2021. június 28., hétfő



Szerb Antal: A Pendragon legenda | Mini-könyvklub

  

Mini-könyvklub 19. felvonás

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

 

 

- Ne higyjen annak, amit lát, doktor. Próbálja beleképzelni magát az én helyzetembe... Azt hiszem, el kellene mondanom fölötte az ördögűzési imát. De valahogy úgy, hogy ne vegye észre. Mert még megsértődnék. Végeredményben mégis ő Llanvygan kegyura és én teljesen tőle függök.

 




Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.

Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében. 

A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.

 

Könyv információk:

 

Eredeti megjelenés éve: 1934

Magvető, Budapest, 1992

248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631419096

 

< ONLINE ELÉRHETŐ - MEK >

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

 

Történetünk legnagyobb erénye, hogy többnyire a csodás Walesben játszódik, ahonnan ugyan néha elugrunk Londonba, de jobbára mégis egy titokzatos earl várában szédelgünk magyar kutatónkkal, Doktor Bátky Jánossal könyvek és nők után. Persze befigyel néha 1-2 gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet, találkozunk tolvajokkal, átverőkkel, csábítókkal, szende szüzekkel, furcsa arisztokratákkal, lehengerlő németekkel, ijesztő alabárdosokkal… Kutatunk egy híres család ősi múltja után, és nyomozunk a jelenben történő összeesküvések végett is. Nem hangzik rosszul, ugye?

 


 

- Az Istenért, mit mondott neki, Cynthia, hogy így megrémült? - kérdeztem.

- Semmit, - mondta Cynthia ijedten. - Csak hogy nem éhes-e?

- Érdekes, - mondta Lene - úgy hangzott, mintha a pokol beosztásáról érdeklődött volna.

- A walesi nyelv nagyon csodálatos - mondta Osborne. - Minden egész másképpen, egészen túlvilágian hangzik. Például el lehet még egy nyelvet képzelni, ahol a sört úgy hívják, hogy: cwrw?

 

 

Nos, számomra ez a történet élvezhetetlen volt 1-2 humoros párbeszédet leszámítva! Az elejétől fogva untatott, rendkívül vontatottnak és zavarosnak éreztem az egészet, ráadásul sehova se tartónak a cselekményt... de ezek nem is zavartak volna annyira, mint a férfi szereplők gondolataiból és szájából ömlő folyamatos lenézés a nők felé! Ha nem a Mini-könyvklub havi regényéről lett volna szó, akkor zokszó nélkül félbehagytam volna, de így majd egy hónap alatt lassacskán végigrágtam magam Szerb Antal fő művén, ezen a  fantasztikus és bűnügyi regényparódián. (Amin kb. háromszor nevettem – ld. a bejegyzés szürke hátterű idézeteit -, de annál többet bosszankodtam – ld. a Cseppet sem humoros idézeteket lejjebb.)

 


A főszereplő eleinte egy szimpatikus, könyvmániás kutatónak tűnt, akiből a körülötte felbukkanó nők kihozták a legrosszabbat. Persze cselekményügyileg se őt mondanám a legélesebb késnek a fiókban, mert legtöbbször csak fogtam a fejem a butaságain és a rossz döntésein. Lehetett volna szerethető figura vagy egy érdekes karikatúrája az értelmiségi kutatóknak, de ez nem jött össze. A legizgalmasabb és élettel telibb figura egy tárgyilagos német nő, Lene volt, aki folyton anyáskodott és terelgette a férfiakat, ha úgy látta jónak. És igazából én bírtam Osborne-t is, a Pendragon-leszármazottat, aki nem tud magával mit kezdeni női társaságban. Jobban belegondolva a könyv végét az esetlen arisztokrata és a tetterős német nő párosa dobta fel leginkább. Rajtuk kívül minden kiszámítható volt, nem igazán akadtak számomra váratlan fordulatok ebben a könyvben – és ez még inkább nehezítette az olvasást számomra, hiszen stílusában is távol állnak tőlem az efféle regények.

 

 

A hölgyek háza előtt ott találtuk St. Germain hintóját és St. Germain híres szolgáját, amint mozdulatlan komolysággal strázsált a ház előtt.

- Hallod-e, - mondta a Milord - a te urad csaló. Azt mondja magáról, hogy többezer éves.

- Ne higyjen neki, jó uram - mondta a szolga. - Gazdám nagyon ravasz. Lám, én már száz éve szolgálom és mikor a szolgálatába léptem, nem volt több háromszáz évesnél.

 

 

 
 

Összességében…

 

A lejjebb olvasható idézetgyűjtemény töredéke annak, amik miatt olvasás közben többször is kinyílt a bicska a zsebemben... Rég bosszankodtam ennyit regényen, holott ennek a szórakoztató misztikus-bűnügyi paródiának kellett volna lennie. Amondó vagyok, hogy aki szeretne hasonló sületlenségeket olvasni, olvasson Rejtő Jenőt! Ide-oda rohangálásban nincs nála sincs hiány, ahogy beöltözésben, nyomozásban, blőd párbeszédekben, meghökkentő karakterekben, legendák/szóbeszédek körüli cselekményben se. Csak nála mindezek sokkal érdekesebben, szórakoztatóbban vannak tálalva, és jóval kevesebb bennük a lenézés a nők irányába…

Sajnálom, hogy nem voltam vevő Szerb Antal stílusára és humorára, mert ezer éve tervezem elolvasni az Utas ​és holdvilág című könyvét. Ezek után mégis úgy gondolom, hogy adok magamnak még (jó) pár évet, hogy megérjek rá...

 

Értékelés: 2,5

 


Cseppet sem humoros idézetek:

v

- Szereti a könyveket? - kérdeztem együgyűen.

- A könyvek a hobbym, a vesszőparipám. És a walesi hagyományok. Tulajdonképpen mindig néptanítónő akartam lenni, valamelyik faluban a hegyek közt, és néprajzi adalékok gyüjtésével tölteni az életemet. De nagybátyám nem helyeselte. Nem a gyüjtést, hanem a néptanítóságot.

Ez a hobby nem felelt meg pontosan az elképzelésnek, melyet egy earl unokahugáról alkottam magamnak. Valahogy jobb szerettem volna, ha bevallja, hogy nem ismeri a helyesírást. De hát - a Pendragon-ház sötét örökségéhez hozzátartozik, úgy látszik, az intelligencia is.

v

Cynthia elpirult.

- Látom, azt hiszi, hogy olyan vagyok, mint az angol lányok, yes és no, és tánc és egy gyönyörű mosoly, ami mögött nincsen semmi.

- Isten ments, - mondtam. - Ha az ember Magára néz, mindjárt látja, milyen intelligens.

Ezt mondván, hazudtam. Sokkal csinosabb volt, semhogy ilyesmit feltételezhettem volna. Dehát úgy látszik csakugyan az a hobbyja, hogy intelligens, erről az oldalról kell udvarolni neki. Ami a számomra mindenesetre könnyebb, mintha kizárólag a sportok érdekelnék.

v

És ínyenc sem vagyok, akit elbűvöl a szép vonalaknak és a szerelem technikájának az a tökéletessége, amit Eileen St. Claire jelent. Nem vagyok lelkesedő természet sem, csak ha történelemről vagy irodalomról van szó. Valami egészen más az, amit a nőkben keresek, nem a vonalak múlandó harmóniáját, nem a szerelem tudományát, nem ilyen olcsó dolgokat... Valamit, ami nincs is a nőkben, rajtuk keresztül valami mást szeretek.

Minden nőben azt élveztem, hogy a szimbóluma volt valaminek. Volt nő, akit azért szerettem, mert ő volt Svédország, volt, akit azért, mert a XVIII. századra emlékeztetett törékeny sèvres-mivolta. Volt, akiben Jeanne d'Arc-ot álmodtam, volt, akiben az ezermellű ephesusi Dianát. Cynthiát, ha megcsókoltam, úgy éreztem, most az angol szonettekkel flörtölök, ötödfeles jambusokban.

v

És akkor, amint letárgyaltam magamban Cynthia szellemi értékét, egyszerre valami felszabadult bennem. Újra észrevettem, milyen szép és milyen fiatal. Nem tudok olyan nőhöz vonzódni, akit nagyon okosnak tartok. Valahogy úgy érzem, mintha homoszexuálizmus volna. De most, hogy tisztáztam, hogy Cynthia is csak egy a sok drága libácska közül, sürgősen udvarlásra fordítottam a dolgot.

v

- Mire útnak indultam, már ebédidő volt. Elmentem egy kis vendéglőbe a City egyik régi sarkában, melyet a kollégiumom diákjai fel szoktak keresni, ha Londonban vannak. Itt találkoztam Lene Kretzsch-csel, akit Oxfordból ismertem, mint a legkitünőbb női atléták egyikét.

- Well, nem akarok bókokat mondani, de Lene-t mindig okos, energikus, becsületes lénynek, szóval igazi férfinak ismertem. Elhatároztam, hogy felkérem, legyen a munkatársam. Ő éppen ráért.

v

- Ne gondolja, hogy most nem gondolok semmire. Ki nem állhatom az olyan lányokat, akik csak úgy élnek a világba.

- Mire gondol, Cynthia?

- Ma a reggeli lapban olvastam, hogy Dél-Walesben a munkanélküliek száma megint öt százalékkal emelkedett. Mégis rettenetes, hogy az ember itt ül ezen a dombon és közben...

- Elég! - kiáltottam udvariatlanul.

Úgy éreztem magam, mint egy nyakon öntött. Minden érzelgést inkább elviselek, mint a gazdag ember jogosulatlan részvétét a szegények iránt. Éppolyan természetellenes és kellemetlen, mintha egy munkás azt mondaná, hogy nem irígyli a gyárostól a vagyonát. Az osztályok csak gyűlöljék egymást, így van ez rendjén, és engem hagyjanak békében a napfényben, amely úgyis olyan ritka a Brit szigeteken.

Ó, Cynthia!... Olyan kettő volt belőle. A szavak, amiket mondott, egyáltalán nem álltak összhangban a lénnyel, akit én beléláttam.

v

- Cynthia, a szegény ember legyen részvétteljes a többi szegény iránt, de Magának gőgösnek kell lennie és könyörtelennek. Ha én a Maga helyében lehetnék... az egész életem enyhén szadisztikus színmű volna, példaadás a nemtörődésről, a távoliságról. Könyvet tévedésből sem vennék a kezembe, egész nap golfoznék vagy ha van valami még előkelőbb, még unalmasabb sport, azt űzném. Utaznék, képeket néznék és megállapítanám, hogy egész jól festett a Leonardo, ahhoz képest, hogy polgár volt. Nagyon keveset beszélnék, a gőgöt sokkal könnyebb szép mozdulattal kifejezni. Nem mondom, hogy mulatságos élet volna, de a kötelesség teljesítése sose mulatságos...

 

vvvvv

Nem saját képek. Pinterest tábla: A ​Pendragon legenda

A Pendragon Legenda a GoodReadsen

vvvvv



 

1 megjegyzés:

  1. Hmm, ennyire zavart, hogy a főszereplő lenézte a nőket? Én csak emiatt nem írnám le az írót, hiszen a többi karaktere nem ilyen volt. :) De én is furcsállottam, hogy milyen egy gyenge jellemű pasi volt a főszereplőnk! :D

    VálaszTörlés