2021. július 8., csütörtök



Justin A. Reynolds: Opposite of Always - A végzet ellen | Blogturné Klub ajánló

  

 

– Menő, iszonyú tánclépéseket tudsz – mondom, miközben én magam valami olyasmit produkálok, ami leginkább a csacsacsa és egy bedrogozott, görkorcsolyás jegesmedve keverékére emlékeztet.

– Te is elég fantasztikusan szörnyen tolod! – Kate olyan hevesen csapkod a karjaival, mintha tüzet fogott volna, és ezt próbálná épp eloltani (persze a lángok a külső szemlélő számára mind láthatatlanok), vagy mintha épp lendületet gyűjtene, hogy Mary Poppins módjára felröppenhessen, hogy aztán a tetőablakon keresztül távozzon.

 




„Bármit megtennék, hogy újra láthassam,

csak még egyszer hallhassam a hangját.”

Mikor Jack egy buliban megismeri Kate-et, rögtön beleszeret. Hamarosan a barátainak is bemutatja, akiket a lány ugyanúgy elvarázsol, mint Jacket.

Csakhogy Kate meghal. És azt hinnéd, hogy a történetük ezzel véget is ért, de tévedsz. Most kezdődik csak igazán.

Kate halála ugyanis visszaröpíti Jacket a kezdetekhez, a találkozásuk pillanatához. A lány újra ott van, egészségesen, boldogan és bájosabban, mint valaha. Jack már-már azt hiszi, becsavarodott, de aztán rájön, hogy ezzel új esélyt kapott.

A fejébe veszi, hogy megpróbálja megakadályozni Kate halálát. Időközben azonban rá kell jönnie, hogy a cselekedetei bizony súlyos következményekkel járnak. És mikor egyik döntése egy számára fontos személy életét sodorja veszélybe, végig kell gondolnia, meddig is mehet el annak érdekében, hogy megmentse a szeretteit.

Te hajlandó lennél újra és újra átélni életed legfájóbb pillanatát, hogy megmentsd a szerelmedet?

 

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Opposite of Always

Eredeti megjelenés éve: 2019

Könyvmolyképző, Budapest, 2021

432 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789633996225 ·

Fordította: Füleki Anna Lili

WEBSHOP

BELEOLVASÓ

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

 

Nos, a fülszöveg mindent elmond arról, hogy miről is szól ez a történet... Az olvasó belekavarodik egy 4 hónapos időhurokba Jack Kinggel, aki akkor ismeri meg a nagy szerelmét, Kate-et, miközben egy buliban a legjobb barátját stíröli (Jillt), aki a másik legjobb barátjának (Frannynek/Francisconak) a csaja. Kate egyből levágja a szitut, mégis lassú barátkozásba, majd félénk egymás felé közeledésbe csap át a kapcsolatuk. Aztán Kate egy nap lerázza Jacket, és meghal. Ennyi... Dehogy ennyi! Jack jó párszor újraéli ezt a pár hónapot a találkozásuktól Kate elvesztéséig, és mi mindig vele tartunk, illetve számon tartjuk azt is, hogy hányszor és miben hibázik. Hiszen hibázik: megsérti Frannyt, elhanyagolja a szeretteit, ellopja Jill szívét, semmibe veszi Kate-et, majd csak Kate-re koncentrál... Ahány időhurok, annyi elhibázott döntés.

 


Őszintén szólva irtó unalmasan kezdődött ez a történet, ezért elég nehezen rázódtam bele. Valahogy nem olvastatta magát egészen addig, amíg el nem értem a harmadik ismétlő körig, ahonnan viszont szinte egyhuzamban olvastam végig Jack, Kate és a többiek történetét. Nem is annyira a történet tartott fogva, hanem inkább a szereplők iránt érzett érzéseim. Sokszor nagyon haragudtam Jackre a döntései és amiatt, hogy mindenkit lepattint Kate miatt, máskor pedig majd összetört a szívem, amiért a többiek képtelenek megbékélni a nagy szerelem iránti elkötelezettségével (pedig ők már megtalálták a másik felüket). De a többi főbb karaktert is nagyon megkedveltem (Kupont leszámítva... meg amúgy se értem, hogy miért nevezték el Kuponnak). Például a nagymamája által nevelt Frannyt, akinek a börtönviselt édesapjával vannak gondjai, vagy a kedves szomszéd lány típusú Jillt, akinél szintén a szülőgondok vannak. Igazi érzelmi hullámvasút volt, de muszáj hozzátennem, hogy sajnos a szokásos időhurkos kliséket kihagyta az író, amit picit sajnáltam, mert igencsak érdekelt volna, hogy mi van, ha Jack random lelép és 4 hónapig járja a világot, vagy ha valami más őrültséget csinál, aminek nincs köze Kate-hez vagy a többiekhez.

  

 

 Ha belegondolsz, hány ember nyüzsög ezen a bolygón, kell lennie valakinek, akivel tökéletesen összeillesz, nem? Valakinek, aki miatt képes vagy olyan hatalmas őrültségeket mondani, mint „Örökké szeretni foglak”, vagy „Alig várom, hogy megismerhessem a szüleidet”, vagy „Ó igen, határozottan jó ötlet egymás nevét a nyakunkra tetováltatnunk!”. A probléma csak annyi, hogy nyamvadt kis életünk nagy része valaki más „nagy ő”-jének  az üldözésével telik, és az időnek talán a harmadát – ha szerencsések vagyunk – töltjük azzal, akit ténylegesen nekünk szánt az ég. Már ha nem maradunk le róla teljesen.

 

 

Mivel ez egy debütáló regény, nem vártam túl sokat, de irtó mód érdekelnek az időhurkos történetek, ráadásul Jack elképesztően jópofa figura. Körülbelül annyira szerethető, mint Bill Murray fanyar karaktere az Idétlen időkigben (eredeti cím: Groundhog Day), ami annyit tesz, hogy nem egy tipikus hős a srác, de lassan rájön, hogy miként hozhatja ki a maximumot a dolgokból úgy, hogy másoknak is megpróbál segíteni. Szerettem Jack fura szokásait, a beszólásait, az eredetiségét. Érdekes élmény volt vele megélni Kate életben tartását, Franny csalódásait, Jill csendes dühét, a szülei cuki szerelmességét, a banda próbákat és a báli táncikolásokat.

 


Összességében

 

Debütáló regénynek nem rossz, és bár elég olvasmányos, mégsem ez lett a kedvenc időhurkos történetem. Nagyon ki van élezve Kate-re és az ő titokzatos elhalálozására a cselekmény, pedig érdekelt volna, hogy mit tesz Jack, amikor tesz az egész nőügyre, barátügyre, mindenre, és megpattan - hiszen egy tök menő időhurokban van! A regény Jack miatt jó, hiszen oltári figura a srác. Szerettem a fura cereal-fétisével, bizarr táncmozdulataival és a Kate-fixáltságával együtt!

 

Értékelés: 4

 

Azoknak ajánlom, akik kedvelik az időhurokban ragadós, múltat megváltoztatni próbálós történeteket!    

 

EXTRA: Borítómustra, avagykülföldi borítók

 

Kedvcsináló idézetek:

– Tehát mi se aggódjunk ma este! Legyen ez az este egy kaland! Ha bárhova elmehetnél most rögtön, hová mennél?

– Bárhová – visszhangozza. Az állát kopogtatja. – Velencébe.

– Oké – nevetek. – Bárhová, elérhető távolságon belül.

– Hát, akad egy hely, de a semmi közepén van. – Egy pillanatig hezitál. – Nem vagy sorozatgyilkos, ugye?

– Sorozat még nem – biztosítom. – De valahol el kell kezdeni.

– Te elmebeteg – mosolyog. – Van benned valami, Jack. Nem tudom pontosan megmondani, mi. De dolgozom rajta.

– Helyes. Dolgozz csak!

A való életben nem jelent szintlépést egy összetört szív, mint a videojátékokban.

– Ha ennyire bejön neked, megpróbálhatnál beszélni vele.

– Hm?

– Állítólag, ha beszélsz valakivel, az segít neki észrevenni, hogy létezel. Tudod, szemben azzal, mikor csak bámulsz rá, mint valami háborodott sorozatgyilkos.

– Ellentétben a nem háborodott sorozatgyilkossal – mondom a vállam felett.

– Bingó! – csettint.

 

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Nem saját képek. Pinterest tábla: Opposite of Always - A végzet ellen

Opposite of Always a GoodReadsen

◈ ◈ ◈ ◈ ◈ 


A Könyvmolyképző Kiadó elhozta Nektek Justin A. Reynolds első regényét, egy különleges romantikus történetet, ahol a főhős elveszíti a barátnőjét, de valami úton-módon lehetőséget kap arra, hogy újraélje ezt a pillanatot és megmentse Kate-t. De szabad beleavatkozni a sors döntésébe? Vajon mekkora kárt okoz, ha megváltoztatjuk a történteket? A Blogturné Klub négy bloggere mondja el a véleményét a könyvről, illetve hoz plusz extrákat a regényhez. Ha szeretnétek megnyerni a könyv egy példányát, kövessétek a turné állomásait és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.

 

 

Nyereményjáték:

 

Justin újra visszakerül az időben ugyanoda, ahol élete legfájdalmasabb pillanatát éli át. A játékunkban olyan filmeket kerestünk, ahol a főhősök újra és újra átélnek egy adott pillanatot. A filmekről leírást adunk, a feladat pedig az, hogy megfejtsétek a film címét (magyar címet kérünk) és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

 

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

 

“Bombamerényletet követnek el egy vonat ellen. A titkosszolgálat embere, Colter Stevens százados Sean Fentress álnéven ott volt a vonaton. Feladata, hogy azonosítsa a merénylőt, aki újabb akcióra készül. A Forráskód nevű szupertitkos program segítségével Stevens-Fentresst újra és újra visszaküldik a szerelvényre, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékra bukkan, ám a merénylőnek sikerül elmenekülnie. Minél többet tud meg róla, Stevens annál biztosabb abban, hogy meg tudná akadályozni a robbanást, ha egyszer nem futna ki az időből.”

a Rafflecopter giveaway

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[BLOGTURNÉ KLUB]

06.28 Kelly &Lupi olvas - extra

07.02 Csak olvass!

07.04 Readinspo - extra

07.06 Hagyjatok! Olvasok! - extra

07.08 Hagyjatok! Olvasok!

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése