John Boyne: A csíkos pizsamás fiú (könyv és film) | Mini-Könyvklub

Mini-könyvklub 13. felvonás

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

– Ez az új otthonunk. – De mikor mehetünk vissza Berlinbe? – Bruno érezte, hogy elfacsarodik a szíve. – Ott sokkal szebb. – Ugyan, ugyan… Ne erre gondoljunk. Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van, nem igaz?

Fülszöveg: v John Boyne, ír származású iró regénye igazi diadalutat jár be: eddig 64 kiadásban jelent meg, 2006-ban pedig elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat. A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén...

Könyv információk: Eredeti mű: The Boy in the Striped Pyjamas Eredeti megjelenés éve: 2006 Ciceró, Budapest, 2007 172 oldal · keménytáblás ·  ISBN: 9789635396139 · Fordította: Szabó Mária

           (Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

Szerintem…

Erre a könyvre szavaztam az új forduló könyvei közül, mert tudtam, hogy rövid, ráadásul mivel régen láttam a filmet, emlékeztem a történet végi csavarra. Nos, így sem volt könnyebb olvasmány. Így is megrázott, hogy mennyire rémes korszakai voltak a történelemnek. Így is gutaütést kaptam attól, hogy Bruno, a 9 éves főszereplőnk mennyire tudatlan a világ dolgait illetően, milyen naiv és mennyire... Buta? Önző? Vak? 

A történetről…

Bruno (9) családja kénytelen Berlinből elköltözni, mert az édesapjuk nagyon fontos ember, és a Führer kinevezte, miután náluk vacsorázott. Szóval a család leváltja az ötszintes házát egy háromszintesre cserélni (ez borzasztó fontos, legalább a 10 oldalon keresztül nyafog miatta a kissrác...), ám az új ház a semmi közepén van, de a szomszédságában van egy kerítéssel övezett terület, ahol furcsa, csíkos pizsamát viselő emberek élnek.

Nos, mivel Bruno igazi felfedező, és mert nem igazán sikerült megértetnie magát a 12 éves nővérével, Gretellel (aki a fiú egy Reménytelen Eset), unatkozni kezd, és mint minden felfedező unalmában: nekivág az ismeretlennek. Először csak a ház környékén cirkál, majd az auschwitzi munkatábor közelébe is elmászkál. Bizony, bizony... A nagy semmi közepén lévő ház bizony Auschwitzban van, és történetünk idején Bruno és Gretel édesapja ott a góré... 

„De amikor ők kérdezték Brunótól, hogy mit csinál az apja, és válaszolni akart nekik, rájött, hogy maga sem tudja. Csak annyit tudott, hogy a papa fontos ember, és hogy a Führernek nagy tervei vannak vele. Na meg hogy ő is fantasztikus egyenruhát visel.”

Rémesen bosszantó Bruno tudatlansága, amiből talán túl sokat is kapunk azoknál a részeknél, ahol "elvan a gyerek magában". A buta meglátásaitól, a maga kis igazságaitól néha legszívesebben megfejeltem volna a falat... Nem szeretem kiszakítani a gyerekeket az álomvilágukból - Tőlem még senki nem tudta meg, hogy mi a helyzet a Fogtündérrel vagy a Mikulással! -, de ezt a gyereket addig ráztam volna, amíg a helyére nem kerülnek a náci, holokauszt, Hitler, zsidó, gulag / munkatábor, Hitlerjugend és hasonló szavak a buksijában. Utólag értettem meg, hogy a testvére a magántanárnak és a körülöttük mászkáló helyes hadnagynak hála mennyire képbe került mindennel!
Azt hittem, hogy felüdülés lesz, amikor végre felbukkan a címben beharangozott csíkos pizsamás fiú, de nem... Sajnos érdembeli változás a történet minőségében csak a visszaemlékezéseknél volt érezhető, illetve azoknál az alkalmaknál, amikor az egyik mellékszereplő hátteréről tudtunk meg valamit. (A legemberibbek egyébként a személyzet tagjai, illetve a gyerekek nagyszülei voltak, akiknek túl kevés rész jutott az amúgy is rövid könyvben.)

SPOILERes bekezdés következik! 
Oké, volt amikor bejött Bruno gyermeki ártatlanságból eredeztethető lassúsága. Például emiatt ütött az a rész, amikor kiderül, hogy Auschwitzben vagyunk (persze ezt hamar lerombolta az író az idióta "Auz-vicc" szófordulattal, ugyanis a kisfiú nem tudja kiejteni a hely nevét rendesen...), és emiatt ütős a zsidós-állatos rész meg az édesanya furcsa viselkedése is. Ezek miatt szorult el a torkom, és ezek miatt hatott rám a történet. Csak ne lettek volna ezek a kényszerített poénok a hely nevével, a Reménytelen Esettel, Roller úrral...

Összességében

Olyan ember vagyok, aki hisz a karmában, és próbál jót cselekedni, jól dönteni... A történet a maga hatásvadász stílusában rávilágít arra, hogy aki rosszat tesz, rosszul jár. Rémesen sajnálom azokat, akik minden karmikus fekete pont nélkül, szimplán rosszkor voltak rossz helyen vagy rossz családba születtek le, de nem tudom sajnálni a főszereplő családot.
Az a helyzet, hogy Bruno sem került közel a szívemhez, mert nem gondolom cukinak vagy bájosnak a naivitását és a vakságát a valóságra. El sem tudom képzelni, hogy hogyan hiheti valaki egy "Szerbuc"-cal egyenértékűnek a "Heil Hitler!"-t. Már a könyv legelején pislogtam, amikor nem tudta, hogy mit csinál az apja, mitől fontos ember?!

Ütős, megrázó sztori, aminek egész jó az alapötlete, de abszolút nem az én világom... Nem gondolnám, hogy 16 alatt van a célközönsége regénynek, mert szerintem kell hozzá egy alap tájékozottság a témában. Akadnak benne történelmi hiteltelenségek is, ráadásul a leíró részek is elég zavarosak.

Értékelés: 3

FILMADAPTÁCIÓ: A csíkos pizsamás fiú (2008)

IMDb / Port / Snitt

A szívem szakad meg, hogy imádott Remus Lupinom (színész: David Thewlis) ilyen rémes-rémisztő szerepben kell látnom... No, de félre ezzel. A könyvnél jóval korábban láttam a filmet, és nem nyerte el a tetszésemet már akkor se... Brunónál butább-önközpontúbb gyermeket rég láttam, a sztori Auschwitzestől-mindenestül (el)borzasztónak tartom. Anno sem önszántamból néztem meg, most is a blogbejegyzés miatt akartam felfrissíteni az emlékeimet róla... (Mint kiderült, lényegében csak a végére emlékeztem. :D)

Maga a film, ha a témáját félretesszük, akkor gyönyörű. Jók a zenék, szépek a vágások, hangulatosak és ütősek a kamerabeállítások. A színészek - mind a felnőttek, mind a gyerekek - jól eltaláltak az apát leszámítva. (Bónusz infó: mivel a filmet nálunk forgatták, feltűnik benne éhány magyar színész is!)

Adaptáció: 5/4 ☆☆☆☆

Hiányoztak a filmből Bruno visszaemlékezései, ahogy hiányoztak az édesanya szétcsúszására utaló apró, mind felerősödő jelek. A sztori lezárása/kifutása picit eltért a könyvbélitől, ami szerintem JÓVAL ütősebb a maga lassúságával, de eléggé megrázó volt így is. Másodszorra is... Ezeket leszámítva egészen csodásan sikerült filmre vinni a könyvet!

A kedvenc borítóm a regényhez:

Knopf Books for Young Readers (2016)

Kedvcsináló idézetek:

v

– Akkor se mondja ki hangosan – vágta rá Maria, és úgy nézett rá, mint aki egy kis észt szeretne tölteni abba a makacs fejébe. – Ígérje meg, hogy többé nem teszi.

– De miért? Csak azt mondom, amit gondolok. Azt szabad, nem?

– Nem.

– Nem szabad kimondanom, amit gondolok? – ismételte meg hitetlenül.

– Nem – rázta a fejét Maria. A hangja egyszerre reszelőssé vált. – Inkább tartsa meg magában, Bruno úrfi. Nagy bajt okozhat vele. Mindnyájunknak.

v

Azok ott a telepen mind ugyanolyan ruhát viselnek: csíkos pizsamát és ugyanolyan sapkát, azok pedig, akik ki-be járnak a házukban, a mama, Gretel és az ő kivételével egyforma uniformist. Igaz, hogy különféle kitüntetésekkel és sapkával vagy rohamsisakkal, de egyforma piros-fekete karszalaggal. És mind olyan komolynak mutatják magukat, mintha ők lennének a legfontosabbak a világon.

Mi hát a különbség? – töprengett. És ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?

v

– Miért, a könyvek nem fontosak?

– Azok a könyvek, amelyek lényeges dolgokról szólnak, természetesen fontosak – magyarázta Liszt úr. – A mesekönyvek azonban, amelyek soha meg nem történt dolgokról szólnak, nem fontosak. Egyébként mit tudsz a múltról, fiatalember?

vvvvv

Képek a Pinterest táblámról: A ​csíkos pizsamás fiú

The Boy in the Striped Pajamas a GoodReads-en.

vvvvv