2023. február 25., szombat



Jane Austen: Emma | Blogturné Klub film- és könyvajánló

  

 

– Szavamra, Emma, miközben hallgatom, hogy mennyire helytelenül okoskodik, már-már magam is kezdenék így gondolkodni. Jobb, ha nincs esze az embernek, semmint hogy olyan rosszul használja, mint kegyed teszi.

 




Emma Woodhouse szellemes és gyönyörű hajadon, aki előszeretettel játssza a kerítő szerepét, ő maga azonban elszántan szembeszegül a házassággal. S bár apjának megfogadja, hogy felhagy a házasságszerzéssel, szeleburdi természete nem engedi, hogy lemondjon erről a kitűnő társasági szórakozásról. Ám ahogy egyre újabb délceg ifjak legyeskednek körülötte, mintha a minden lében kanál lányban is felcsapna a vágy - de vajon kihez vonzódik leginkább: a romantikus Mr. Eltonhoz? Netán a kalandor Mr. Churchillhez? És vajon a környékbeli lányokon kívül Emma számára is tartogat a sors szerelmet?


Az események középpontjában három ifjú pár félreértéseken és viszályokon át győzedelmeskedő szerelme áll. A színtér, a környezet itt is ugyanaz, mint a többi Austen-regényben: vidéki angol úriházak, amelyek úgy élik derűsnek és kiegyensúlyozottnak látszó életüket, mintha az országnak semmi köze sem volna a Csatorna túlsó oldalán dúló napóleoni háborúkhoz.

 

A Büszkeség és balítélet és megannyi világraszóló sikerkönyv írónője ebben a máig friss és humoros regényben ismét bebizonyítja, hogy a női lélek rejtelmeinek, és a társasági élet praktikáinak legjobb ismerője.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Emma

Eredeti megjelenés éve: 1815

 

Menő Könyvek, Budapest, 2023

582 oldal · keménytáblás ·

ISBN: 9789635842858 ·

Fordította: Tomori Gábor

JANE AUSTEN könyvei:

 

Büszkeség ​és balítélet

Meggyőző ​érvek

Értelem ​és érzelem

A ​klastrom titka

A mansfieldi kastély

Emma

Lady ​Susan

Szerelem ​és barátság

Catharine és más korai művek

 

(Büszkeség és balítélet meg a zombik)

(Austenland)

 

RENDELÉSI LINK / MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

 

Ez a regény nem volt szerelem első olvasásra nálam, ugyanis nem kedvelem az inkább csak elbeszélő sztorikat, amelyekben kevés a párbeszéd. Emiatt nem szerettem A klastrom titkát se, de ott a történet se volt túl izgalmas. Emma története érdekes. Adott egy fiatal lány, aki a ház úrnője szerepében tetszeleg, és csupán egyetlen ember igazítja őt helyre, de ez az ember nem ám a saját apja, hanem a nála 16 évvel idősebb Mr. Knightley, aki egyszerre a sógora, a szomszédja és a legjobb barátja. Miattuk szerethető ez a történet, az ő vitáik, egyet nem értéseik teszik érdekessé a regényt.

Emma olyan lány, aki ha valamit egyszer a fejébe vesz, akkor lehetetlen lebeszélni róla. Ráadásul néha olyan dolgokat is a saját érdemének vesz, amihez vajmi kevés köze van – annyira imádtam, amikor ezt Mr. Knightley a szemére vetette!

 


Történetünk kezdetén Emma nevelője éppen hozzámegy a jóravaló Mr. Westonhoz, így a lány barátságot köt a Mrs. Goddard iskolájába járó Harriet Smith nevű fiatallal, akinek nem tudni a családi hátteréről semmit. Harriet túlságosan készpénznek vesz mindent, amit az ő Miss Woodhouse-a mond, így olyanokba habarodik, akikbe nem kéne és olyat utasít el, aki tényleg szereti. A regényben van még kettő romantikus szál, ami a sztori végéig rejtve maradnak, de amiknek én személy szerint örültem. Jó kis lezárást kap a regényt, tényleg érdemes elolvasni!

 


 

Ilyen alkalmakkor szegény Mr. Woodhouse lelkében szörnyű háború dúlt. Szerette, ha terített asztalához vendégek telepszenek, mert ez volt a szokás fiatalkorában is; mivel azonban szilárdan hitte, hogy vacsorázni egészségtelen, nemigen örült, ha étel is került az asztalra, s míg vendégszerető lelke legszívesebben mindent megosztott volna látogatóival, úgy aggódott egészségükért, hogy elszorult a szíve, ha enni is akartak a feltálalt ételből.

 

 

A történetnek akadnak olyan főbb mellékszereplői, akikről érdemes említést tenni. Engem a végletekig kiidegelt a folyamatosan beszélő Miss Bates, aki egyébként rendkívül butus, jámbor karakter, és aki teljesen odáig van a rokonáért, Miss Jane Fairfaxért, aki egy ponton felbukkan a regényben. Jane-t a hallgatagsága miatt nem szerettem, jószívű, bájos teremtés, akire végül rászáll a pap új felesége, Mrs. Elton, aki mindenkinél mindig mindent jobban tud. Utáltam… Nagyon… Akárcsak a férjét, Mr. Eltont. Emma édesapját, Mr. Woodhouse-t rendkívül szerettem, de nem sok vizet zavart amellett, hogy szórakoztató volt a mindenféle betegségtől és széltől félő szövegelését olvasni.

Még egy rendkívül idegesítő alak van a regényben, aki nem más, mint Mr. Weston távolban nevelt fia, Frank Churchill. Öntelt, önző, beképzelt alak, aki egy pontos konkrétan behisztizik a meleg miatt. Az biztos, hogy mind  Miss Jane Fairfax, mind Mr. Frank Churchill érkezése felbolygatja a békés, csendes Hartfield állóvizét.

 

(Nagy képet ajánlom, az viccesebb.)

Összességében

 

Már másodszor olvastam el az Emma című regényt, és ismét újranéztem négy Emma adaptációt mellé. Lehet, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel, de nekem a regény csak a három kedvenc feldolgozásommal ad teljes képet a történetről. Csak együtt válnak komplex, élvezetes, szerethető művé a szívemben. Maga a regény lassú, jobbára párbeszédmentes és tele van elbeszélésekkel, amiktől monotonná válik néha, ugyanakkor érdekes Emma története, kár lett volna kihagynom csupán a lassúsága miatt.

 


Jó szívvel ajánlom a gyönyörű új kiadást, ami az eddig kiadott magyar borítókat lazán kenterbe verte nálam. Tökéletesen illik a könyvhöz, ráadásul fantasztikus, hogy van benne beragasztott könyvjelző szál. Ezt mindig hiányolom az új könyveknél.

 

Értékelés: 4,5


 

EXTRA:  Külföldi borítók mustrája

 

ADAPTÁCIÓK:

 

Emma.

 

Főbb szerepekben: Anya Taylor-Joy (Emma Woodhouse), Johnny Flynn (George Knightley), Bill Nighy (Mr. Woodhouse).

Valamiért ez a verzió varázsolt el engem a legjobban a vibráló színeivel, az Emma és Knightley között pattogó szikrákkal, a zenei betétekkel és azzal, hogy TÚL sok, TÚL művészi, benne minden, ráadásul van némi erotikus beütése, ami nem igazán illik a Jane Austen-i visszafogottsághoz. Emma néha túl fanyar, Mr. Knightley egyszer túl színpadias, máskor látszik rajta, hogy túlságosan a szívére vett valamit, de az abszolút mindent vitt figura nálam Bill Nighy minden apró széltől vagy huzattól rettegő, önmagát ezerféle paravánnal és spanyolfallal körbevevő Mr. Woodhouse! Én egyik másik Mr Woodhouse-t se imádom annyira, mint őt! Fáj bevallani, de ebben a feldolgozásben szereplő Bates-családot, Weston és Elton házaspárokat csíptem a legjobban. 

Újra és újra és újra megnézős nálam ez a film - főleg a táncjelentük miatt -, pedig akadnak hibái... Engem irritál az orrvérzéses jelenet a végén, ahogy az is, hogy sose csíptem Anya Taylor-Joyt (bár az elmúlt évben megkedveltem), számomra nem ő a legjobb Emma, de ehhez a feldolgozáshoz nagyon illet.

 

Adaptáció: 5/4 «««

 

 

Emma (2009–2009)

 

Főbb szerepekben: Romola Garai (Emma),  Jonny Lee Miller (Mr. Knightley), Rupert Evans (Frank Churchill). Képtelen vagyok eldönteni, hogy a 2020-as Emmát vagy ezt szeretem jobban, ugyanis mindkét szereplőgárdát imádom, mindkettő filmnek imádom a ruháit, a helyszíneit, zenéit, mindent. Ez a sztori bővebb, több részletre derül benne fény, jobban ki vannak bontva az egyes mellékszálak, és a casting… Rupert Evans tökéletesen játssza a beképzelt ficsúrt, Jonny Lee Miller az egyik létező legszelídebb, édesebb Mr. Knightley és az Emmát alakító Romola Garai… Létezik nála tökéletesebb Emma? Szerintem nem. Irtó jó a casting, szórakoztató a játékuk, humoros, szórakoztató, részemről sokszornézős!

 

Adaptáció: 5/5 «««

 

 

Emma (1996)

 

Főbb szerepekben: Gwyneth Paltrow (Emma), Jeremy Northam (Mr Knightley) és Ewan McGregor (Frank Churchill). Emma folytonos magában beszélése, morgása, makacskodása tetszett, szívesen nézem újra és újra meg ezt az adaptációt is, bár ez csupán a harmadik a szívemben. Eltalált színésznek egyedül Emmát találom, mert Gwyneth Paltrow egyszerre légies és nőies, ugyanakkor érződik, hogy keménykezűen vezeti az apja háztartását, tereli Harriettet, satöbbi. A férfi szereplőket nem kedveltem, bár Jeremy Northam egy közepesen elfogadható Mr Knightley volt.

 

Adaptáció: 5/4 «««

 

 

Emma (1996)

 

A főbb szerepekben: Kate Beckinsale, mint Emma és Mark Strong (TUTI PARÓKÁBAN), mint Mr. Knightley. Nekem ez a verzió a legkevésbé kedvelt verzióm, eddig még csak kétszer vettem rá magam, de többször nem fogom. Emma ugyan szendébb, lélekkel telibb, meg úgy általában valahogy szelídebb az egész film a többihez képest, de számomra inkább vérszegénynek érződött. Ráadásul Fank castingját éreztem egyedül eltaláltnak, mindenki más rémes volt.

 

Adaptáció: 5/2 «««

 


Kedvcsináló idézetek:

Állítólag tánc nélkül is egész jól meg lehet lenni. Előfordult már, hogy fiatalok több hónapot töltöttek el úgy, hogy semmiféle bálon nem vettek részt, mégsem érte őket testi vagy szellemi károsodás; de ha egyszer hozzájutnak, ha egyszer egy kicsit is érezték a gyors mozgás örömét, bizony lomha népség, ha nem kívánja folytatni.

Micsoda esztelenség nem hagyni az embert, hogy szépen otthon maradjon – és micsoda esztelenség, hogy az ember nem marad szépen otthon, amikor megtehetné.

– Általában azt a szabályt tartanám szem előtt, Harriet, hogy ha a nő nem bizonyos benne, igent mondjon-e egy férfinak, feltétlenül utasítsa vissza. Ha habozik igent mondani, mondjon bátran nemet. A házasság nem olyan állapot, amibe csak úgy kétes érzelmekkel, fél szívvel be lehet lépni. Kötelességemnek érzem, hogy mint barátnője, aki idősebb is magánál, ennyit megmondjak. De ne higgye, hogy befolyásolni akarom.

Bizonyára szerelmes vagyok – gondolta magában. – Ez a nyughatatlanság, ez a fásultság és butaság, meg hogy semmi kedvem leülni, és elfoglalni magam, mert úgy érzem, minden unalmas és ostoba a ház körül! Bizonyára szerelmes vagyok; én lennék a legfurcsább teremtése a világnak, ha nem szerettem volna bele – legalábbis néhány hétre.

 

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

Nem saját képek. Jane Austen stories (Könyv & Film)

Emma a GoodReads-en.

♡ ♡ ♡ ♡ ♡ 


A Menő Könyvek nemrég gyönyörű kiadásban jelentette meg Jane Austen életművének egy újabb darabját. Az Emma című kötet az utolsó, még életében megjelent regénye az írónőnek, mely 1814 januárja és 1815 márciusa között született. Különlegessége, hogy a főszereplő karaktere igazán megosztó személyiségnek számított, még maga Jane Austen is úgy nyilatkozott róla, hogy egy olyan főhősnőt teremtett, akit valószínűleg csak ő fog kedvelni. Tarts bloggereinkkel a turnén, derítsük ki együtt, hogy mennyire is kedvelhető Emma karaktere és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a kötet legújabb kiadását! 

 


 

Nyereményjáték:

 

Jane Austen könyvei óriási népszerűségnek örvendenek az egész világon. Generációk nőttek fel regényein, rengeteg kiadást megélt már mindegyik írása. Sokan már az első mondatból felismerik, hogy melyik regényéről van szó. A mostani játékunkon arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeretek a tőrténetek szereplőit. Minden oldalon találtok egy férfi nevet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába megírni, hogy melyik könyvben szerepel az adott karakter.

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 

Charles Bingley

a Rafflecopter giveaway


BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[BLOGTURNÉ KLUB]

02.18.: Csak olvass!

02.22. 25.: Hagyjatok! Olvasok!

02.24.: Könyv és más

02.26.: Spirit Bliss Sárga könyves út

02.28.: Readinspo

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése