Egy igazán különleges könyvvel indul most turnéra a Blogturné Klub csapata. Rupi Kaur verseskötete igazi gyöngyszem, amit a világ minden táján imádnak. A költőnő nem szépíti a valóságot, tabuk nélkül mutatja meg azt is, ami fáj.
Tarts velünk Te is, akár szereted a költeményeket, akár nem - itt a helyed, és csak a végén döntsd el, Neked való-e a kötet. Ha ügyes vagy, a Könyvmolyképző által felajánlott 3 kötet egyikét is megnyerheted.
A mai bejegyzésben pár interjúfordítást olvashattok Rupi Kaurral.
Akit a teljes interjúk érdekelnek, pislogjon a forrásokra!
ez itt egy utazás
verseken át az életben maradás felé
ez itt huszonegy év
vér verejték és könny
ez itt a szívem
a kezedben
ez itt
a fájdalom
a szeretet
a törés
a gyógyulás
- rupi kaur
A tej és méz versek és prózai írások gyűjteménye a túlélésről, az erőszak, az abúzus, a szerelem, a veszteség, a nőiség megéléséről. A könyv négy fejezetre oszlik, mindegyik más célt szolgál, másféle fájdalommal foglalkozik, másféle sebeket gyógyít. A tej és méz az élet legridegebb pillanatain vezeti át az olvasót, mégis mindenben talál valami melegséget, mert a melegség ott van mindenben, csak keresni kell.
|
Eredeti cím: milk and honey (2014)
Oldalszám: 208 / ISBN: 9789634574927
Fordító: Kamper Gergely
Elit start: 2018.11.27. / Várható megjelenés: 2018.12.07.
|
vvvvv
Kérdés: A Tej és méz olvasásra egy koherens egész érzetét kelti. Direkt alkottad ilyenre?
Válasz: Valami olyasmi, bár tudtomon kívül alakult így. Amikor írni kezdtem, akkor a nemi erőszakot, a szexuális zaklatást és a családon belüli erőszakot boncolgattam. Ezek voltak az elsők, amik rávettek az írásra, szóval ezeket a darabokat tettem ki, amikor először elkezdtem megosztani a munkáimat. Őszintén szólva sosem gondoltam, hogy valaha szerelmes verseket fogok írni.
Tehát megosztogattam a munkáimat a neten, aztán egyszer csak akadtak olvasók, akik azt kérdezték: „Hey, hol tudom megvásárolni a könyved?” Erre én azt gondoltam, hogy: „Ó, azt hiszem, ezt kellene tennem, ki kellene adnom őket.”, és kinyomtattam pár száz verset, amiket aztán szétdarabolva elrendeztem a nappali padlóján. Úgy voltam az egésszel, hogy „Hogy a fenébe kéne rendszereznem ezeket? Van valami közös minta, valami közös téma bennük?”. Felcímkéztem mindet - például: „durva bánásmód” és „szeretet” és „család”... satöbbi -, végül négy csoportra szűkítettem le őket. Rájöttem, hogy egy közös téma köré épülnek, elmeséli, ahogy gyermekként elindulunk, majd mindezen szörnyűségeken keresztül menve eljutunk a gyógyulásig.
Janette Levin kérdése (Wear Kala ~ forrás)
Kérdés: Annyira nyitott és őszinte vagy a verseidben, volt olyan alkalom, amikor hezitáltál közzé tenni valamit, mert túl érzékenyen érintett vagy túl fájdalmas lett volna visszatérni a rá adott reakciókhoz?
Válasz: Mindig ijesztő látni, hogy reagálnak az emberek a munkáidra. Azt hiszem, hogy épp ez okozta azt a szorongást, amit az elmúlt években éreztem. Lecsupaszítottam magam, és kiálltam az emberek elé. És a tömeg olyan kedves volt! Mindazonáltal még mindig rettegek attól, hogy valaki hozzám vág valamit... De megtanultam megérteni és kezelni ezt a helyzetet is.
Olyan volt a bőrömben élni, mintha némán sikoltoznék. Találnom kellett olyan üres helyiségeket, párnákat, lifteket, amiket teleüvölthetek. Persze nem mindegy milyen hangosan sikoltozom, még mindig túl halknak érzem. Nem tudom, hogy miért osztom meg a munkáimat. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy így tegyek. Ha ismertél volna akkoriban, akkor én lettem volna az utolsó személy, aki megoszt veled bármi személyeset. Azt hiszem, talán azért tettem, hogy meghallják a túlságosan is halk kiabálásomat. Annak ellenére, hogy ijesztő volt, szükségem volt erre.
Rebecca Szkutak kérdései (Interview Magazine ~ forrás)
Válasz: A kezdeti követőim körülbelül 100-an voltak, és főleg a közeli családtagjaim, barátaim, szóval egy kicsit bizarr volt, de gondolom, ez mindig ilyen, ugye? Azt gondolnád, hogy a családod tagjai azok az emberek, akik a legjobban ismernek, ez igazából nincs így [nevet]. Azt mondanám, hogy kezdetben a munkáim 100%-a erőszakról, szexuális zaklatásról és traumákról szólt, mert élt bennem egy vágy, hogy kibontsam azokat a mélyebb érzelmeket és feszegessem azokat a kérdéseket, amik engem és a körülöttem lévő nőket érintették. Azt mondanám, hogy nagyon furcsa érzés volt, és elég bizonytalanná tett, de aztán eljutottam arra a pontra, ahol már úgy éreztem: „Hát, ez van.”
Kérdés: Milyen ezekről a témákról írni?
Válasz: Nagyon katartikus. Úgy értem, hogy nem lehet mindent belezsúfolni egy versbe, de van az a pont, amikor a saját magad által költött versed olvasásakor úgy érzed, mintha gyomron rúgtak volna – na, az az érzés nagyon szuper! Nehéz eljutni odáig, de megéri a küzdeni érte.
Josephine Parsons kérdése (JUNKEE.~ forrás)
Kérdés: Honnan jött ez az egész neked? A verseid annyira nyersek és igaziak. Mindig is szerettél volna ilyen személyes történeteket a publikummal?
Válasz: Nagyon hosszú ideje írok. Középiskolás voltam, amikor elkezdtem verseket írni és zenei előadásokat tartani. Hét éven át tartottam klasszikus indiai zenei előadásokat városszerte, aztán valami úton-módon átalakultak a dolgok, és „spoken word” (jelentése: élő szavas / szöveges) előadóvá váltam. Beletelt vagy 8 évbe, mire elkezdtem komolyan venni az egészet, és nekiálltam előadni a saját műveimet is.
Isabella Biedenharn kérdései (Entertainment Weekly ~ forrás)
Kérdés: Miben mások azok a versek, amiket kiteszel Instagramra, ellenben azokkal, amik csak a könyve(i)ben jelennek meg?
Válasz: Ha elolvasom az általam leírt darabot, és az utolsó sornál úgy érzem, mintha hasba rúgtak volna, akkor tudom, hogy azt posztolhatom.
Kérdés: Teljesen lenyűgözött ez az intagramos dolog, ahogy mindenki mást is. De mit gondolsz erről az egész „Instragram költészet”-jelenségről? Hogy hogy ennyire rákattantak az emberek?
Válasz: Ez a nagy kérdés. Azt gondolom, hogy azért kattantak rá, mert... Úgy értem, miért ne tették volna? Valódi emberi tapasztalatokról beszélünk, egy olyan korban, ahol a média és a közösségi média mindennapos. Teljesen rá vagyunk csatlakozva, jobban, mint önmagunkra. Szóval a költészet ezen a médiumon, amire folyamatosan rá vagyunk csatlakozva, olyan, mintha tükörbe néznénk. Az emberek hirtelen teret kaptak arra, hogy a belső dolgaikat visszatükrözzék, és szerintem ez az oka annak, hogy ez a dolog működik. És szerintem ez iszonyatosan lenyűgöző. A költészet fantasztikus, abszolút mainstreamnek kéne lennie, és remélem, hogy egyre jobban és jobban azzá is válik majd...
♡ ♡ ♡ ♡ ♡
♡ ♡ ♡ ♡ ♡
Nyereményjáték:
Mostani turnénkon szeretnénk a nyereményjátékkal is népszerűsíteni kicsit a költészetet. Így minden állomáson találtok egy-egy versidézetet. Mi pedig természetesen a vers költőjére és címére vagyunk kíváncsiak.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Feladvány:
„Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.”
|
ÁLLOMÁSOK:
11.14 - Deszy könyvajánlója
11.16 - Hagyjatok! Olvasok!
11.18 - Dreamworld
11.20 - Spirit Bliss
11.22 - Sorok között
11.24 - Cbooks
11.26 - Hagyjatok! Olvasok!
11.28 - Deszy könyvajánlója
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése