2019. március 15., péntek



Kedvenc idézeteim | Blogturné Extra (Minka és a felhőfoltozók + Minka és a betűvetők)


A könyvekhez készített extra állomásaimat itt leled: BTKextra



Novák Vica főszereplője, Minka egy kedves, ám félős kislány, aki a könyvekben egy-egy lépést tesz a nagylánnyá válás rögös útján. Az első mesében Minka saját szobát kap az emeleten a szülei szobájától távol, ahol talán többé meg sem látogatják, és mivel egy röpke jóéjtpuszi után már nem mesél neki az anyukája esti mesét, megfordul a fejében, hogy talán nem is szeretik már! Mivel törődésre vágyik, egy hullócsillagtól vihart kíván, ám ezzel elijeszti a Napot, és egy fura fiú felbukkan nála, hogy reklamáljon a tette miatt.
A második mesében Minka elkezdi az iskolát, de nem úgy megy neki a tanulás, ahogy másoknak, ezért elszomorodik. Aztán egy reggel elkezdenek eltűnni a betűk, és Minka Szélvészhez fordul segítségért.
Tartsatok velünk, és ismerkedjetek meg Minkával, Szélvésszel, a betűvetőkkel, a felhőfoltozókkal, a hunyorgókkal és a különféle szelekkel! Turnénk során mindkét Minka-történetet bemutatjuk nektek, és a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából mindkettőből nyerhettek a turné végén 3-3 példányt!

Minka és a felhőfoltozók
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 56 oldal
Keménytáblás
ISBN: 9789634572596
Illusztrálta: Szimonidesz Hajnalka

Minka és a betűvetők
Kiadó: Könyvmolyképző
60 oldal 
Keménytáblás
ISBN: 9789634575269
Illusztrálta: Szimonidesz Hajnalka



--- Olvassatok tovább az extrához! ---

vvvvv
1.
– Szeles-zugban is ez történik. Éppen Vili barátomnál voltam, és majdnem sót tett a limonádéba cukor helyett, mert nyomuk veszett a feliratoknak. Szerintem baj lehet a betűvetőkkel.
– A betűvetőkkel? – kérdezett vissza Minka csodálkozva. Soha azelőtt nem hallotta ezt a szót. Egészen úgy hangzott, mint egy új kaland kezdete.

2.
- Nagy szerencsétek, hogy itt találtatok! Megsérült az egyik futómű, úgyhogy nem tudtam elmenni a Tejútra.
Minka és Szélvész értetlenül néztek rá. A néne hosszas magyarázatba kezdett egy Banya-derbi nevezetű versenyről, ahol csirkelábon futó ház hajtásában versengenek a boszorkák.

3.
– Mesélj arról, kicsi lány, hogy mi minden van még odakint! Milyen az ég? És milyen az eső? Milyen a tűz, ha nem a lámpában ég?
– Csukjátok be a szemeteket! – rendelkezett Minka, aztán meghúzkodta az engedetlen Szélvész kabátjának az ujját. – Te is!
Mikor mindenki behunyta a szemét, Minka belefogott, hogy megtanítsa a hunyorgókat a képzelet nevű varázslatra.

4.
- Meg kell keresnünk Mindenlébent, a boszorkányt. Ő meg tudja mondani, mit kell csinálnunk, hogy lecsillapítsuk a vihart!
- Én nem akarok megtalálni semmilyen boszorkányt! – ellenkezett Minka. – Azok félelmetesek.
- Azt mondtad, bátor vagy – emlékeztette Szélvész, mire a kislány egy kicsit elszégyellte magát. És kíváncsi lett, vajon vasból lesz-e a boszorka orra, mint a mesében.

5.
– Az ég az végtelen. Nincsenek falai és nincsen teteje. Kék színű, valamikor meg szürke, ha vihar jön. Olyankor a legragyogóbb, amikor kevés rajta a felhő, és süt a nap, ami meleget ad, és fényt. Olyan érzés a kékre nézni, mint beszívni a friss levegőt, ha a szelek besodorják a barlangba.
A hunyorgók egyszerre vettek egy mély levegőt, mintha megpróbálnák magukba szívni az ég kékjét.

6.
A szoba szép volt: csupa rózsaszín és csupa fodor. (…)
Minka mégis bánkódott. Elcsüggesztette, hogy milyen sok lépcsőfokot kell megmásznia ahhoz, hogy felérjen az emeletre. Arra gondolt, a szülei talán meg se látogatják többé odafent. És mint a királykisasszony a mesében, magányos lesz, míg világ a világ.

7.
A történetekkel elrepülhetnek új helyekre, mint mi a szelek hátán, vagy te a szárnyaiddal.

8.
– Ők itt, az üvegekben széllények – magyarázta a fiú. – Ez Surranó, az Ciklon, az Förgeteg, a sarokban Szellőcske, alatta Zefír. Mindet én kaptam el, egyedül. És én idomítottam őket.
– De biztos, hogy jó nekik odabent? – ráncolta a szemöldökét a kislány.
– Hát persze! Hiszen lett saját otthonuk!
Minka közelebb hajolt a polcokhoz, és bekukucskált néhány üvegbe. A széllények csendesen bóbiskoltak, vagy kíváncsian nézelődtek kifelé. Nem tűntek boldogtalannak. Minka megnyugodva bólintott.

9.
Minka úgy megörült, hogy Szélvész nyakába ugrott, aki hősiesen tűrte az ölelést, bár nem igazán volt hozzászokva. Ha a széllények körülölelték, úgy vacogott a foga, hogy Szeles-zug másik végében is hallani lehetett.

10.
Az ujjai már majdnem belecsimpaszkodtak a létra aljába, amikor hirtelen megjelent előtte egy manó arca, fejjel lefelé. A manó óriási, kerek szemüveget viselt, és olyan nagy metszőfoga volt, mint egy kisegérnek. Ijedtükben a manó és Minka egyszerre sikoltottak fel, a kislány kibillent az egyensúlyából, és esés közben fellökte Szélvészt is. Szerencsére nem potyogtak le a felhőről.
– Jaj, te ijedős! Az egy felhőfoltozó volt, és most megszökik miattad! – morgott a fiú.
– Ne menj el, manócska! – Minka kétségbeesetten szólongatta a felhőfoltozót. Aztán észrevette, hogy a tűpárna, amit a manó a fején viselt kalap gyanánt, kikandikál a kövér fellegből.
– Látom ám, hogy ott vagy!


Nyereményjáték:
Novák Vica csodálatos Minka-történeteit Szimonidesz Hajnalka illusztrációi teszik egészen elbűvölővé. Az illusztrátor nem csupán Minkát, Szélvészt és a többieket elevenítette meg, hanem jó néhány más mesehőst is. Ezúttal az a feladatotok, hogy a borító részletekből rájöjjetek, hogy melyik általa illusztrált mesékre gondoltunk, és a könyvek CÍMÉT beírjátok a raffledoboz megfelelő rubrikájába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


ÁLLOMÁSOK:

03.11. - Könyv és más
03.12. - Szembetűnő
03.14. - Sorok között
03.15. - Hagyjatok! Olvasok! (TOP10)
03.16. - Spirit Bliss Sárga könyves út
03.17. - Spirit Bliss Sárga könyves út (Interjú)
03.18. - Hagyjatok! Olvasok!
03.19. - Könyv és más
03.20. - Szembetűnő
03.21. - Nem félünk a könyvektől
03.22. - Sorok között

vvvvv
Remélem jól szórakoztatok, látogassatok el a többiekhez is!
Köszönöm a figyelmet!
vvvvv


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése