2018. július 5., csütörtök



Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak - rendhagyó ajánló! (könyv és film)


Mini-könyvklub 10. felvonás: vegyes

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.





Ove fekete-fehér ember volt.
A felesége pedig színes. Ő volt Ove összes színe.


Fülszöveg:

v
Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?
Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban.

Könyv információk:

Eredeti mű: En man som heter Ove
Eredeti megjelenés éve: 2012

Animus, Budapest, 2017
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633242384 ·
Fordította: Bándi Eszter
(Az értékeléshez olvass tovább!       )
Újraolvastam, de miért?

Részemről ez a történet is újraolvasás, ugyanis a mostani Mini-könyvklub körben sikerült a korábban megszavazott könyv (Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság) helyett olyasmit választanunk, amit szintén olvastam. Persze hozzá kell tennem, hogy cseppet sem bánom! Akárcsak A nővérem húgával, úgy ezzel a történettel is úgy éreztem, hogy újra el kell olvasnom a regényt, aztán meg kell néznem a filmadaptációját, mert mindkettőért odáig voltam annak idején. 

<< IDE kattintva elolvashatjátok a korábbi bejegyzésemet a könyvről és a filmről! >>

Illustration: Kathryn Macnaughton
Ove, drága Ove…

Nehéz megfogalmazni, hogy milyen a történet, mert bár elég sok humoros rész van benne, összességében mégsem egy túlságosan vidám hangulatú sztori, hiszen Ove, amikor először találkozunk vele, akkor egy napi rutinjainak élő, elmagányosodott, magába zárkózott, morcos öregember, aki épp elveszíti a munkahelyét, és szükségtelenné válik.

Ove elsőre talán egy ellenszenves, morc alak, ám a rengeteg múltba tekintés során megismerjük az anyját vesztett gyermeket, akit az apjával a SAABok szeretete köt össze, megtudjuk, hogy találkozott a nővel, aki mellett egy egész életre elkötelezte magát, vele együtt építünk háza(ka)t, majd közösséget, és veszítünk el mindent. Ove hozzánő az olvasó szívéhez, és elszorult torokkal reménykedünk, hogy feladja végre a szeretett nő után igyekvést a halálba, és rádöbben, hogy az új és régi szomszédoknak igenis szükségük van valakire, aki segít nekik légteleníteni a radiátort, megvédi a környéket a fehéringesektől, megtanítja vezetni a rászoruló új lakót.


– A McDonald'sban van vécé – segíti ki őket Jimmy.
– A McDonald's jó lesz, álljunk meg ott – bólint Parvaneh.
– Nem állunk meg – jelenti ki Ove.
Parvaneh ránéz a visszapillantóban. Ove visszanéz. Tíz perccel később ott ül a Saabban a McDonald's előtt és várja őket. Még a macska is velük ment. Az áruló.


Összességében

Szeretem ezt a történetet, mert tele van érdekes mellékszereplőkkel, akik folyamatosan Ove körül keringenek a férfi legnagyobb bosszúságára, de mindannyian csak jót akarnak a férfinak és a szomszédságnak. Ovéról kiderül, hogy cseppet sem az az elutasító öregember, akinek a regény elején gondolja az ember, hanem egy őszinte, kitartó és végtelenül segítőkész férfi. Olyasvalaki, akire igazán vágyunk (vagy vágynunk kéne) a mesék vadregényes, fehér paripán száguldozó, szőke hercegei helyett.

Kedvenc szereplők: Ove, Parvaneh és a macska :)
Kedvenc részek: A filmben is és a könyvben is azok a kedvenc részeim, amikor Parvaneh kiosztja Ovét!

Értékelés: 5*
*Kedvenc.

MOZIFILM: Az ember, akit Ovénak hívnak (2015)

Az ember, akit Ovénak hívnak című könyv és a film is a szívem csücske, bár a könyvet képtelen vagyok bőgés nélkül végigolvasni, míg a filmnek már az első tíz percénél bőgni kezdek... A korábbi értékelésemben azt írtam, hogy ha csak egy könyvet olvasol el mostanában, akkor ez legyen az. Most annyival bővíteném ezt, hogy ha egy filmet látnod kell idén, akkor ajánlom ezt a feldolgozást, mint az egyik legjobb könyvadaptációt!  Rolf Lassgård fergeteges Ove és Bahar Pars pazar Parvaneh volt, de a fiatal Ove-t alakító Filip Berg is egy cukorfalat.
Adaptáció: 5/5 ☆☆☆☆☆
Ajánlom? NANÁ!

Kedvcsináló idézetek:
v
Ove sosem értette, miért őt választotta a nő. A felesége az olyan elvont dolgokat szerette, mint a zene és a könyvek, meg a furcsa szavakat. Ove ellenben a konkrétumok embere volt. Szerette a csavarhúzókat és az olajszűrőket. Zsebre dugott kézzel taposta az életet. A felesége pedig táncolt.
v
A macska felállt. Ove megállt. Ott álltak és méregették egymást néhány pillanatig, mint két verekedni vágyó egy vidéki kocsmában késő este. Ove azon merengett, hozzávágja-e a macskához az egyik facipőjét. A macska úgy nézett ki, mint akit nagyon rosszul érint, hogy neki nincs facipője, amit visszahajíthatna.
v
Sonja gyakran elmesélte azt az esetet, mikor Ove a nyolcvanas évek közepén, valószínűleg pillanatnyi elmezavarnak köszönhetően, Sonja unszolására belement abba, hogy vegyen egy piros Saabot, habár addig mindig csak kéket vett. „A legrosszabb három év volt Ove életében” – kuncogott Sonja. Aztán persze Ove visszatért a kék Saabhoz, és többé nem váltott.

vvvvv
A képek a Pinterest táblámról származnak: Az ​ember, akit Ovénak hívnak
En man som heter Ove borítók a GoodReadsen.
vvvvv



1 megjegyzés:

  1. Amikor felváltva kacagsz és sírsz egy könyvbön. Nekem is nagy kedvenc, és tényleg kivételesen jó adaptáció lett a film is. Nem csak a Parvaneh-hel hanem a macskával civakodások is fergetegesek ;)

    VálaszTörlés