2020. november 22., vasárnap



Nagy Boldizsár (szerk.) Meseország ​mindenkié | Blogturné Klub ajánló

  

 

Mindenki megérdemli, hogy magához hűen éljen.

 




A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai a különféle marginalizált csoportokhoz tartozó szereplőikkel azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.

 

„Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”

(Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes)

 

„Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.”

(Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő)

 

Könyv információk:

 

Eredeti megjelenés éve: 2020

Labrisz Leszbikus Egyesület, 2020

180 oldal · keménytáblás ·

ISBN: 9786150089287 ·

Illusztrálta: Bölecz Lilla

WEBSHOP LINK

FB oldal

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el?

 

Egyrészt azért, mert imádok meséket olvasni, főleg modern, nem csak „átlagembereket” reprezentáló, érzékenyítő meséket, amik eltávolodnak a klasszikus Disney és/vagy Grimm stílustól. Másrészt ki nem hagytam volna egy olyan mesekönyvet, ami ennyire megosztja az embereket. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy muszáj utánajárnom annak, hogy mi és mivel tudta ennyire felbolygatni a lelki világukat…  

 

Szerintem…

 

Szeretném leszögezni, hogy én el vagyok ragadtatva ettől a mesekönyvtől, és azt gondolom, hogy ebben a felvilágosult, modern korban abszolút létjogosultsága kéne hogy legyen egy ilyen érzékenyítő gyűjteménynek. Aztán felbandukolok a netre, ahol emberek könyveket égetnek el meg darálnak le, mert nem tetszik neki a mondanivalójuk? 2020-ban? Nem mondom, hogy nem tértem ki a hitemből a Hollókisasszonyt vagy A szürke ötven árnyalatát olvasva, de… Hagyjuk is! Inkább a mesekönyvről meg a tartalmáról mesélek!

 


Bevallom, én először a címre és a borítóra figyeltem fel, és csak sokkal később esett le, hogy mit takarnak, aztán a fülszöveg elolvasása után csak még inkább el szerettem volna olvasni a meseantológiát! Érdemes leszögezni, hogy: Igen, vannak benne LMBT+ témájú történetek, de nem kizárólag ilyen műveket tartalmaz! Van itt aszexuális és aromantikus királykisasszony, aki inkább él egy jó fej sárkánnyal, mintsem, hogy férjhez menjen. Találkozhatunk egy szép görög lánnyal, aki inkább hős férfiként szeretne helyt állni a csatákban, de olyan őzsutával is, aki inkább őzbak lenne csodás aganccsal. Találnak egymásra királyfik és élnek együtt boldogan lányok. De ez messze nem minden, ugyanis bár imádtam az említettek történeteit olvasni, sokat jelentett olyan klasszikus tündérmese újrameséléseket olvasnom, amikben a főszereplők eltérnek az átlagostól!

 

Ebben a könyvben lehet főszereplő a félárva kislány, aki édesanyja halála után és alkoholista édesapja mellett kénytelen önmagát ellátni. Szólhat mese két öregről, akik szegények és gyermektelenek, de a szerelmük tartja őket életben, mígnem egy nap egy gyermeket találnak az erdőben. A főszereplőknek lehet napcsókolta barna vagy csokoládé színű bőre, de lehetnek aprók is, láthatatlanok is, fiús lányok és lányos fiúk, tündérkirályfiban csalódok, de tehetősek vagy koldusszegények is. Rendkívül sokszínű a felhozatal, de a történetek hangvétele is… A legtöbb mese szépen megírt, bájos, kedves történet, habár az egyik kedvencem egy kicsit horrorisztikusabbra sikerült a célcsoporthoz képest. (Enyhe spoiler: A boszorkány meséje egy Jancsi és Juliska előzménytörténet, amiben a boszorkány gyermekét megették a patkányok, ezért tart tőlük... Brrr… Na, ennél a sztorinál kicsit levert a víz, pedig imádtam, mert mindent megmagyaráz!)   

 

 

– De hát az nem lehet! – értetlenkedett tovább a kislány. Most már szemernyi álom sem maradt a szemében. – Így nem lehet vége egy mesének!

– Nem? – rejtette el mosolyát az öreg – Hát, akkor hogy végződik egy mese?

– Tánccal! – ugrott talpra és fordult kettőt a kispárnájával a lányka. – Sok-sok tánccal! Meg kalanddal! Meg cicalábon forgó palotával!

Egy pillanatra mindketten megálltak, majd összenevettek.

– Vannak mesék, amiket magunknak kell befejeznünk!

 

 

A legtanulságosabb számomra egy állatmese volt: Trivadar, a háromfülű nyúl története. Egy idős teknőc az elbeszélője ennek a fabulának, aki azt is elmeséli, hogy a nyuszi születésekor összeültek az állatok megszavazni, hogy vajon ez a kicsit más állat vajon veszélyt jelent-e az erdő lakóira nézve (ááh, dehogy háborodtam fel…), aztán meg pont Trivadarnak köszönhetik az életüket! A legmeghatóbb A nagy Alferdo története volt, aminek a végén el is pityeredtem… Az anyukája és nagymamája által nevelt Dani láthatatlan az osztálytársai számára valami oknál fogva, de egy véletlen padlásra tett kirándulás és az öntudatra ébredő, rendkívül idős, folyton fekvő nagypapája miatt megtalálja a helyét.

 


Szerettem a Kincső és Karola című mesét is, ami a Koldus és királyfi női főszereplős újramesélése. Kincső a tehetős polgármester lánya, akit az apja kinevet, hogy azt hiszi, hogy lány létére jó polgármester lehetne, de a lány bebizonyítja, hogy nincs igaza. Tetszett az Óriásölő Margaret című mese is, amiben egy ír leányzó eldönti, hogy ő lesz a történet hőse, és egy mesemondó fiú segítségével elindul a maga kalandjára… Míg Simon épp hogy nem akart sose hős lenni, addig Margaret minden vágya az, hogy hőssé válhasson, kalandozhasson és mesemondók történeteket meséljenek róla. Csuda páros, ugye? Szerettem őket!  

 

Az abszolút kedvenc mesém Az elrabolt királykisasszony volt, aminek igazából egy Bence nevű, picit balfék királyfi a főszereplője, aki semmi királyfis dologban nem állja meg a helyét, még ló helyett is pónin tud csak lovagolni. Bence egy nap talál egy apróhirdetést, amit a szomszéd királyságban adtak fel, ahol sárkányölő hőst keresnek, hogy megmentse a királykisasszonyukat! Hogy, hogy nem, de kiderül, hogy a királykisasszony – Zsófi – köszöni szépen jól érzi magát Baldur, a sütni szerető sárkány oldalán, de szívesen fogadják a fiút, ha ő is inkább lenne a maga ura. Ritkán olvasni aszexuális és aromantikus karakterekről, ráadásul van benne egy cross-dressing csavar is (mondjuk ez utóbbi több történetnél felbukkant).

 

Összességében…

 

Gyönyörű illusztrációkkal megspékelt, igényes kivitelezésű, színvonalas mesekönyv, amiben megható, megrázó, bájos, aranyos, szomorú hangvételű és tanulságos történetek szerepelnek. Nem mondom, hogy mindegyik mese tetszett, de a történetek többségét szerettem olvasni, bár némelyiket a célközönségnél picit idősebb korosztálynak javasolnám.

Mivel egyébként is ki vagyok bukva arra, hogy mennyire tájékozatlanok az emberek egyes (nem csak LMBT+) témákat illetően, úgy érzem, hogy igenis van létjogosultsága ennek a mesekönyvnek. Vannak csonka családok, alkoholista (mostoha)szülők, családi tragédiák, koldusszegénység, házasság utáni csalódások, nem szerelemre vagy párkapcsolatra vágyók, azonos nem iránt érdeklődök, testi hibások, nem fehér bőrszínűek, etc… Aki azt gondolja, hogy ezek a mesék meredekek, nézzen utána Charles Perrault tündérmeséinek!  

 

Értékelés: 5*

*Imádtam!

 

Érdekesség: A mesékhez az alábbi letölthető foglalkozásterveket készítették az Emberi Jogi Nevelők Hálózatának (EJHA) tagjai alsó tagozatos pedagógusok számára.

 

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki szeretné, hogy a gyermeke elfogadó, törődő, érzékeny felnőtté váljon. Azoknak, akik szerint fontos a sokszínűség elfogadása és az átlagtól való bármilyen eltérés tolerálása – legyen szó akár bőrszínről, akár vonzódásról, akár árvaságról, akár fogyatékosságról!



Kedvcsináló idézetek:

– Jó, de mi fog történni ezután? Eljön érted egy lovag fényes páncélban, és feleségül vesz? Vagy kiderül, hogy az apád egy dúsgazdag keleti pasa, aki versenyt hirdet majd a kezedért?

Margaret megrázta a fejét.

– Egyik se tetszik. Egyáltalán nem is akarok férjhez menni.

– Pedig a lányok a mesékben általában férjhez mennek, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak.

– De én nem akarok olyan lenni, mint a lányok a mesékben. Én hős akarok lenni. Meg akarok tanulni kardot forgatni, lovagi tornán győzni, sárkányokat ölni.

– Lány létedre?

– Ha nem tetszik, ne hidd el!

(Gimesi Dóra: Óriásölő Margaret)

Zsófi elmesélte, hogy azóta próbálta őt megházasítani az apja, hogy nagykorú lett. A lány a sokadik meghiúsult eljegyzés után jött rá, hogy nem az ifjú lovagokkal vagy kisasszonyokkal van probléma: őt nem érdekelte a szerelem. Sokakat megkedvelt az apja által felsorakoztatott kérők közül, szívesen lett volna a barátjuk. De hogy összeházasodjon velük? Nem vágyott rá. Az apja azt mondta, csak várja ki, míg a megfelelő emberrel találkozik, majd egyre-másra csődítette a vendégeket a palotába.

(Pengő Edit: Az elrabolt királykisasszony)

Akkor megszólalt Poszeidón:

– Csodálatos lányka vagy, tudod-e? Ritka földi halandók közt az ilyen csoda, mint te. Most tehát úgy döntöttem, bármit kívánhatsz tőlem. Mit szeretnél, mondd csak! Akármit kérsz, megkapod, nem tagadom meg, gyönyörűséges Kainisz!

Kainisz szájából gondolkodás nélkül gurultak ki a szavak, mint ahogy a fenyőmagok peregnek ki a tobozból egy forró napon.

– Tedd, hogy ne legyek nő többé! Változtass férϐiúvá! Ebben a percben! Legyek erős, akit soha többé nem támad, nem cibál, nem tép, nem sebez meg senkifia!

Poszeidón állta szavát.

(Molnár Krisztina Rita: Rubinpiros madár)

 

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Az illusztrációk Bölecz Lilla képei! Illusztrált mesék Pinterest tábla

Meseország mindenkié a GoodReadsen

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

 

Nemrég jelent meg a Meseország mindenkié című antológia, amiről már biztosan sokat hallottatok. De miről szól ez a különleges mesekönyv? Milyen történeteket találsz benne? Erről mesélnek a Blogturné Klub bloggerei, és ha szerencséd van, meg is nyerheted a könyv egy példányát. 

 

 

Nyereményjáték:

 

A mesekönyvben több Grimm mese feldolgozást is találtok, amik nagyon jól sikerültek. A nyereményjáték során a feladatod egyszerű! Az ismert Grimm mese adaptációkból találsz egy képet, neked pedig be kell írnod az adott mese címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 


a Rafflecopter giveaway

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[BLOGTURNÉ KLUB]

11.17. - Sorok Között

11.18. - Nem félünk a könyvektől

11.19. - Readinspo

11.20. - Kelly & Lupi olvas

11.21. - Könyv és más

11.22. - Hagyjatok! Olvasok! blog

11.23. - Szofisztikált macska

11.24. - Utószó

11.25. - Sárga könyves út 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése