2024. április 10., szerda



Holly Jackson: Jó ​kislányok első gyilkossága (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 0,5.) | Blogturné Klub ajánló

  

 

- Oké, nos, ez felettébb érdekes - szólt közbe Jamie, és megvakarta az állát. - Úgy tűnik tehát, hogy mindannyian egyedül voltak a gyilkosság idején. Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy senkinek sincs alibije.

 

 



HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG…


A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt.


Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos.


A Little Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik, sőt, az este végén egy merész ötlete támad…


A Jó kislányok első gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténete.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Kill Joy

Eredeti megjelenés éve: 2021

 

Kolibri, Budapest, 2024

148 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635993932 ·

Fordította: Horváth M. Zsanett

Sorozat:

0.5 Jó ​kislányok első gyilkossága

1. Jó ​kislányok kézikönyve gyilkossághoz

2. Jó kislányok, rossz viszonyok

3. Halott kislány a jó kislány

(befejezett)

WEBSHOP

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

 

Ritka, hogy az előzménytörténet legalább annyira szórakoztató és szerethető, mint egy sorozat többi része, de most éppen ezt éreztem a Jó kislányok első gyilkossága kapcsán. (Aminek elég buta neve van magyarul, ugyanis az eredeti címe Kill Joy, ami a történetben szereplő detektívjátékot kitaláló/eladó cég neve, illetve egy magyarul ki nem jövő szójáték is egyben, ami a történet csattanója miatt nagyon bejött.)

 


Szóval előzménysztorink egy igazi gyilkosságtól mentes nyomozós játék, amit Pip Fitz-Amobi hat fős baráti társasága játszik, kiegészülve egyikük testvérével, Jamie-vel. Pip, Ant, Zach, Lauren és Cara meghívást kap Connorékhoz, aki egy időutazásra hívja őket 1924-be. Be kell öltözniük, kapnak egy szereplőkártyát, lesz "hulla", nyomozás, nyomok, alibi kutatás - vagyis minden, ami egy igazán jó nyomozós partihoz kell! Igazából kicsit még irigykedtem is, mennyire jó kis bulit hozott össze nekik Connor (és Jamie). 

Maga a történet végig a "Remy-udvarházban" játszódik, ahol egy pizza mellett egymás alibijét próbálják kikezdeni a szereplők, miután kiderült, hogy Reginald Remyt meggyilkolták a 74. születésnapja alkalmából rendezett buli hétvégéjén. Ahogy megy az idő úgy kerülnek elő a nyomok, úgy tudnak meg ők is mind többet a saját és a többiek karakteréről. 

 

 

Talán a gyilkosságok felderítése mégsem különbözik annyira a házi feladattól. Érezte, hogy fejest ugrik bele, megszűnik körülötte a világ, mint amikor belefeledkezik az egyik esszéjébe, vagy amikor egyetlen éjszaka leforgása alatt végighallgat egy teljes krimipodcast-sorozatot, vagy amikor bármi mást csinál. A tanárai ezt "kiváló koncentrációs készségnek" nevezték, Pip anyukája viszont félt, hogy inkább a megszállottsághoz lehet valami köze.

 

 

Nagyon szerettem olvasni a Jó kislányok kézikönyve... sorozatot, mert kedveltem Pip nagyon maximalista, nagyon elkötelezett figuráját, ami egy igazi nyomozás kapcsán természetesen áldás, ám egy baráti buli esetén? Átok! Nagyokat vigyorogtam, amikor a barátai szívták a vérét a kis eminensünknek. Szerettem, hogy mennyire belevetette magát a nyomozásba, és egyszerűen zseniálisnak tartottam a kötet végén előadott monológját, illetve a sztori csattanóját!  Izgalmas, szerethető történet, aminek az olvasása közben tényleg csak arra tudtam gondolni, hogy milyen menő lenne egy ehhez hasonló nyomozós bulin résztvenni!

  


Összességében

 

Röpke olvasmány, de annál izgalmasabb, amit mind a sorozat rajongóinak, mind az azt nem ismerőknek jó szívvel ajánlok, ugyanis utóbbiak egyből neki is ugorhatnak az alaptrilógiának, miután ezen kiszórakozták magukat! 

Jó volt még egy kicsit visszatérni ehhez a felhőtlen bagázshoz, pláne egy ilyen ötletes detektívparti keretein belül. Szerettem olvasni.

 

Értékelés: 5

 

Kedvcsináló idézetek:

v

Antnek felcsillant a szeme.

- Adhatunk házi feladatot, ha attól jobban érzed magad.

- Te már biztos úgyis kiválasztottad a vizsgaprojekted témáját - szólt közbe Cara, megfeledkezve az akcentusáról.

- Még nem - rázta a fejét Pip. És éppen ez volt a gond.

- Ne bassz! - hördült fel Ant gúnyos rémülettel. - Jól vagy? Akarod, hogy hívjuk a mentőket?

v

– Ezek szerint te lennél Reginald Remy – állapította meg Pip.

– Sajnálom, erre nem tudok válaszolni. Totál hulla vagyok.

v

– Felügyelő úr, egy rendkívül súlyos bűncselekményt kell jelentenem: a komornyik ellopta a bajuszomat!

 

v v v v v

Nem saját képek. Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz Pinterest tábla

A Good Girl's Guide to Murder #0,5 a GoodReads-en.

v v v v v

 

Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténetében a fiatalok Reginald Remy gyilkosát keresik, ám ezúttal csupán játékból. Az 1920-as évekbe helyezett detektívjáték résztvevői mindegyike egy karaktert játszik, de vajon ki a tettes?

Tartsatok bloggereinkkel, és vegyetek részt ti is a nyomozásban!

Ne felejtsétek, hogy egy szerencsés olvasónk a turné végén meg is nyeri a Kolibri kiadó jóvoltából a Jó kislányok első gyilkosságát!

  


 

Nyereményjáték:

 

Detektívjátékunk az 1920-as években játszódik, és a fiataloknak a korhűség kedvéért be is kell öltözniük a kapott karakterüknek! Úgy döntöttünk, hogy keresünk nektek néhány olyan filmet, ami erről az időszakról szól, és ki kell találnotok a címüket az állomásokon található képek alapján!

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 


a Rafflecopter giveaway

 

ÁLLOMÁSLISTA:

 

[Blogturné Klub]

10  - Hagyjatok! Olvasok!

12 -  Kelly és Lupi olvas

14 -  Fanni’s Library

16 - Csak olvass!

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése