadállat.

 Ne értsd félre, de úgy eszel, mint egy férfi.

 Cseppet szexista vagy?

 Hadd fogalmazzam újra. (...)  A társadalom – tévesen – azt várja el egy csinos lánytól, hogy salátát egyen, és piszkálgassa az ételt, de te úgy falod ezt a hamburgert, mint aki hetek óta éhezik. És mint akit minden bizonnyal farkasok neveltek.

Wes: (...) SZERETED AZ OLYAN SÖRÖZŐKET, AHOL JÓ A KAJA? VALAMI AZT SÚGJA, TÚL FINNYÁS VAGY A SZAFTOS-MASZATOLÓS HAMBURGERHEZ.

(...)

Én: MEGTISZTELŐ, HOGY FINNYÁSNAK NEVEZEL, DE VALÓJÁBAN MEGÁTALKODOTT HÚSEVŐ VAGYOK, AKI A LELKÉT IS ELADNÁ EGY JÓ HAMBURGERÉRT.

 

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

Nem saját képek. HANGULAT TÁBLA: Jobb mint a filmeken

Better than the Movies Series #1 a GoodReads-en.

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

 


A Kossuth Kiadó jelentette meg Lynn Painter: Jobb mint a filmeken című regényét, melyben a végzős Liz romantikus filmekkel és érzelmes zenékkel átszőtt szerelmi életébe nyerünk bepillantást. Kövesd a blogturné állomásait, ha szerencsés vagy a játékban, akár meg is nyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában.

 


 

Nyereményjáték:

 

Liz imádja a romantikus filmeket, így a játékunk is ehhez a témához kapcsolódik. Ismerjétek fel a képek alapján a könyvben is szereplő ikonikus filmeket, és a helyes válaszokat írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

 

 

a Rafflecopter giveaway

 

ÁLLOMÁSOK:

 

[Blogturné Klub]

10.15 Kelly és Lupi olvas
10.17 Fanni’s Library
10.19 KönyvParfé
10.21 10.27 Hagyjatok! Olvasok!
10.24 10.26 Sorok között

 

 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése