2024. május 25., szombat



Heather Fawcett: Emily ​Wilde tündérenciklopédiája (Emily Wilde 1.) | Blogturné Klub könyvajánló

 

 

 

– Mi a fenét művelsz? – szűrtem ki a fogaim között. – És miért most?

– Talán időpontot kellene kérnem? – kérdezte nevetve. – Igen, azt hiszem, az tetszene neked. Akkor áruld el, mikor lenne számodra megfelelő végighallgatni egy szerelmi vallomást.

– Ó, állj már fel! – parancsoltam rá dühöngve.

 




Jóllehet ​Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna.

Ám Emily teljesen idegen terepen találja magát, amikor megérkezik Hrafnsvik csodás, de zord falujába. A külvilágtól szinte teljesen elszigetelten élő helyieknek egymásra kell hagyatkozniuk a túlélés érdekében, és Emily társas készségek hiányában hamar magára haragítja a fél falut. A dolgok tovább bonyolódnak Wendell Bambleby professzor érkezésével, aki Emily egyetemi riválisa, és szintén a rejtetteket kutatja.

Amikor a lehengerlő természetű férfi felajánlja Emilynek, hogy dolgozzanak együtt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát, máskülönben fennállna a veszélye annak, hogy Bambleby kisajátítja magának az összes felfedezés érdemét. Ugyanakkor azt is tudja, hogy Wendell több annál, mint aminek látszik, és nem bízhat meg benne. Emily csakhamar azon kapja magát, hogy hiába szeretne tudományos távolságot tartani a ljoslandi szerzetektől, belekeveredik gonosz játszmáikba. Ha Wendell-lel együtt segíteni akar Hrafnsvik lakóinak, nemcsak a hőn dédelgetett tudományos objektivitását kell kockára tennie, hanem az életét is.

 

Heather Fawcett regénye egy varázslatos izlandi tündérmese, ami az 1900-as évek egy képzeletbeli világában játszódik, ötvözve az Ezüstfonás, A Hollókirály és a Ház az égszínkék tengernél különleges hangulatát.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Emily Wilde's
Encyclopaedia of Faeries

Eredeti megjelenés éve: 2023

Agave Könyvek, Budapest, 2024

336 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635982752 ·

Fordította: Ballai Mária

A sorozat:

 

1. Emily ​Wilde tündérenciklopédiája

2. Emily Wilde’s Map of the Otherlands

3. Emily Wilde's Compendium of Lost Tales (2025)

(folyamatban)

Agave WEBSHOP / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

 

Üdv Norvégiában, az elszigetelt ljosland-i Hrafnsvikban, ahova egy kies október napon betoppan főszereplőnk, Emily Wilde professzor, hogy a tündérek egy faját, a „rejtetteket” tanulmányozza. Ugyanis a hölgy a drüadológia professzora, aki a fejébe vette, hogy egy átfogó enciklopédiát ír a különféle tündérekről – legyenek akár egyszerű erdei manószerűségek, akár magas, nemes tündérek. Pechjére hamar sikerült megutáltatnia magát az amúgy vendégszerető ljoslandiakkal, és záros határidőn belül egyedül a kutyájára, Árnyékra meg egy kedves, apró tündérre, Poe-ra számíthat, míg fel nem bukkan az általa nem igen kedvelt vetélytársa / barátja, Wendell Bambleby professzor. A regény egy E/1 stílusban írt naplóbejegyzésekből álló történet, amit többnyire Emily ír, így a legtöbb élményt általa éljük át. 

 


Nem mondhatnám, hogy az első pillanattól olvastatta magát a történet, sőt, nagyon gyatrán haladtam vele eleinte, de amint magával ragadott, onnantól nem volt megállás! Számomra a fordulópontot Wendell felbukkanása és az őt körülölelő misztikusság jelentette, ugyanis a piperkőc, lustának tűnő, mindenkit az ujja köré csavaró férfi egy izgalmas és érdekes karakter nagyon pikírt szöveggel. Akinek tényleg van egy nagy titka! (No spoiler!) Wendell egyébként nagyon szerethető alak, akiről hamar kiderül, hogy nem is sejti, hogy Emily vetélytársnak gondolja… Barátoknak tartja magukat, és folyamatosan segíti a nőt – mind a tündérek és a folklór utáni kutatásban, mind abban, hogy újra megkedveljék őt a falusiak.

 

 

– Em – szólalt meg anélkül, hogy felnézett volna a köpönyegéről. Bizonyára érezte, hogy többször is rápillantottam. – Vagy azon töröd a fejed, hogy ölj meg és tömj ki, hogy bizonyítékként mutogathass a többi tudósnak, vagy még mindig amiatt aggódsz, hogy a fa bűvkörébe kerültem. Olyan ellentmondásos vagy, hogy az sem lepne meg, ha mindkettő foglalkoztatná a gondolataidat. Itt az alkalom arra, hogy megnyugtass.

 

 

A lassan beinduló cselekményt leszámítva egyetlen dolog zavart: sorozatkezdő kötetről van szó. Öröm az ürömben, hogy a könyv bár egy sorozat részét képezi, mégis megállja önmagában a helyét. (Aminek őszintén örültem, hiszen majdnem amiatt passzoltam a turnét, mert „már megint egy újabb sorozat…” Persze attól függetlenül, hogy Emily és Wendell norvég kalandja lezárult, alig várom a következő részt.)

 

A történet egyébiránt nagyon összetett, és a norvég tündérek utáni kutatáson túl rengeteg mellékszállal rendelkezik, amelyek mindegyike nagyon bejött. Vicces volt, ahogy Emily és Wendell próbálnak összedolgozni, de elnevetgéltem a hazaszökő tanítványokon is, akiknek betette az ajtót egy IGAZI elcserélt gyerek. Ha belegondolok, azért akadtak para részek is a sztoriban, amelyek egyike éppen az emberszüleit gyötrő tündérgyermek volt, de kirázott a hideg a téltündérek báljáról visszaérkező, de lélek nélküli lánytól is… Szerencsére ott voltak a regényt szórakoztatóbbá tevő, kedves mellékvágányok, mint a kenyeret sütögető erdei tündér vagy a folyton varrogató, rendmániás Wendell.

Izgalmas volt, ahogy a tündérek tényleg fel-felbukkannak a történetben, és mind nagyobb gondot okoznak a falusiaknak és a professzorainknak. Igazából a könyv második fele nagyon meglepett, mert egyáltalán nem gondoltam volna, hogy Emily a kíváncsiságával és a segíteni akarásával micsoda óriási kalamajkába keveri magát… 

 


Összességében

 

Kicsit lassan indult be, de összességében letehetetlennek éreztem ezt a regényt, aminek nem csak a főszereplői és az őket körülvevők voltak zseniálisan megalkotva, de az egész sztori ötletes és eseménydús volt. Annak ellenére esett jól, hogy nem igazán vagyok tündéres, nem vagyok jártas a mindenféle tündéres témákban, de most azért sikerült jó pár dolgot megtudnom az aprónépről.

Az meg egészen boldoggá tett, hogy az introvertált Emily mennyire zseniális és intelligens női karakter! Szeretem az egyszerre esetlen, ugyanakkor belevaló és rettenthetetlen főszereplőket. Wendell meg… nos, azt hiszem, nekem ő az új könyves álompasim mától.

 

Értékelés: 4,5


 

Kedvcsináló idézetek:

Wendell felsóhajtott.

– Nos, nem várom el, hogy bármit is kezdj ezzel az információval. Már nagyon is hozzászoktam az utánad való epekedéshez, szóval azt hiszem, semmi bajom nem lesz, ha ugyanúgy folytatom, mint korábban.

– Ha tudnám a neved, megparancsolnám, hogy mindenféle rémes dolgot tegyél – nyögtem ki, de nagyon messziről hallottam a hangom.

– Vagyis semmi sem változna a mostani helyzethez képest.

– Mióta közöltem veled, hogy szeretlek, gyakorlatilag semmi mást nem csinálsz, csak magadban beszélsz.

– Talán baj? – kérdeztem, mert nem úgy mondta, mintha az lenne. – Arra számítottál, hogy a lábad előtt fogok heverni? Utána pedig megdicsérted volna a szép szemem vagy a hajam?

– Nem. Azt mondtam volna: „Eredj innen, te szélhámos, és áruld el, mit tettél Emilyvel!”

Az utóbbi napokban folyamatosan jöttek hozzánk a látogatók, olyan sok, hogy alig volt időm naplót írni vagy felkeresni Poe-t. Az emberek ételt hoznak, vagy felajánlják a segítségüket, de történeteket is mesélnek a rejtettekről.

– Azt hiszem, mindennek az az oka, hogy Aud most már sajnál minket – vetettem fel. – Mindannyian sajnálnak. Tanúságot tettünk, hogy az itteni viszonyok között képtelenek vagyunk a túlélésre.

– Drága Emily. Még soha nem láttalak ilyen elcsüggedtnek. – Tekintete őszinte együttérzést és valami mást is tükrözött, de az még azelőtt eltűnt belőle, hogy nevet tudtam volna adni neki. – Mi lenne, ha elmennénk sétálni? Közben szembesíthetnél a követeléseid listájával. Aztán én keresnék egy kellemes helyet a szunyókáláshoz, te pedig kereshetnél magadnak egy közönséges tündért, akit zaklathatsz.

– (…) Mintha Mord és Aslaug csalódott lett volna amiatt, hogy nem tartottál velem. Tudtad, hogy képes vagy rokonszenvet kiváltani másokból?

– Azt hittem, ez csak a narcisztikusakra és a mihasznákra korlátozódik.

Hátradőlt, mosoly játszott a száján.

– Tudod, Em, nagyban megkönnyítenéd az életed, ha olykor-olykor megpróbálnád megkedveltetni magad.

 

☆☆☆

Saját képek is, nem saját képek is.

HANGULAT TÁBLA: Emily Wilde series by Heather Fawcett

Emily Wilde' #1 a GoodReads-en.

☆☆☆


Az Agave Könyveknek hála végre Magyarországra is megérkezett Heather Fawcett különleges fantasy regénye, az Emily Wilde tündérenciklopédiája! A történet főhőse, Emily egészen a sarkkörig megy, hogy vége befejezze különleges enciklopédiáját, és megírja a szócikkjét az ezen a tájon élő különös rejtetteknek. Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan folytatódik Emily nem mindennapi története, akkor tarts bloggereinkkel, és ha velünk játszol, akár a könyv egy példányát is megnyerheted!

 

 

Nyereményjáték:

 

Emily Wilde a történet során tündérek után kutat, és mivel vele tartunk, így mi is sokat megtudhatunk ezekről a különleges lényekről. Játékunkban ezért most a tündérekkel foglalkozunk: minden blogon egy rövid leírást találtok a tündérekről, nektek pedig csupán azt kell kitalálnotok, hogy melyik könyvből származik az idézet.

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 

„Nincsenek valódi válaszok, Jude. Miért voltam kegyetlen más tündérekkel? Miért voltam kegyetlen veled? Mert megtehettem. Mert élveztem. Mert amíg a legrosszabb oldalamat mutattam, úgy éreztem, hatalom van a kezemben, és legtöbbször tehetetlennek éreztem magam, hiába voltam herceg, Tündérfölde nagykirályának a fia.”

a Rafflecopter giveaway

 

ÁLLOMÁSLISTA:

[Blogturné Klub]

 

05. 22. Utószó

05. 24. Hagyjatok! Olvasok!

05. 26. Milyen könyvet olvassak?

05. 28. Readinspo

05. 30. Könyv és más

06. 02. Dreamworld

06. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út

 

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése