2021. július 25., vasárnap



Dominique Valente: Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd (Csillagpaff 1.) | Blogturné Klub ajánló

  

 

A sárkány végignézett Füzin: látta, hogy milyen kicsi, milyen ócska, viseltes, meglehetősen felemás ruhadarabok vannak rajta, hogy halászhálót dugott a kötélből kötött övébe, és látta a bolyhos, zöld szőnyegtáskát is a sarkánál.

– Te? – kérdezte. Mocsári Füzinél kevésbé meggyőző jelölt talán nem is létezett, ha a nap megmentéséről volt szó.

 




Mocsári ​ Füzi egy boszorkánycsalád legifjabb tagja, és neki jutott a legkisebb varázserő ugyanis ő csak az elveszett holmikat tudja megtalálni, mint például zoknikat vagy fából készült műfogsorokat Hasznos, de azért nem kifejezetten izgalmas Ám egy szép napon váratlanul megjelenik Füziéknél Csillagpaff legesleghatalmasabb boszorkánya, Moreg Vaine, és a lány segítségét kéri.


Egy egész nap – hogy pontosak legyünk: a múlt kedd – eltűnt. Teljesen. Így Füzi és Moreg Vaine veszélyes kalandra indulnak Csillagpaff vad vidékén, hogy megtalálják azt, amit elvesztettek. Azonban, ha nem sikerül kideríteniük, hogy mi történhetett a hiányzó nappal, akkor annak az egész királyságra nézve súlyos következményei lesznek, sőt az egész univerzum széthullhat.

 

Könyv információk:

 

Eredeti cím: Willow Moss & the Lost Day

Eredeti megjelenés éve: 2019

Maxim, Szeged, 2021

302 oldal · keménytáblás ·

ISBN: 9789634992318 ·

Fordította: Ipacs Tibor ·

Illusztrálta: Sarah Warburton

A sorozat részei:

 

1. Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd

2. Willow Moss & the Forgotten Tale

3. Willow Moss and the Vanished Kingdom

 

(nem befejezett)

WEBSHOP / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS

 (Az értékeléshez olvass tovább!       )

A történetről...

 

Ebben a történetben egy egész nap eltűnik, és Csillagpaff leghatalmasabb boszorkánya éppen Mocsári Füzit, korábbi legjobb barátnőjének legkisebb és legkevésbé izgalmas varázserejű lányát keresi fel. Füzi elsőre azt gondolja, hogy a hatalmas Moreg Vaine megőrült, amikor az eltűnt keddről beszél neki a boszorkány, de aztán rájön, hogy ő sem emlékszik rá, mi történt akkor. Hamar összepakolja a holmiját és az ágya alatt élő szörnyet, Oswint, és elindulnak felkutatni az elveszett napot.

A történet folyamán bejárjuk Füzivel Csillagpaff érdekes és ijesztő helyeit – például ellátogatunk a Varázsseprűk Erdejébe, a Lebegő Hegyekhez és Trollszágba is. Találkozunk trollokkal, sárkányokkal, koboldokkal, boszorkány gyűlölő hívőkkel, más boszorkányokkal, de még egy csodás holdkert virágaival is!

 

Minden illusztráció Sarah Warburton munkája!

Szerintem...

  

Nem tudom, hogy nem fáj az arcom, ugyanis szinte végig fültől-fülig érő vigyorral olvastam Mocsári Füzi kalandjának elbeszélését! Oké, bevallom hősiesen, hogy a végén eltört nálam a mécses, de a könyv 90%-át végignevettem a bolondos karakterek, a lehetetlen szituációk és a vicces párbeszédek/koboldmorgások miatt.

 


Mocsári Füzi azt gondolja, hogy a varázsereje nem különleges, hiszen ő csupán az elveszett dolgokat képes magához hívni – ami szerintem egyébként egy fantasztikus varázserő, ugyanis én folyton elhagyom vagy elkeverem a dolgaimat! Emiatt nem szerettem az önbecsmérlő gondolatait és megjegyzéseit olvasni, de tudtam, hogy a könyv végére rájön, hogy milyen fontos is az ő ereje! Füzi egy végtelenül kedvelhető, bájos főszereplő, aki a legijesztőbb sárkánnyal és a legmogorvább trollal is képes megtalálni a közös hangot, és elérni, hogy ne ő legyen az ebédjük… Az ágya alatt él Oswin, a kobold – avagy ’szörny’, ahogy ő utal magára -, aki az én abszolút kedvenc karakterem a történetben. Amikor megérzi egy nagy varázserő közeledtét, akkor rákezd a „– Jaj, ne! Ó, én kapzsi nénikém!” kezdetű óbégatásába, folyamatosan beszólogat mindenkinek és morogva osztja az észt, de amúgy egy macskaformájú tünemény. (Jó, hát nem kimondottan tünemény, de én folyton megölelgettem volna olyan cuki. És ezt irtó mód gyűlölte volna…) 

 

 

Valahavolt Nolin hirtelen felült.

– TE MAJDNEM ELHOZTAD A VILÁGVÉGÉT?

A jelek szerint épp azt a pillanatot idézte fel, amikor Füzi megpróbálta magához hívni a napot, Moreg Vaine pedig pánikba esett.

– HOGY MICSODA? – bömbölte odakint Tollas döbbenten. – Te majdnem elhoztad a világvégét?

Füzi vállat vont:

– De csak majdnem.

 

 

A spoilerek elkerülése végett már csupán egy imádott karakteremet említeném meg, akinek a „foglalkozása” és a lételeme az, hogy mások múltját látja. Valahavolt Nolin egy „elfeledett elbeszélő”, egy igazi ritkaság, akit roppant nehéz felkutatni, mert igyekeznek minél távolabb lenni az emberektől, hogy ne lássanak olyasmit, amit hangosan elmondva megölik őket... Haláli pofa, tea- és botanikamániákus figura!


 

Összességében

 

A történet izgalmas és fordulatos, de a célközönség miatt persze az idősebbeknek néha kiszámítható is. Szerencsére így is elég sok egyedi dolgot vonultat fel a sztori, amik különleges olvasmánnyá tették számomra. Szerettem olvasni, mert az ehhez hasonló történetek mindig visszavisznek egy kicsit a gyerekkoromba, ahol együtt félek a főszereplővel a sárkánytól, ahol bátran kiállok a rosszfiúk elé, hogy megvédjem a barátaim, vagy csak felszálljak egy varázsseprűre és elsuhanjak az éjszakába. Szépen elbeszélt, nagyon részletes leírásokkal megírt regény, aminek a fordítása is bravúros. (Pl.: a trollok országa: Trollszág!) Szóval összességében ez a mese nekem mindenestül tetszett!

Kedvencem: Oswin, a szörny az ágy alól, aki igazából egy narancs/zöld macskaformájú kobold, aki hajlamos felrobbanni és bujkálni.

 

Értékelés: 5

 

Ajánlás: Minden örök fiatal felnőttnek és kalandvágyó fiataloknak! A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, a Nevermoor, a Narnia, az Így neveld a sárkányodat, a Zúzmaraszív,  és A fiú, akit Karácsonynak hívnak gyerekeknek szóló, humoros, fantasy kalandsorozatok rajongóinak mindenképpen el kell olvasnia!

 

BORÍTÓMUSTRA – külföldi borítók:


 

   

 

Kedvcsináló idézetek:

– Nem szabad maradnunk vacsorára.

Füzi összeráncolta a homlokát.

– Miért?

Moreg vállat vont.

– Mert náluk minden érkezés órákig tart, nekünk pedig tényleg igyekeznünk kell. – Észrevette, hogy Füzi hitetlenkedve néz össze Oswinnal, kinek összeszűkült szeme épp kilátszott a szőnyegtáskából, és gúnyosan azt mondta:

– Ja, ti arra a butaságra gondoltok, hogy állítólag embert esznek? Én nem aggódnék. Egy ideje ez már kiment a divatból…

– Ha otthon lennél, most épp mosnál – jegyezte meg Oswin, fél szemmel kilesve a cipzár fölött. Mogorván bámult a távolba, a szőre akár a borsóleves. Nyelt egyet, nagyon úgy tűnt, mintha rosszul lenne.

Füzi elvigyorodott.

– Tudom.

– Szeretem a nagymosás napját – morogta Oswin. – Általában hagysz aludni, nem teszel büdös, szőrből készült táskába, és nem mész repülni böhöm nagy, tollas fenevadakon!

Így hát, amíg a férfiak el voltak foglalva, Füzi bekúszott a kocsi mögé, és hálásan cirógatta meg Oswin zöld fejét. Erre halk dorombolás hallatszott, majd torokköszörülés, amikor megkérdezte:

– Oswin, te doromboltál?

Méltatlankodó sziszegés hallatszott a táskából.

– A koboldok nem dorombolnak!

– Pedig az imént épp azt tetted.

– Én NEM vagyok macska.

Füst kígyózott ki a táska tetején, Füzi pedig elfojtotta nevetését.

– Bocsánat, tévedtem.

 

★ ★ ★ ★ ★

Nem saját képek! Csillagpaff / Starfell Pinterest tábla.

Willow Moss & the Lost Day a GoodReadsen.

★ ★ ★ ★ ★ 


Nemrég jelent meg a Maxim kiadónál a Csillagpaff-sorozat első része, aminek a főszereplője, a csekély varázserejű Mocsári Füzi főleg a dolgok megtalálásában jeleskedik! Ez éppen kapóra jön Csillagpaff leghatalmasabb boszorkányának, Moreg

Vaine-nek, aki arra kéri a lányt, hogy keresse meg az elveszett múlt keddet. Tartsatok velünk a regény blogturnéján, és ne feledjétek, hogy a turné végén három szerencsés olvasónk meg is nyerheti a mesekönyvet!

 


Nyereményjáték:

 

Mostani történetünk címe Mocsári Füzi és az elveszett kedd, de akadnak más regények is, amelyeknek már a címéből sejthető, hogy valami elveszett bennük! A mostani játékban épp ilyen címeket vadászunk: a megadott kulcsszavak segítségével találjátok ki, hogy mely regényekre gondoltunk, és a könyvek címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába!

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

Crowley + Azirafael + Agnes Nutter

a Rafflecopter giveaway

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

BLOGTURNÉ KLUB

07/11 - Dreamworld

07/13 - Fanni's Library

07/16 - Flora the Sweaterist

07/18 - Spirit Bliss Sárga könyves út

07/19 - Csak olvass!

07/21 - Könyv és más

07/23 - Sorok között

07/25 - Hagyjatok! Olvasok!

 

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése