2018. november 24., szombat



Katherine Arden: A ​medve és a csalogány (Az északi erdő legendája 1.) | Mini-Könyvklub


MKK 11. felvonás: vegyes
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.


– Nem értem.
– Semmi sem változik, Vászja. A dolgok vannak vagy nincsenek. A varázslat az, hogy elfelejted, hogy valami bármikor is más volt, mint az, aminek te akarod, hogy legyen.



Fülszöveg:

v
Gyilkos szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.

Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.
Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Bear and the Nightingale
Eredeti megjelenés éve: 2017
Alexandra, Pécs, 2018
382 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789634471479 ·
Fordította: Iváncsics Irma
Az északi erdő legendája trilógia:

2. The Girl in the Tower
3. The Winter of the Witch (2019)
(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

Nehezen indult számomra ez a történet, mert nem igazán vagyok képben az orosz dolgokkal (kiejtés, becézések, gyakran használt szavak, mitológiai elemek, hiedelmek, satöbbi), de egész hamar ráéreztem az ízére, és onnantól nem volt megállás, mert beszippantott a sztori! A könyv úgy kezdődik, hogy egy téli éjszakán Ruszban egy kemence mellett az idős dajka mesélni kezd Pjotr Vlagyimirovics négy gyermekének, és éppen betoppanó anyjuk kérése Fagy (más nevein: Télkirály, Morozko, Karacsun (Halál)) történetét meséli el. Bár csak egy véletlen esti mesének tűnik, már az első oldalakon rávezeti az olvasókat arra, hogy bizony a szájról-szájra terjedő népi hiedelmekkel (is) foglalkozik a könyv, és illik magával Morozkoval is képben kell lennünk.


Egyébként nagyon imádtam, hogy egyetlen felesleges pillanat nem volt az egész regényben! Mindenhez kötődött valami, amire előbb-utóbb fény derült. Például nem véletlen, hogy a főszereplőnknek, Vászjának a nagyanyját elvette I. Iván, ahogy az sem, hogy Vászja elsajátítja a lovak nyelvét, illetve megtanítják lovagolni! Elképesztő, hogy milyen részletesen kitalált, és fantasztikusan megvalósított műremek lett ez a könyv. (Csak remélni merem, hogy a további két részben sem esik a színvonal.)  


– Ez sem csak álom volt – mormolta.
A ló kicsit aggódva figyelte.
Jobb elhinni, hogy minden igaz – mondta, mintha egy félkegyelművel beszélne. – És én majd szólók, ha csak álmodsz.



Vászja – teljes nevén: Vaszilisza Petrovna – nem egy szép leány, ráadásul vadóc, makacs és csúnyácska (kisbékának becézi a családja), de akármilyen szeleburdi is, én kedveltem a különc dolgai miatt. Abból a szempontból jó központi karakter, hogy őt követve a világ csodásnak tűnik – akkor is, ha jócskán többet fáznak és éheznek, mint szabadna... Vászja szívja magába Dunja meséit a régi világ segítőiről, aztán találkozunk is a domovojjal, aki a házukat őrzi, a vazilával, aki az istállóbéli lovakért felel, a bannyikkal, aki a fürdő szelleme, illetve Vászja egyik barátja a helyi vízi tündér, a ruszalka is.
 
Fent: Ruszalka, Vazila / Lent: Domovoj, Bannyik
A történetben egyszerre ellenség a kissé lökött és jócskán vakbuzgó mostohaanya (Anna) is, aki szintén látja ezeket a lényeket, de azt hiszi, hogy „démonok”, akiket hallucinál, és ellenség a Moszkvából Ruszba szalajtott szépséges, aranyhajú, ikonokat festegető, önhitt pópa is, Konsztantin Nikonovics atya. Engem már mindketten az első pillanattól irritáltak, mert képtelen vagyok az önmagukat felsőbbrendűnek tartó embereket elviselni... Rajtuk kívül talán egy kóbor udvarló, Kiril csapta ki nálam a biztosítékot, akinek azért tetszett meg az egyre kamaszodó Vászja, mert olyan, mint egy betörésre váró kanca... Khm... Thanks, no.

Vászja családtagjait és a történeteiket viszont nagyon szerettem! Elég sokan vannak, jó időbe telt, míg beazonosítottam a lány összes testvérét, vagyis Szását, Kolját, Olgát, Aljosát és Irinát. (Csak remélni merem, hogy nem hagytam ki senkit a felsorolásból...) Némelyikük egész szép kis saját sztorit kapott, mások eltűntek egyik lapozásról a másikra, egyedül Aljosa volt huzamosabb ideig Vászja mellett, meg az édesapjuk, Pjotr szerepelt sokat. 
Mindkettejüket eléggé megszerettem!

A könyv hangvétele többnyire meseszerű volt, amit kedveltem, de egy idő után egyre keményebb lett a tél, egyre kevesebb volt az étel és az emberek félni kezdtek az új atya miséi miatt, ezért szépen bedühödtek a fázó, éhező, elhanyagolt lények, és átcsusszantunk egy picit horrorisztikusba. Lehet, hogy ha egy nyári délben fejezem be, akkor nem érzem ennyire nyomasztónak az utolsó harmadát, de így eléggé beletaposott a lelkembe. (Félreértés ne essék: jól esett, csak fájtak dolgok és rettegtem az upíros részektől például.)

Összességében

IMÁDTAM ezt a fogcsikorgató hidegben játszódó, orosz/szláv tündérmesei elemekkel megtűzdelt, varázslatban és fordulatokban bővelkedő könyvet olvasni! Érdekes volt, hogy szembeállította a kereszténységet a pogány hittel, hogy ráerősített a gonosz mostoha vonalra, és az is, hogy mennyire furcsán kezelték akkoriban az eljegyzéseket és a házasságokat! Oké, az egy kicsit fájt, hogy épp tegnap töltöttem a 30-at, erre ilyenek voltak a könyvben, hogy „már nem volt fiatal: úgy harmincéves lehetett” meg „egyébként is öreg (...) majdnem harminc”, de egyedül ezt tudom felróni a könyvnek.
Nagyon örülök, hogy egy ilyen jó könyvvel zárjuk az idei utolsó közösen olvasott könyves Mini-könyvklub fordulót. =^.^=
  
Értékelés: 5



Folytatom?
Tulajdonképpen akár itt is abba lehetne hagyni, mégis érdekel a folytatás. Természetesen csak és kizárólag magyarul, ugyanis néha még így is belezavarodtam a dolgokra a nevek, a becézések és az orosz szavak miatt. Idegen nyelven tuti nem fognám fel a történetet – nyámnyila vagyok, no. :’D

Ajánlás: Mindenkinek, aki szereti a különféle népmesei elemek, hiedelmek köré épített sztorikat és/vagy az orosz világban játszódó történeteket. Akinek tetszett a Marija Morevna és a Halhatatlan című regénye vagy Naomi Novik: Rengetege, imádni fogja ezt is. (Őket is csak ajánlani tudom.)

Kedvcsináló idézetek:
v
– Mert ennek így kell lennie – csattant fel Pjotr. – Ha valami hasznosat akarsz tenni, inkább vedd rá a húgodat, hogy ne kasztrálja a férjét a nászéjszakájukon.
– Ez a Kiril a falu bikája – felelte kurtán Aljosa. – Öt gyereke van parasztlányoktól, és nem szégyell a parasztok feleségével cicázni, miközben a te házadban vendégeskedik. Ha a húgom úgy érzi, hogy kasztrálnia kell a férjét, apám, akkor lesz rá oka, és én nem fogom visszatartani.
v
– Itt csak ma van. Nincs tegnap, és nincs holnap. Itt maradhatsz egy évig, és közvetlenül azután érsz haza, hogy eljöttél. Nem számít, meddig aludtál.
v
– Olga Petrovna – szólalt meg Dunja –, Oljám, a mesék gyermekeknek valók, de te már nő vagy, hamarosan asszony. Férjhez menni egy tisztességes emberhez és biztonságra lelni a házában, Istent dicsérni és erős fiakat szülni, ez a valóság, és így helyes. Félre kell söpörni az álmokat. A tündérmesék jók a téli estéken, de ez minden.

vvvvv
Képek a Pinterest táblámról: Az északi erdő legendája
A könyv kiadásai a GoodReads-en: The Bear and the Nightingale
vvvvv
 

1 megjegyzés: