2019. október 5., szombat



Amy Meyerson: Az ​elmúlt napok könyvesboltja | BTK ajánló




– A szomorúság olyan, mint egy útvesztő.
Az ember tesz egy-két butaságot útközben, de végül mindig megtalálja a kiutat.



Fülszöveg:
Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott.
Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon.
Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Bookshop of Yesterdays
Eredeti megjelenés éve: 2018
General Press, Budapest, 2019
440 oldal · ISBN: 9789634523093 ·
Fordította: Frei-Kovács Judit
(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

Azoknak a könyveknek, amelyek könyvesboltokról és könyvekről szólnak, mindig van egy különös bájuk. A könyvmolyok – akárcsak én – egyből felkapják a fejüket egy ilyen hívogató fülszöveg kapcsán, és a regény kézbevételekor reménykednek abban, hogy tényleg központi szerepet fognak kapni a regényben az említettek. Nos, ebben az esetben ez bejött, ugyanis a történet többnyire egy könyvesboltban – a Prospero Könyvekben – játszódik, és a főszereplőnk, a huszonhét éves Miranda egy olyan kincsvadászatban vesz részt, amelyek bizonyos könyvekkel kapcsolatosak!

Miranda egyik meghatározó gyermekkori emléke az, hogy utoljára 12 éves korában látta szeretett nagybátyját, Billyt, aki szép lassan kikopott az életükből – beszélni se beszéltek róla. Miranda felnőtt, Los Angelestől távol éli az életét történelem tanárként, és nemrég költözött össze az egyik kollégájával, Jay-jel. (Akit pillanatok alatt megutáltam, mert egy önközpontú tahó, és pár oldal után észrevehető volt, hogy mennyire nem illenek össze Mirandával.) Amikor hírt kap Billy haláláról, úgy dönt, hogy hazautazik a szüleihez L.A.-be, hogy részt vehessen a temetésen, és nem sokkal később megtudja, hogy a nagybátyja ráhagyta mindenét: a könyvesboltját emeleti lakásostul.


A regény egyik legcsodálatosabb mellékszála számomra Miranda korábban énekesnői babérokra törő édesanyjának és a nyakkendőket gyűjtő, de amúgy két lábban a földön álló ügyvéd apjának a szerelmi története volt. Elképesztett, hogy bár Miranda szülei milyen fantasztikusnak tűnnek, mennyire idegessé válnak, amikor Billy szóba kerül, holott amúgy kiegyensúlyozott álompárnak tűntek! Ahogy az is furcsa volt, hogy mennyire összezártak a nagybácsi témájában a gyerekük előtt. (A nő nem volt hajlandó beszélni, és bár az apa nyitottabbnak tűnt Miranda felé, mégis a szerelme mellé állt, amikor a lány elkeseredésében ellenségessé vált.)

Persze nem csupán a szüleivel való kapcsolatáról és a Billy bácsi utáni nyomozásról szól a regény, hanem a Mirandára hagyott Prospero Könyvek nevű könyvesbolt fenntartásáról, és az ott dolgozók megnyeréséről is! Billy csapata fiatalokból állt, akik nem örülnek a felbukkanó új tulajnak, ahogy annak se, hogy kiderül a könyvesbolt csőd közeli állapota… Miranda számára a könyvesbolt egy elvarázsolt hely, számtalan jó emlék fűzi hozzá, így nem akarja bezáratni vagy eladni az ingatlant, és szép lassan sikerül az ott dolgozókhoz is közel férkőznie.


      „– És mi marasztalt itt?
      Charlie fészkelődni kezdett a széken, láthatóan zavarba jött.
      – Akkoriban Ken Kesey-t, Henry Millert, ilyesmit olvastam. Aztán egy nap Billy kivette a kezemből a Gépnarancsot, és odaadta a Charlie és a csokigyárat. Láttam a filmet, de a könyvet nem olvastam. Már el is felejtettem, milyen felkavaró. Sötét, de nem dühös. Billy mindig tudta, hogy kinek milyen könyv kell. Volt valami titkos képessége, mintha valamiféle könyvdoktor lett volna, a könyvek pedig a gyógyszerek.”


Tetszett, ahogy a kincsvadászat és a könyvesbolt fellendítése mennyire helyrerakja a karaktereket a történetben, és nem csupán Miranda talál önmagára a nyári Los Angeles-i kalandja alatt. Nagyon izgalmasak voltak a mellékszereplők és a történeteik, például Joanie színésznősége, John Billy-történetei, a Big Bear Lake-i kiruccanás, Sheila sztorija a gyászfeldolgozó csoportrtól.

Amin nálam elcsúszott a történet az a főbb karakterek unszimpatikussága volt. Mind Billy, mind Miranda elképesztően önző emberek, akiket senki más tragédiája nem érdekel, és konkrétan elvárják másoktól, hogy érdeklődjenek a nyűgeik iránt, majd ha ez nem történik meg, bedurciznak… A regény nagy részében Mirandával együtt próbáljuk összerakni, hogy kicsoda, milyen ember volt Billy, és rá kell jönnünk, hogy egy végtelenül önző férfi volt. (Dr. Cook történeteinél nagyon kiakadtam a férfira…) Ám sajnos a főszereplőnk Miranda is elég gyakran önmagával van elfoglalva, amit mind a szüleivel való kommunikáción, mind a Jay-jel folytatott telefonbeszélgetésein észre lehet venni. (SPOILER: Szerencsére a Prospero Könyvek nem csak Billynek segítettek egy új életet felépíteni maga körül, én úgy gondolom, hogy Mirandát is jó útra terelték a könyvei és a könyvesboltban dolgozók. Spoiler vége.)

Összességében

Bár a fő cselekményszál egy családi titok felgöngyölítése, elég hamar rájöttem, hogy mit titkolnak el Miranda elől a szerettei. Mégis tetszett, mert bejött ez a könyvtől könyvig vezető kincsvadászat, amit Billy kieszelt a lánynak. Ahogy haladtunk előre a mind jobban összezavarodó főszereplővel, úgy lett számomra mind izgalmasabb, mind élvezetesebb a történet. Habár nem gyakran olvasok női szépirodalmat, szeretek könyvekről és könyvesboltokról olvasni, és a regény végére még Mirandát is megkedveltem.
Nem rossz első könyv, de nekem irtóra hiányzott egy epilógus a végéről...

Értékelés: 4

Könyvek a könyvben:
(A dőlt betűsökhöz a blogos értékelésem linkeltem.)

Új tétel a bakancslistámon a regény miatt: Elolvasni a történetben központi helyet elfoglaló William Shakespeare drámát,  A vihart. [Pár éve már megvettem, de most kaptam igazán kedvet hozzá.]

Kedvcsináló idézetek:
A különböző könyvesboltok weboldalairól megtudtam, a versenytársaink folyamatosan arra törekednek, hogy szélesítsék a vásárlóik körét. Felolvasóestek. Stand-up-előadások. Könyvklubok. Írótanfolyamok. Hűségkártya.
– Stand-up-előadásról szó sem lehet – szögezte le Malcolm. – Letépem a fülem, ha meg kell hallgatnom valakinek a slam poetryjét.
– Kár, hogy nem árulunk alkoholt. Egy vagyont kereshetnénk a rémes amatőr művészekből.
– A hűségkedvezményekkel nincs bajom – jegyezte meg Malcolm. – Feltéve, ha az Alkonyat-könyvekért nem jár pont.
– Akkora sznob vagy!
Joanie és Chris Harry Potternek és Hermione Grangernek öltöztek, akik – mint ahogy azt a barátnőm többször hangsúlyozta – végül egy életre egymáséi lettek.
– Reméljük, mindenki eleget iszik ahhoz, hogy mire eljön a halloween, elfelejtsék, hogy egyszer már felhúztuk a jelmezünket – jegyezte meg Chris.
– Az Elmúlt Napok Könyvei – mondtam. – Ez utal a múltra, de elismeri, hogy már nem élünk benne.
– Minden napot megelőz egy másik. – Dr. Howard tovább simogatta a kecskeszakállát. – Elválaszthatatlanul összefüggenek.
– És minden nap után következik egy újabb – tette hozzá Sheila.
– Az Elmúlt Napok Könyvei – ismételte Malcolm. – Ezt el tudom fogadni.

A képek innen vannak: Az ​elmúlt napok könyvesboltja
The Bookshop of Yesterdays borítók a GoodReadsen.

A General Press kiadó jelentette meg Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja című regényét, egy keserédes, melankolikus történetet, ahol a főszereplő régi családi titkok után nyomoz, miközben megörökölt egy könyvesboltot. Ha te is szeretsz a polcok között bolyongani és rejtélyeket megoldani, tarts a Blogturné Klubbal és ha szerencséd van, megnyerheted a kiadó által felajánlott csodás kötetet.



Nyereményjáték:

A regényben szereplő Prospero Könyvei olyan bolt, ahova szívesen járnánk mi is. De hasonló könyvesboltokkal már találkoztunk más regényekben is. Úgyhogy a feladványunk minden állomáson 1-1 bolt neve, nektek pedig meg kell írnotok hogy melyik szerző milyen regényében szerepelt.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Czikornyai és Patza
ÁLLOMÁSOK:

10.07 A szofisztikált macska
10.09 Könyv és más
10.11 Pandalány olvas
10.13 Zakkant olvas



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése