2024. június 28., péntek



Leigh Bardugo: Rule ​of Wolves - Farkasok törvénye (A sebhelyes cár 2.) (Grisaverzum 7.) | Blogturné Klub könyvajánló

  

 

Zója nem ismerte fel a saját zavart nevetését.

– Egy cár, akiben démon lakozik. Egy szerzetes, akiben az Éjúr lakozik. Egy hadvezér, akiben sárkány lakozik. Most már mind szörnyetegek vagyunk, Nyikolaj.

 




A sebhelyes cár várva várt lezárása megérkezett!

Fjerda hatalmas serege támadásra készül, Nyikolaj Lancov pedig minden leleményét és sármját – sőt, a benne rejlő szörnyeteget is – beveti, hogy megnyerje a háborút. Csakhogy mindeközben egy olyan sötét erő is fenyegeti, amely még az ifjú cár számára is végzetes lehet.

Zója Nazjalenszkaja túl sokat veszített a korábbi háborúban. Végignézte, ahogy a mentora meghal, és a legnagyobb ellensége feltámad, és nem hajlandó eltemetni még egy barátot. A kötelesség most azt követeli tőle, hogy használja a legtitkosabb képességét is, mert az országának minden fegyverre szüksége van. Bármi lesz is az ára.

Nyina Zenyik a lebukást és az életét kockáztatja azzal, hogy kémként beépült Fjerda fővárosi elitjébe. Összetört szíve még nem gyógyult be, és ha nem vigyáz, a bosszúvágya miatt az országa minden esélyét elveszti a háborúban.

A világsikerű sorozat zseniálisan megírt befejező része.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Rule of Wolves

Eredeti megjelenés éve: 2021

Könyvmolyképző, Szeged, 2024

536 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635977628 ·

Fordította: Nagy Boldizsár

GRISAVERZUM:


Shadow and Bone – Árnyék és csont

Siege and Storm – Ostrom és vihar

Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés

Six of Crows – Hat varjú

Crooked Kingdom – Bűnös birodalom

King of Scars – A sebhelyes cár

Rule of Wolves - Farkasok törvénye

KMK WEBSHOP / ÉLFESTETT / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

A történetről…

  

Oké, szóval elöljáróban muszáj elmondanom, hogy féltem belekezdeni, mert annyira akartam, hogy David és Zsenya - a kedvenc házaspárom high fantasyban valaha - mindketten éljenek. És hát ugye a Rule of Wolves - Farkasok törvénye című regény pedig az eddig elkerülhetetlenül közelgő háború(k)ról szól... Legalábbis így gondoltam, és minő meglepetés - bejött! Fjerda Ravka ellen indul, amiről főszereplőink szerencsére időben tudomást szereznek, hála a Jégudvarba beépített és elváltoztatott arcú kémjüknek, Nyina Zeniknek. Eközben Shu Han királynője, Makhi Kir-Taban keresi a lehetőséget, hogy ő is Ravka ellen mehessen, bár ezt szerencsére akadályozza az ott lévő Ehri hercegnő, aki ha hinni lehet az esküvői meghívónak, amit a nővérénel küldött, hamarosan hozzámegy Nyikolajhoz!

 

De ha a háborúzást és az azzal járó áldozatokat nem is vártam, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz Nyikolaj Lancov cár és Zója Nazjalenszkaja, a tábornoka között. (Valószínűleg az olvasók 95%-a shippeli őket, és hát én is.) Kíváncsi voltam arra is, hogy mi lesz az újra felbukkanó Éjúrral, mi történik a háttérben genyózó Appatárussal, és vajon Nyikolaj Lancov tényleg az a fattyú-e, akinek semmi helye Ravka trónján! Számos elvarratlan szál, számos lezáratlan gondolat maradt az első rész után, amelyekre - MINDRE - választ kaptam a duológia lezárásában.  Hipp, hipp, hurrá! Háromszorosan is, ugyanis némi utalással a lehetséges folytatásra belengetett az író egy mézes madzagot!

 


Leigh Bardugo frenetikusan megcsavarta a történetet, egyik lezárás vagy cselekményszál se volt olyan, amire számítani lehetett. Mindig bedőltem az aktuális történésnek: elhittem az esküvőt, elhittem a kedves, ám betegecske herceg történetét, bevettem, hogy minden drüskelle szankta/boszorkány gyűlölő, de még annak, hogy Éjúr mit tesz, ha odaér a fjerdai-ravkai harcszíntér szélére... Végig izgalmas, folyamatosan érdekes és letehetetlen olvasmány volt. Ráadásul imádom, hogy az ide-oda repkedő meg hajózó karakterek útját nyomon lehet követni térképen. Mindig imádtam a térképmellékletes regényeket!

 

 

– Aludtál? – kérdezte Zója.

– Természetesen nem. Egyszer csak véget ér a háború, és akkor majd alszunk egy nagyot együtt.

– Ez az udvarló szöveged?

– Mostanában? Igen.

– Őszinte leszek: hihetetlenül vonzó ajánlat.

 

 

Szeretnék mindenféle spoiler nélkül a kedvenc cselekményszálaimról beszélni, ám ezek lelőhetik A sebhelyes cár című első részt itt-ott, szóval ezt a részt ugorjátok át, ha még nem olvastatátok! Nagyon szerettem Nyina Zenik részeit, aki egy Hanne Brum nevű lány mellé szegődik szolgálónak, akiről csak ő tudja, hogy gyógyító grisa. Nyina Milának álcázva beépül a Brum családba, ami a legkegyetlenebb drüskelle vadász és a fjerdaiak legerősebb parancsnokának, Jarl Brumnak a családja is egyben. Ezen a szálon találkozunk a hűvös szívű boszorkányvadászokkal, a grisákat és szenteket megtagadó néppel, az esetlen, betegeskedő Rasmus herceggel, de én a leginkább Nyina és Hanne párosát szerettem, akik igencsak magukra vannak utalva az ellenséges környezetben... Más szálak, de  tetszett még, ahogy Zójában ott van Jurij sárkánya, hogy mennyi mindent tud általa meg, de szerettem azt is, hogy Nyikolaj végre képes kezelni a benne élő szörnyet. Hogy a Shu Hanban létrehozott szörnyek száláról ne is beszélnek, amitől a padlón landolt az állam... Spoiler vége

  


Összességében

 

Odáig vagyok azért, hogy mennyire kalandosan, fordulatosan és néha kegyetlenül tud írni Leigh Bardugo. Újra és újra le tud nyűgözni az is, hogy mennyire részletgazdag a grisák világa a világfelépítéstől a hatalmi harcokon át a szentekig. Nem mondom, hogy nem éreztem néha úgy, hogy egy-egy támadás kimenetele összetöri a szívem, de ezektől függetlenül imádtam Zója, Nyina, Zsenya, David, Nyikolaj, Ehri, Maju, Éjúr, Hanne, Tamar és a ketterdamiak újabb történetét. Úgy gondolom méltó lezárása az eddigi Grisaverzumos kalandoknak, és csodás előszele az elkövetkezőknek! Igen, nagyon csíptem, hogy a regény végén sejthetővé válik, milyen irányba fog továbbhaladni a sztori!

  

Értékelés: 5

 

Kedvcsináló idézetek:

– Ha továbbra is ilyen ostobaságokat beszélsz, akkor a legrosszabb formámban láthatsz.

– A szentekre, most azt mondod, hogy még nem láttalak a legrosszabb formádban?

Zója hátra dobta a haját.

– Ha láttál volna, akkor a takaró alatt bujkálnál és buzgón imádkoznál.

– Nagyon eredeti módja annak, hogy ágyba vigyél, de hát ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a terveidet

– Egy kérdés – szólalt meg Wylan. – Mire akarjátok használni a titánt?

– Miért fontos ez? – kérdezte Nyikolaj.

– Mert Kazzal ellentétben nekem van lelkiismeretem.

– Nekem is van lelkiismeretem – jegyezte meg Kaz. – Csak tudja, mikor kell tartani a száját.

Jesper felhorkant.

– Ha van is lelkiismereted, annak be van tömve a szája, és ki van kötözve egy székhez valahol.

 

– A zarándokok csak egy napja érkeztek – folytatta Zója. – A csillagtalan követői. Azt állítják, hogy ez a büntetés, amiért egy hitetlen cár uralkodik.

– Milyen igazságtalan. Pedig óriási a hitem – ellenkezett Nyikolaj.

Tolja felvonta a szemöldökét.

– És miben hiszel?

– A jó mérnöki munkában és a még jobb whiskyben.

 

– Kérlek, mondd, hogy haladtatok valamit előre Ehri hercegnővel!

– Szívesebben fontolgatom azt, hogy ismét tüskét szúrjak a szívembe, mint hogy egy hercegnőnek udvaroljak.

– Ahhoz több finomság szükségeltetik – magyarázta Zója. – Amivel te bőven rendelkezel.

– Ez nem igazán hangzott bóknak.

– Nem is annak szántam. Több benned a sárm, mint az ész. És bár ettől idegesítő vagy, a diplomácia kényes ügyeiben hasznos lehet.

 

További kedvcsináló idézetek…

 

☆☆☆
Nem saját képek. Grisha Univerzum Pinterest tábla

King of Scars #2 a GoodReads-en.

☆☆☆


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában folytatódik Leigh Bardugo sikersorozata, és a Rule of Wolves - Farkasok törvénye által a Grisaverzum újabb szegletébe nyerhetünk bepillantást. A sebhelyes cár, Nyikolaj Lancov és bizalmasai élete bár folytonos csatatér, mind azon dolgoznak, hogy Ravka elkerülje a háborút a szomszédos országokkal. Intrikák, szerelmek és egy történet, mely garantáltan rabul ejt. Tarts te is a bloggereinkkel, és ha helyesen válaszolsz a kérdésekre, esélyed nyílik megnyerni egy példányt a regényből!

  

 

Nyereményjáték:

 

A nyereményjáték során Leigh Bardugo eddig magyarul is megjelent köteteiből hozunk egy-egy idézetet, melyből rá kell jönnötök, melyik regényéhez is tartozik a feladvány. A könyv címét pedig írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába! 


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 

“Elmennék érted. Ha nem tudnék járni, kúszva mennék odáig.
Akármennyire összetörtünk is, megtalálnánk együtt a kiutat…
Kivont késsel és tüzelő pisztollyal.
Mert ahhoz értünk. Soha nem adjuk fel a harcot.”

a Rafflecopter giveaway

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése