2020. július 14., kedd



Huszti Gergely: Mesteralvók ​hajnala (Mesteralvók-duológia 1.) | Blogturné Klub ajánló




Tűz és víz között állsz, az egyik éget, a másik fullaszt.
Merre indulsz?


Fülszöveg:
    Átok az alvás. Bűn az éberség.
    Egykor a mesteralvók viselték az alvás terhét az emberek helyett, kik éjjel-nappal boldogan dolgozhattak és mulathattak. A Vasháborúban azonban a mesterek végleg elhagyták az embereket azóta az álomtalan álom szedi áldozatait.
    Híre megy, hogy a mesteralvók földi maradványait sorra elrabolják, de hogy ki vadászik a csontokra és mi okból, az rejtély. Dakorleonból is nyomtalanul eltűnik a védőszent, ezért a városmester Vulgarus Pokk borkereskedőt bízza meg a feladattal, hogy a közeli Korhos hadseregét hívja segítségül.
    A csontcsipkéző rend 224. nővére súlyos titkot őriz: ő fedezte fel a védőszent eltűnését, s ezért nagy veszély leselkedik rá. Titokban kell kiszöknie a városból, hogy felkeresse az égi Tamarislánban Ludovik atyát, aki a legenda szerint az utolsó élő mesteralvó.
    A tizenhét éves Milán visszahúzódó fiú, akit leginkább a hackerség érdekel. Nagydumás haverja ráveszi, hogy egy spam üzenet nyomába eredjenek, ami nem várt következményekkel jár. Miló egy mágikus világban találja magát, ahol nem elég kiállnia a megpróbáltatásokat, de saját, rejtett képességeit is fel kell fedeznie.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2019

Ciceró, Budapest, 2019
336 oldal · puhatáblás
ISBN: 9789634321040
Mesteralvók-duológia:

2. Mesteralvók viadala
(még nem befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el?
Már tavaly felcsillant a szemem, amikor megláttam, hogy megjelenik ez a regény a Könyvhéten, ugyanis imádom az ifjúsági/YA fantasykat, de valahogy eddig mégis elkerültük egymást. Nemrég megláttam, hogy bekerült az ifjúsági Merítés-díj TOP10-es listájába, ezért újra felvettem a várólistámra, és pár nappal később azonnal lecsaptam a turnézás lehetőségére, amikor felmerült a könyv címe.

Szerintem…

Lebilincselő, kalandos első regény, amiben az író három elég eltérő hátterű és személyiségű ember nézőpontjaival zsonglőrködött. Mind a három főszereplőnk kellőképpen titokzatos háttérsztorival rendelkezik, és mindegyikük története izgalmasra és fordulatosra sikerült. Öröm volt olvasni, ahogy a modern hunglish nyelven szlengelő hackergyerek (Miló) belecsöppen egy fantasy világba, ahol nem tudják hova tenni a furcsa stílusát, de érdekes volt az önmagáról szinte semmit nem tudó szürkegém nővért (224. nővér / Admira) is elkísérni kalandos útjára egy ellenséges katonával (Maurice). A legkülönösebb főszereplőnek Vulgarus Pokk urat éreztem, aki egy idősebb, kicsit elhízott szőlőkereskedő, akinek 4 gyereke és egy szerető felesége van, és akit a dakorleoni városmester mégis elküld a városból, hogy teljesítsen egy rábízott feladatot. Nagyon távol állt tőlem a személyisége, de a regény végére mégis az egyik kedvenc szereplőmmé vált, holott roppant lobbanékony és nehéz ember.
A két fiatal(abb) főszereplő közül nem tudok választani, ugyanis mind a mi világunkból átjutó Miló, mind az eddig a várost se elhagyó Admira nővér kalandos utat járnak be a regényben, és rengeteget fejlődnek ez alatt. Kifejezetten szeretem, ha nem csak eljutunk A-ból B-be egy könyvben, de az út nyomot hagy a főszereplők lelkén, személyiségén is.

Igazi ifjúsági fantasy, amiben néha megvadult emberek próbálnak széttépni, máskor emberi csontok tűnnek el nyom nélkül. Volt ebben zombikutyás üldözés, befagyott tavi csata, lesérült dezertőr, múltbéli tiltott szerelem, árulás, felkelés, titkos szekta, hackerkedés, pikkelyesedő betegségben szenvedő férfi, bitófára kerülés, vagyis minden mi szem-szájnak ingere.

Bár a vége felé picit soknak tűnt a kegyetlenkedés, iszonyatos izgatta a fantáziám, hogy mi a helyzet az eltűnő mesteralvó csontokkal, és vajon létezik-e a legendás, fellegekre épített város, amit titokban egy egész gyülekezet keres. Nem tudnám megmondani, hogy melyik főszereplő útja tetszett a legjobban, de azt nagyon szerettem, hogy a könyv elején lévő térképen tudtam őket követni, bármerre is jártak. [Ahogy már említettem párszor: az ehhez hasonló kalandregényekben, ahol nagy szerepet kap az utazás, kötelezővé tenném a térképet. Tényleg szuper érzés azt bogarászni, hogy merre/hol tartanak a szereplők.]


„Különös, hogy a hit néha oly perzselő tud lenni, akár az erdőtűz hirtelen fellángoló lángja, máskor pedig oly soká kell csiholni, hogy életre keljen, mint kovácssegédnek a műhely tüzét patkolás előtt.”


A regény elején picit zavart a 224. nővér régies szövegstílusa, amit a következő fejezetben Miló folyamatos szlengelése és magyar szavak közé kevert angol kifejezései követtek, amik talán egy fokkal még jobban zavartak, de nagyon hamar megszoktam a stílusukat, és onnantól fogva sikerült magával ragadnia a történetüknek. Elképesztőnek tartom, hogy egy kezdő író ennyire választékosan írjon meg egy könyvet, élveztem, hogy ennyire választékosan fogalmazta meg a regényt. Fantasztikusak a leírások, a hasonlatok és a metaforák is – élvezet volt olvasni. Például az egyik kedvenc, nagyon ötletes jellemzésem a könyvből: „Vurm valóságos jótét lélek, noha egyszerű, mint egy fapecek, és ha a butaságnak katedrálist állítanának, bizonyosan ő mondaná benne az első fohászt a híveknek.” Remélem, hogy a folytatás is legalább ennyire lebilincselő és szépen megírt lesz!

Egyébként nem csak az izgalmasnak ígérkező címe, de a gyönyörű borítója is első pillantásra megfogott ennek a regénynek. [A fedélterv Hegyi Péter munkája.] Amikor megláttam, hogy ráadásul fantasy a műfaja, a fülszöveget se kellett elolvasnom ahhoz, hogy tudjam, mindenképpen el kell olvasnom!


Összességében

Szórakoztató stílusban megírt, kalandos és fordulatokban gazdag történet, aminek egyszerre vicces és szép a szövegezése. Öröm a szívemnek, hogy valaki ennyire kihasználja a magyar nyelv sokszínűségét egy regényen belül. (Persze Miló szövegétől még a végén is néha besokkaltam, mert ő aztán folyamatosan löki a hunglisht.) A legnagyobb gondom a regénnyel az, hogy duológia, és még nincs a kezemben a folytatása.

Kedvenc karakterek: Admira, Miló, Maurice, Humbaba

Értékelés: 4,5


Folytatás? #idevelemostazonnal kategóriás nálam a folytatás… Nagyon izgatja a fantáziámat, hogy mi vár még rájuk.


Kedvcsináló idézetek:
v
Inktober 2016 Day 9 - The Rake by HikariNOSora
Éppen azon agyalok, mit ordíthatnék vissza neki, amikor valami mozdul a sötétben. Tiszta majré vagyok, gyorsan lefuttatom, hogy mit is olvastam a Hogyan lehetsz túlélő? blogban a veszélyes állatok elleni védekezésről. Ha medve, akkor nem szabad hátrálni, csak magasra emelt kézzel állni és ordítani, amíg el nem kotródik. Ha farkas, akkor a fülénél kell megragadni, mert akkor nem karmol, ha pedig éhes vaddisznó… hú, azzal zabáltatta fel Hannibal Lecter azt a csávót, de ennél többre nem emlékszem.
v
Az idő néha megáll, néha visszafelé csorog, olykor pedig egyszerűen elpárolog, mintha soha nem is nyomta volna terhe a vállunkat.
v
- Mit bámészkodsz, Humbaba?
- Hát csak azt, Vulgarus uram – szól a behemót, miközben Mork zsákját finoman a mozaikcsempékre helyezi - , hogy ezeknek a hős férfiaknak oly kicsiny pöcörőt kalapálnak a szobrászok, hogy nincs oly asszony e Földön, ki ezzel boldogan beérné.
Most pillantom csak meg a kétembernyi magas szoborcsoportot a csarnok félhomályos boltíve alatt. A tengeri szörnyetegekkel hadakozó mezítelen sereg mesteri kezek alkotása, de a gyíkember nem téved: valóban apró dudorral lettek megáldva, akárha elvakart darázscsípés díszítené ágyékukat.

v v v v v

Mesteralvók hajnala a GoodReads-en.

v v v v v

Huszti Gergely különleges hangulatú fantasy-je, mely 2020-ban elnyerte az Év Gyerekkönyve-díjat ifjúsági kategóriában, rejtélyekkel átszőtt világba kalauzol bennünket, ahol réges-régen az alvás terhét az úgynevezett mesteralvók viselték az emberek helyett. Mára csak földi maradványait őrzik ezen nagyhatalmú személyeknek, de úgy tűnik, ezek sincsenek többé biztonságban. A csontcsipkéző rend ifjú nővére kalandos utazásra indul, hogy a csontok eltűnésével kapcsolatos tudását megossza a megfelelő személyekkel, de arra ő sem számít, hogy az okok és összefüggések milyen messzire - akár másik világokba - nyúlnak. Tartsatok bloggereinkkel, ismerjétek meg ti is a Mesteralvók hajnalát, és nyerjétek meg a Ciceró Könyvstúdió által felajánlott példányt!




Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban további magyar szerzők ifjúsági kötetei lesznek a középpontban, melyek szintén a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelentek meg. Minden állomáson találtok egy részletet egy-egy borítóból, a ti feladatotok pedig, hogy a szerző nevét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


ÁLLOMÁSLISTA:

07.10. Könyv és más
07.12. Könyv és más extra
07.14. Hagyjatok! Olvasok!
07.16. Utószó



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése