2024. február 12., hétfő



Emma Törzs: Vér, tinta, nővér, írnok | Blogturné Klub könyvajánló

alcím: Nem minden könyvet szabad kinyitni

 

 

- Minden év november másodikán állj tovább - mondta egykor az apja -, különben téged is elkapnak anyád gyilkosai. És nem csak téged, Esther. A húgodért is eljönnek.

 




A Kalotay család generációk óta őrzi könyvritkaságokból álló gyűjteményét. Olyan köteteket, amelyek képessé teszik az embert arra, hogy falakon hatoljon át, tükrökön keresztül üzenjen, vagy virágba borítsa a szobát – varázskönyveket, amelyeket a két nővér, Joanna és Esther gyerekkorától fogva csodálattal tisztel, és amelyeknek a megvédésére a családi hagyomány kötelezi őket.

Egyesek ugyanis szemet vetettek a különleges régiségekre, és semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék őket. Így aztán Esthernek tizennyolc éves korában el kell hagynia a családját, és minden évben más országba kell költöznie. Csak így kerülheti el azt a végzetet, ami az anyjának jutott, akit vérfagyasztó kegyetlenséggel meggyilkoltak. Joanna pedig bezárkózik a szülői házba, ahol a mágikus könyvek tanulmányozásának szenteli életét.

Amikor azonban az apjuk egy varázskönyv lapozgatása közben hirtelen meghal, Joanna rájön, hogy össze kell fognia évek óta nem látott nővérével, hogy megmentsék a családi örökséget – és az életüket. Azt azonban nem sejtik, hogy a könyvtár mélyén halálos titok várja őket…

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Ink Blood Sister Scribe

Eredeti megjelenés éve: 2023

Libri, Budapest, 2023

408 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634339878 ·

Fordította: Borbély Judit Bernadett

WEBÁRUHÁZ

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért figyeltem fel erre a könyvre?

 

Úgy gondolom, hogy már a borító és a nem szokványos cím felkeltette az érdeklődésemet, de igazából a fülszöveg döntötte el nála, hogy ezt el kell olvasnom! Hiszen mitől lesz egy könyv tele "vérfagyasztó kegyetlenséggel" meg "halálos titokkal", ha könyveket őrző emberekről szól? Kíváncsi lettem, no...

 

Szerintem…

 

Megfogadtam, hogy idén igyekszem vagy lezárni az eddig megkezdett sorozataimat, vagy önálló/egyrészes történeteket olvasni. Nos, Emma Törzsnek, mai regényünk írójának sikerült egy kötetbe belevarázsolnia egy csomó mágiát, több könyvtárnyi könyvet, rengeteg fordulatot, jelentős mennyiségű árulást, egy maroknyi szerethető és izgalmas karaktert, ráadásul tette mindezt olvasmányosan és letehetetlenül! 

 

A történet egyszerre meséli el Esther és Joanna, a két Kalotay nővér vészterhes különszakadását és családtörténetét, illetve egy félszemű, gazdag ficsúr írnokságát és az ő morózus testőrének a sztoriját. Rendben, az igazságosság kedvéért hozzá kell tennem, hogy az írnok Nicholasnak is megvan a maga tragikus családtörténete, hiszen a képességeit mind jobban fel- és kihasználó nagybátyja, illetve az ő könyvtármániás asszisztense, a hűvös Maram nevelték fel a szülei halála után... Ennek ellenére Nicholas egy szórakoztató, habókos és gyakorlatisságból "ülj le, kettes alá" karakter, akit az első pillanattól imádtam. Szerettem, hogy igyekszik kibillenteni a hallgatag testőrét, ahogy imádja a kutyusát, ahogy nyíltan közeledik bárkihez, akiről úgy érzi megérdemli, közben pedig elég zárkózottnak (vagy inkább elszeparáltnak) érződő alak.

 


A Kalotay lányok közül egyértelműen a talpraesett Esthert kedveltem jobban, ugyanis az otthoni könyvtárt őrző, folyton odahaz bújkáló Joannával ellentétben ő lényegében rá van kényszerítve arra, hogy egy igazi, menő kalandornő legyen! Vele egy déli-sarki állomáson találkozunk, ahol éppen megszegi a szerelem nevében az apja intését, miszerint évente egyszer egy napon folyamatos mozgásban kell lennie, hogy ne kaphassák el az életére törni vágyók! Ahogy várható, a dolgok rosszra fordulnak, amikor Esther rájön, hogy valaki varázsol az újonnan érkezők közül... Természetesen menekülni kényszerül, és itt válnak csavarossá a dolgok, hiszen összefut a szintén szökésben lévő testőrrel meg a védencével, és kénytelen Joanna bombabiztos házában elbújni!  

Mondanám, hogy minden jó történet akkor indul be, amikorra összeterelődnek a szereplők egy fedél alá, de őszintén szólva ez a történet már az elejétől fogva körömrágósan izgalmas.

 

 

- Mit szólsz?

- Aki egy könyvtárat látott életében, látta az összeset - mondta Collins. - Ez se különb a többinél. - De az elámult arckifejezése nem ezt üzente.

 

 

A regény szépsége abban rejlik, hogy valóban vannak benne vérfagyasztó részek, de van bőven humor és szerethető apróságok, amik ugyancsak élvezetessé teszik. Gondolok itt a Sir Kiwi nevű Pomerániai törpespiccről vagy arról, hogy Nicholas találgatja a testőre nevét vagy cikizi őt, aki ezt tűri vagy forgatja a szemeit a fiúra. Ráadásul nagyon érdekes a sokféle családi kapcsolat, amit a történet felvázol nekünk... Van, aki azért menekül, mert félti a szerettét, de valaki ugyanezen okból átáll a rossz oldalra. Van, aki a szeretet nevében hallgat, más pedig törődést hazudva használja ki a rokonát. Hozzá kell tennem, hogy nekem az egész varázskönyves, vérrel írós, írnokos, mágiára nem reagáló, "vámpíros", családi titkos, őrzővarázsos, tükrön keresztül kommunikálós mindenféleség irtóra bejött. Jól felépített, részletekbe menően kidolgozott a regény háttere!

 


Összességében

 

Izgalmas, olvasmányos, kalandos és jól felépített regény. Szerettem Esthert, Collinst, Nicholast és Joannát - úgy az egyéni történeteiket, mind a családi kapcsolataikat vagy a képességeiket. Úgy gondolom, hogy azoknak, akik valami eredetire, érdekesre, és picit borzongatóra vágynak, de nem akarnak sorozatba kezdeni, kihagyhatatlan! 

Talán csak egy hosszabbacska epilógust hiányoltam, de nem lehet minden tökéletes... 

 

Értékelés: 4,5

 

Kedvcsináló idézetek:

Nicholas egészen közel tartotta a kötet gerincét a jobb szeméhez, és hunyorítva vizsgálgatta a kötését.

- Ha ez tényleg az a könyv, amelyikre gondolok, akkor szinte biztosan emberi.

Keserű érzés gyűlt Esther torkában.

- Hogyhogy emberi?

- A fonal emberi haj és inak kombinációjának tűnik. A ragasztó valószínűleg kollagén. - Két ujja közé csippentette a borítót. - Ez pedig alighanem emberi bőr.

- Na, jó - mondta Collins. - Odakint sikítok, ha szükség lenne rám.

Ne kövesd az utat, hanm térj le róla!

- Kérsz reggelit?

- Csak kávét - felelte Nicholas.

- Megüthetem a bokámat, ha koffeint adok neked.

- Te vagy a nap hőse, nem lesz semmi baj. Mellesleg, eddig nem a te hatáskörödbe tartozott a diétám betartatása. 

Collins rámutatott a védencére.

- Test. - Aztán magára: - Őr.

Vér. Gyógynövények.

Itt valakinek könyve van.

Itt valaki varázsol.

 

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Nem saját képek! Pinterest tábla: Vér, ​ tinta, nővér, írnok by Emma Törzs

Ink Blood Sister Scribe a GoodReadsen

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

 

Ismerjétek meg a Kalotay testvéreket, akinek a családja generációk óta őrzi könyvritkaságokból álló gyűjteményét. Apjuk halála után a nővéreknek össze kell fogniuk, de vajon mi vár Joannára és Estherre?

Kövess minket ezen az izgalmas blogturnén, és ne feledd, a Libri kiadónak hála a turné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyeri a Vér, tinta, nővér, írnok című regényt!

  

 

 

Nyereményjáték:

 

Játékunk ezúttal egy IGAZ VAGY HAMIS játék. Minden állomáson találtok egy állítást, és a ti feladatotok, hogy eldöntsétek igaz vagy hamis! Jó nyomozást!


(Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!)

 

 

Az írónő születési helye: Cambridge, Massachusetts. IGAZ VAGY HAMIS?

a Rafflecopter giveaway

 

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[Blogturné Klub]

5 - Könyv és más 

7 - Readinspo

11 - Dreamworld

12 - Hagyjatok! Olvasok! 

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése