2020. június 30., kedd



Havi összefoglaló | 6. fejezet - 2020. június


(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Heyho!
Sok újat nem hozott ez a hónap, bár végre újra megnyitottuk a kapuinkat a színházrajongók előtt. Rengeteget sétáltunk mindenfelé - egyszer még a Mekibe is elmentünk egy 4 órás túra után -, és még többet üldögéltünk, vagyis tévéztünk otthon. (Most valahogy mégis a színházi előadás ajánlóm lett a jobb, mert kevés nem rossz filmmel találkoztam a hónapban.)
Pozitív randomságok: Duna-parti séták, totál rövidre vágott haj, Tünde és Anita névnapozás, dedikálás Háy Jánostól, újra nyitó színház, premier és esti előadások, ablakban élő menta.
 (A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

❖❖❖❖❖
Mi történt júniusban?
❖❖❖❖❖
– Személyes kitérő –

Én és az új polclakók: összesen 6 új könyv költözött be hozzám, és mindegyik blogturnézni érkezett különféle kiadóktól. Három könyvről már írtam is, és a hónapban a többiről is várható ajánló! :)

Recik (6)


– Más érdekeltségek –
  

#boldogság

► Már túl vagyunk a járvány utáni első premieren, és bepótoltuk az egyik elmaradt bérletes előadásunkat is. (Utánképzés ittas vezetőknek, aminek a premierjére eljött az író is, aki dedikálta nekem az egyik POKET könyvét.) (A másik képet meg a kollégám fotózta random, mert olyan kedve volt. Másnap levágattam a hajam hátul felnyírt, amúgy kb 5 centisre. :D)


► Régóta szerettem volna valami növényt, de a fűszernövényeknek látom értelmét leginkább, ezért a menta mellett döntöttem. No, ezer meg egy éve döntöttem, és azóta nem találkoztam mentával, de ebben a hónapban végre rámköszönt egy a polcról. Hazahoztam, és miután kibírtunk együtt két hetet kapott tápoldatot, fűszernövényhez jó földet meg egy izgalmas átültetést. (Áhh, nem néztem meg egy csomó videót és olvastam el vagy ezer cikket a témában...)
Első nap együtt: 

És két hét (átültetés + nyírás) után:

SZÍNHÁZ:
Május elején rátaláltam londoni Nemzeti Színház Youtube csatornájára (National Theatre Live), ahova kb. hetente kitesznek mindenféle különleges előadást – főbb szerepekben híres színészekkel, amiket meg lehet tekinteni eredeti nyelven (vagyis angolul angol felirattal). Június 4-én Donmar Warehouse’s Coriolanus (2014) előadásában Tom Hiddleston játszotta a címszerepet, és nagyon tetszett (no, nem a történet, hanem a színészek játéka). De ami abszolút szerelem számomra az A Midsummer Night's Dream (2019) előadásuk, amit pár napja láttam. Ez egy kicsit interaktív, modernebb, zenei betétekkel megtűzdelt előadás, és megőrülök, hogy élőben is láthassam egyszer!



Szintén rákaptam a Jászai Mari Színházra is, ahol ebben a hónapban a Rokonokat és A mi osztályunkat néztem meg. Egyik se egy vidám darab, és ha nem szeretném a társulatot, nem érdekelt volna... Főleg A mi osztályunk volt számomra túl brutális (erőszak, nemi erőszak, gyilkosság, etc.). :’( Ennek ellenére irtó szuperek a színészeik. Ó, jut eszembe, hogy láttam online A balkáni kobra című előadásukat is, ami fergetes volt, kb. végigröhögtem! :D

De követtem a Pannon Várszínházat is, ahol megnéztem A makrancos hölgyet (ennek csak a történetével volt bajom - ez a feleség/nőidomítás felbosszantott…), a Sose halunk meget (irtó mód tetszett, de totál sokkolt a vége), és az Egy bolond százat csinál című darabot. Ez az utóbbi darab FANTASZTIKUS élmény volt! Mindig jó a szereposztásuk és a színészeik is szuperül játszanak, de ez volt a legjobb a hónapban.

A mi online előadásaink közül HULLADÉKot néztem meg, a MENNYBŐL A HULLÁt és a PIMPÁRÉ ÉS VAKVARJÚCSKÁT. A legjobban a Mennyből a hulla tetszett, mert szeretem a kicsit blőd krimiket, de a másik kettő is érdekes volt, csak nem az én világom. (Ezeket még meg lehet nézni a Facebook oldalunkon a videóknál.) Sőt, meg lehet nézni a #BartókSzonáta nevű műsorba adott interjúmat is, amit a kolléganőimmel együtt adtam a munkánkról meg a járványhelyzetről. :D Nem egy nagy élmény, de imádom, hogy milyen szépen rendbe raktam a könyvespolcom a felvételhez.

FILMEZÉSEK / SOROZATOK:

Filmeztem:
Legenda (2015) – Tom Hardy erőszakos maffiozó ikreket alakít benne, de én Taron Egerton miatt néztem meg, aki egy meleg mellékszereplőt alakít a filmben, aki ráadásul full ellenszenves volt a romboló viselkedése miatt. Egyébként tetszett a film, jól elkapta a kor hangulatát. Ne játssz a tűzzel (2019) – anyummal néztük meg, de erősen egyszernézős filmecske. Amúgy szórakoztató film.

A szabadság himnusza (2006) – rabszolgaság ellen küzdő politikus, aki szívbeteg, ezért kímélnie kellene magát, ehelyett mindent megtesz, hogy törvényt hozzon a rabszolgák tartása ellen. Uhh, irtó kemény sztori, de én Benedict Cumberbatch miatt néztem meg, ahogy A WikiLeaks-botrány (2013) c. filmet is. Ahogy a címből kiderül, ez a WikiLeaks botrányos történetét meséli el. BC egyszerűen zseniálisan alakítja az elhivatottságtól elvakult, full beképzelt karaktereket!

Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története (2020) – ezt is anyummal néztük meg. Én szeretem a zenés filmeket, ő kedveli Will Ferrell filmjeit. (Oké, nem mindet. A gagyiktól idegbajos. :D) Őszintén szólva irtó sok dolog volt rossz a filmben, de akadtak benne olyan részek is, amiket szerettem. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de lehetett volna jobb is. (Mindenkinek muszáj megnézni a LION OF LOVE miatt (muhahahaha), amúgy is az orosz pasi volt a kedvencem.) Rango (2011) – a barátnőm ajánlotta, hogy mennyire jó, de nekem valahogy sok volt.

Két külön feldolgozását is láttam a LEVÉL A KIRÁLYNAK c. kalandregénynek. A Levél a királynak (2020–) 1. évada irtó mód felbosszantott, de a Levél a királynak (2008) film nagyon tetszett. (A blogon hosszabban írtam a két feldolgozás és a könyv viszonyáról.)

Írtam a blogon a Stargirl (2020) filmről, miután elolvastam a regényt. (Ld. itt) Rajongók háborúja (2009) – ezt is az a barátnőm ajánlotta, aki a Rangot, de ez a film nagyon tetszett. Szeretem a Star Wars filmeket, de irtó szuper volt ekkora fanokról vígjátékot nézni.

A legnagyobb showman (2017) – ez az új abszolút kedvenc filmem, amit rongyosra fogok nézni. A soundtrackjét is rommá hallgattam Spotify-on.  Nagyon szeretem a musicaleket, ráadásul ebben az egyik kedvenc színészem cirkuszt alapít! :D Igaz szívvel (2014) – LMBT+ film. Ezt a filmet hónap elején láttam, de máig emlékszem, hogy mennyire odacsapott. Abban az időben játszódik, amikor Amerika először szembesül a HIV/AIDS-járvánnyal és következményeivel. Megdöbbentő film.

Kedvencek:


Dolittle (2020) – anyummal néztük meg, mert eléggé imádjuk Robert Downey Jr.-t. Voltak benne nem rossz részek, de összességében egyszer-kétszer nézős. Mindenesetre érdekes feldolgozása a korábban látott Dolittle sztoriknak. Az utolsó látogatás (2008) – ez valószínűleg a világ legunalmasabb, biszexuális szálat is felvonultató, 20. századi Angliában játszódó, kosztümös film, amit valaha láttam. (Snittes kihívás miatt néztem meg, ahogy ebben a hónapban sok mindent, de Ben Whishaw szereplése is meggyőző erő volt.)

Sorozatom: Június elején elkezdtem a Sabrina hátborzongató kalandjai (2018–) sorozatot, az 1. évad pipa! Nagyon más, mint gyermekkorom Sabrina, a tiniboszorkány című sorozata... :'D


Sorozatok Anyuval: A Grace klinika (2005–) – na, ennek végre a szinkronos évadok végére értünk. Kicsit sok volt ez a 12 évad februártól júniusig! Picit visszatértünk a Gyilkos elmék (2005–2020)-hez (9. évad vége+10.évad eleje), de elkezdtünk egy új sorozatot is, ami nagyon tetszik - Felejthetetlen (2011–2016) -, már a 2. évadban járunk.


– Következő havi terveim –

- Recenziók hamarosan /papírpéldány nálam/:
▪ Marvel – Tények zsebkönyve (Kolibri kiadó)
▪ Rojik Tamás: Szárazság (Tilos az Á Könyvek)

- Mini-Könyvklub:

Mini-könyvklub Vegazussal és több más bloggerrel!

Helyzetjelentés:
Nyomozós krimi/thriller könyvet kellett olvasni, amit meg is tettem, írtam is róla, de nem szerettem. Snassz volt! ;)

Az elkészült értékeléseket ITT OLVASHATJÁTOK.

JÚLIUS: – Az utazó macska krónikája - Az Ezerarcú Japán című könyv után alig vártam ezt az olvasmányt, mert belezúgtam az országba, és a benne élőkbe kicsit. :)) (Mondjuk elsőre simán azt hittem, hogy az augusztusi szabadon választott hónap jön... :D)

  
A kapcsolódó bejegyzéseim a mini-könyvklub címke alatt elérhetőek!
❖❖❖❖❖
– Bejegyzések a blogon –

8 könyvről írtam a hónapban:

Blogturné Klub extrák: 

Más témájú bejegyzéseim: 

vvvvv
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
A képek némelyike SAJÁT vagy saját szerkesztés! 
A többi meg a Pinterest tábláimról meg az Instámról van.
vvvvv


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése