2019. március 9., szombat



Novák Vica: Minka ​és a felhőfoltozók (Minka 1.) | BTK értékelés




Novák Vica főszereplője, Minka egy kedves, ám félős kislány, aki a könyvekben egy-egy lépést tesz a nagylánnyá válás rögös útján. Az első mesében Minka saját szobát kap az emeleten a szülei szobájától távol, ahol talán többé meg sem látogatják, és mivel egy röpke jóéjtpuszi után már nem mesél neki az anyukája esti mesét, megfordul a fejében, hogy talán nem is szeretik már! Mivel törődésre vágyik, egy hullócsillagtól vihart kíván, ám ezzel elijeszti a Napot, és egy fura fiú felbukkan nála, hogy reklamáljon a tette miatt.
A második mesében Minka elkezdi az iskolát, de nem úgy megy neki a tanulás, ahogy másoknak, ezért elszomorodik. Aztán egy reggel elkezdenek eltűnni a betűk, és Minka Szélvészhez fordul segítségért.
Tartsatok velünk, és ismerkedjetek meg Minkával, Szélvésszel, a betűvetőkkel, a felhőfoltozókkal, a hunyorgókkal és a különféle szelekkel! Turnénk során mindkét Minka-történetet bemutatjuk nektek, és a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából mindkettőből nyerhettek a turné végén 3-3 példányt!
  

- A világon minden titok buborékokba van rejtve, ezt jegyezzétek meg! Csak az emberek nem elég ügyesek, hogy bele tudjanak nézni a belsejükbe.

  
Fülszöveg:
Minka külön szobát kap, ami bizony megijeszti. Talán a szülei már nem is szeretik?
Azt kívánja, legyen hatalmas vihar, égzengős és villámlós, mert így anyukája mellé bújik majd. A kívánságcsillag rákacsint, és a vágy beteljesül.
Ám ekkor egy különös fiú állít be az ablakon át. Azt mondja, elszabadultak az elemek, és Minka az egyetlen, aki helyre hozhatja a véget nem érő égszakadást.
A szelek szárnyán útra kelnek, és különleges kalandokba keverednek, ahol csak a bátorság és az ügyesség segíthet abban, hogy helyrehozzák a galibát. És ki tudja, talán végül Minka az anyukájának azt is elmondhatja, ami a szívét nyomja, ha egyszer újra kisüt a nap… Hatalmas fantáziával megírt, szeretnivaló mese. Vidd haza, bensőséges élmény lesz.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2017
Könyvmolyképző, Szeged, 2017
56 oldal · keménytáblás ·
ISBN: 9789634572596
Illusztrálta: Szimonidesz Hajnalka
A sorozat részei:
2. Minka és a betűvetők
(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el?
Őszintén szólva megtetszett a borító illusztrációja, és nagyon aranyosnak találtam a „felhőfoltozók” meg a „betűvetők” kifejezéseket is, ezért úgy döntöttem, hogy mindkét Minka mese érdekel.

A történetről...

Bevallom, engemet már a legelején levett a lábamról, mert Minka gondolkodása végtelenül bájos a maga szomorkás, gyermeki módján! Mivel nagylány lett – hiszen hamarosan iskolába megy -, kapott egy saját szobát az emeleten, és arra jutott, hogy szép az új szobája, de biztos nem szeretik már a szülei, és tán meg sem fogják látogatni odafent! Ezt megerősítendő az édesanyja elhagyta az esti mesét, és csupán egy jóéjtpuszit adott Minkának, mielőtt lefeküdt volna aludni. No, erre a leány a maga gyermeki naivitásával arra jut, hogy kíván egy vihart a hullócsillagtól, hogy a szülei feljöjjenek és babusgassák.


A szoba szép volt: csupa rózsaszín és csupa fodor. (…)
Minka mégis bánkódott. Elcsüggesztette, hogy milyen sok lépcsőfokot kell megmásznia ahhoz, hogy felérjen az emeletre. Arra gondolt, a szülei talán meg se látogatják többé odafent. És mint a királykisasszony a mesében, magányos lesz, míg világ a világ.


Szóval már az első pár oldalt hatalmas vigyorral olvastam, és azonnal a szívembe zártam Minkát, amikor felbukkant Szélvész, és egy kalandra invitálta a lányt, aki a kérésével elűzte az égről a Napot! Szebbnél-szebb illusztrációkkal van tele a könyv, minden fontos elemet élénken és színesen elénk varázsol az illusztrátor, így látjuk Szélvész otthonát, Szeles-zugot, és a nála lakó széllényeket is. Mindenlében, a boszorkány csirkelábon futó háza vicces és szemet gyönyörködtetőre sikerült, ráadásul a boszorkányos rész lett a kedvencem, mert Mindenlében elcsacsog a gyerekekkel a Banya-derbiről! (Nagyon remélem, hogy lesz egyszer egy olyan Minka mesekönyv, ahol eljutunk egy ilyen derbire, mert fergeteges lehet!)

A történet mesei: a gyerekeknek három küldetést kell végrehajtaniuk, hogy visszacsalogassák a Napot az égre, ráadásul Minka esetében jelentékeny mértékű fejlődést is észlelhetünk, mert a könyv elején önmagát bátornak tettető kislány a mese végére valóban bátorrá válik! Szeretem, ha van egy kis karakterfejlődés is a gyerekeknek szóló történetekben, és a slussz poén, hogy a szüleivel való kapcsolatát is kénytelen átgondolni az egyik küldetés során.

Összességében

Szerintem ez egy nagyon bájos, gyönyörűen és kellemes színekkel illusztrált, remek mondanivalójú mese. Nagyon jó párosnak gondolom az író és az illusztrátor párosát, imádtam a közös művüket. Mind a központi, mind a mellékszereplők érdekesek és viccesek! A címszereplő felhőfoltozók nagyon furcsa figurák, de szerettem őket is, bár a cím alapján azt hittem, hogy több szerepük lesz a történetben. A mese tele van kreativitással, például a vakugyümölcsökkel, a hinta-bejárattal, a buborékokkal, nem tudtam betelni vele.
Esti mesének különösen ajánlom!

Kedvencek: Mindenlében, a boszorkány, de imádtam Szélvészt is!

Értékelés: 5

Ajánlom, ha...
─ ...szereted (vagy a gyermeked szereti) azokat a gyerekeknek szóló regényeket, amiben gyerekeket próbák elé állítanak;
─ ...éppen külön szobát kap a nagy gyerkőc, és aggódik, hogy nem szeretitek már.

Kedvcsináló idézetek:
- Meg kell keresnünk Mindenlébent, a boszorkányt. Ő meg tudja mondani, mit kell csinálnunk, hogy lecsillapítsuk a vihart!
- Én nem akarok megtalálni semmilyen boszorkányt! – ellenkezett Minka. – Azok félelmetesek.
- Azt mondtad, bátor vagy – emlékeztette Szélvész, mire a kislány egy kicsit elszégyellte magát. És kíváncsi lett, vajon vasból lesz-e a boszorka orra, mint a mesében.
- Nagy szerencsétek, hogy itt találtatok! Megsérült az egyik futómű, úgyhogy nem tudtam elmenni a Tejútra.
Minka és Szélvész értetlenül néztek rá. A néne hosszas magyarázatba kezdett egy Banya-derbi nevezetű versenyről, ahol csirkelábon futó ház hajtásában versengenek a boszorkák.

✿✿✿✿✿
A képek a könyvből vannak, Szimonidesz Hajnalka illusztrációi!
Illusztrált mesék Pinterest tábla.
✿✿✿✿✿


Nyereményjáték:

Novák Vica csodálatos Minka-történeteit Szimonidesz Hajnalka illusztrációi teszik egészen elbűvölővé. Az illusztrátor nem csupán Minkát, Szélvészt és a többieket elevenítette meg, hanem jó néhány más mesehőst is. Ezúttal az a feladatotok, hogy a borító részletekből rájöjjetek, hogy melyik általa illusztrált mesékre gondoltunk, és a könyvek CÍMÉT beírjátok a raffledoboz megfelelő rubrikájába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

FELADVÁNY:


BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

03.10. - Spirit Bliss Sárga könyves út
03.11. - Könyv és más
03.12. - Szembetűnő
03.13. - Nem félünk a könyvektől
03.14. - Sorok között
03.15. - Hagyjatok! Olvasok! (TOP10)
03.16. - Spirit Bliss Sárga könyves út
03.17. - Spirit Bliss Sárga könyves út (Interjú)
03.18. - Hagyjatok! Olvasok!
03.19. - Könyv és más
03.20. - Szembetűnő
03.21. - Nem félünk a könyvektől
03.22. - Sorok között

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése