2022. november 5., szombat



Amanda Joy: Vörös ​viadal (Vörös viadal 1.) | Blogturné Klub könyvajánló

 

 

A legtöbb ember szentül hitt abban, hogy Raina volt a valaha élt legnagyobb Királynőnk. Én nem így gondoltam. A balladáktól, amiket a Nagy Háborúban véghezvitt mészárlásának méltatására írtak, felfordult a gyomrom.

Az ő mágiáját örökölni igazi átok volt. A legtöbb ember, akivel csak találkoztam, kíváncsisággal vagy rettegéssel közeledett felém miatta. A sors legkegyetlenebb csínytevésének éreztem, hogy a velő és vér mágiáját örököltem.

 




Két nővér vív halálos küzdelmet a trónért ebben a lebilincselő és akciódús könyvben, melynek mágikus világát az észak-afrikai ősi mítoszok ihlették.

A tizenhat éves Eva igazi hercegnő, aki a vér és a velő mágiájával született – egy sötét és borzalmas hatalommal, amely sok generáció óta nem bukkant fel Myre színpompás, de már darabjaira hullott országában. Utolsó használója Raina királynő volt, aki nyolc generációval korábban megdöntötte az őslakosok uralmát, és aki több ezer életet oltott ki, köztük saját nővéréét is. Raina sötét árnyékában élve Evára halálig tartó összecsapás vár nővére, Isa ellen, ha meg akarja kaparintani az Elefántcsont Trónt – mivel Myre királynők uralta birodalmában csakis a legerősebb és legkönyörtelenebb uralkodók maradhatnak életben.

 

Könyv információk:

 

Eredeti cím: A River of Royal Blood

Eredeti megjelenés éve: 2019

Maxim, Szeged, 2022

384 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634992332 ·

Fordította: Szujer Orsolya

Duológia: 

1. Vörös viadal

2. A ​Queen of Gilded Horns

WEBSHOP / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Szerintem…

 

Amint befejeztem az olvasást, azonnal ment is a kedvenceim listájára ez a Young Adult High Fantasy és bizony a 2022-ben olvasott kedvenceim TOP 6-os listájára is felkerült, ugyanis rég olvastam ennyire pörgős, akció dús, eredeti történetet a témában. Mondjuk témáját tekintve egyszerre tekinthető vérre menő, trónért küzdő, „királynő leszek, ha megöllek” drámának, ugyanakkor elég hangsúlyos szerepet kapott az is, ahogy főszereplőnk, Őfelsége, Evalina Grace Killeen Hercegnő, Myre trónjának Rivális Örököse (a továbbiakban: Eva) igyekszik megtanulni használni a rendkívül ritka képességét. Ami nehéz, ha közel ’s távol senki se ért a velő és vér mágiájához, aminek a legismertebb birtokosa Myre első emberi Királynője volt, és amihez nem hagyott hátra használati utasítást.

  

 

Ha már itt tartunk, nekem nagyon tetszettek történelmi sztorik, amiket a titokzatos, halhatatlan Istenfi, avagy Lord Baccha, a Nagy Vadászat és a Vérebek Urának elbeszéléseiből tudunk meg. Mesél a kontinens létrejöttéről, az ott élő népek – vérivók, tündérek és khimaerek – békéjéről, mielőtt felbukkantak volna az emberek, de mesél a Myre trónjáért folyó harcokról is. Alapjáraton is csíptem Bacchát, mert szeretem a sármos, szemtelen humorú férfi karaktereket az ehhez hasonló történetekben, akikről alig lehet tudni valamit, de szinte érezzük olvasás közben, hogy a könnyed stílus mögött igen komoly történet rejtőzik.

 

 

A Királynő minden egyes lánygyermeke Rivális Örökösnek számít. Mint ahogy Raina az Első is végzett nővérével, úgy minden generációban egy Hercegnőnek fel kell áldoznia vértestvérét, hogy így mutassa ki erejét. A győztes lesz az Igaz Örökös, akit aztán a következő esztendőben megkoronáznak.

Ez volt a születési előjogunk: hogy gyilkoljunk és Királynő váljon belőlünk, vagy meghaljunk.

 

 

A másik férfi karakter, akit nagyon kedveltem szintén egy titokzatos figura, de nagy bánatomra az ő szándékairól még kevesebbet tudtunk meg, mint Baccháéról! Eva ugye egy mágiával bíró emberlány, aki mellé az édesapja khimaer kapitányt adott, hogy vigyázzon rá, ám nem sokkal a mágianapi hónapja előtt érkezik még egy khimaer katona: Aketo Jahmar Herceg.  Akárcsak Baccha, ő is próbálja harcra oktatni a lányt, hogy a nővére ne győzze le őt, és túlélje a nővérek párharcát, hogy elfoglalhassa a helyét a Trónon.

  

 

Ha ebben a világban élnék, akkor remélem, hogy én is egy khimaer lehetnék, ugyanis nekem ez a faj (vagy kaszt?) tetszett a legjobban. A khimaereknek némileg állatias a kinézetük, ugyanis szarvaik vannak, de másban is hasonlathatnak bizonyos állatokhoz, például lehet szárnyuk, karmuk, agyaruk, satöbbi. Szerintem irtó menők! Sajnos Eva anyja, illetve a korábbi Királynők nem igazán voltak oda a khimaerekért, mert miután letaszították őket a trónról, rezervátumokba küldték őket, és csak a katonai szolgálattal, a Királynőhöz való hűségükkel élhetnek kint.

 

 

Felmerült bennem, hogy ilyen sok időt tölteni Bacchával olyan, mintha az ember egy oroszlánt sétáltatna pórázon, és közben elfelejtené, hogy az oroszlánnak bizony van foga, és néha szeret egészben lenyelni embereket.

 

 

A történet lendületes, tele van akcióval – úgy éreztem, hogy Eva mellett lehetetlen unatkozni, ugyanakkor néha nem értettem őt. Természetesen hatalmas rajta a nyomás, mert a Rivális Örökös rendszer miatt vagy végez a testvérével, Isadore Hercegnővel, és követi az anyját, a hideg szívű Lilith Királynőt a trónon, vagy nem tanulja meg használni a mágiáját, elbukja a párbajt és Isa megöli őt. Tetszett az egész, ahogy volt. A karakterek összetettek, de az író apránként adagolja mindenkiről a fontos információkat, amik alapján újabb és újabb réteg kerül a róluk kialakuló képre. Egy ponton túl már senkiben nem bíztam, ahogy Eva se, hiszen még a hőn szeretett apjának, Lei Királynak is meg voltak a maga titkai a kedvenc lánya előtt!

 

(Külföldi borítók)

Összességében

 

Zseniális történet, eredeti világfelépítés, izgalmas trón körüli ármánykodásos, harcolós, mágiával fűszerezett, háta bökős, kalandos királynő dráma. Nagyon olvasmányos, és bár tényleg aprólékosan kidolgozott, új világot mutat be az író, mégsem szájbarágósan vagy száraz módon teszi.  

Szerettem Evát, Bacchát és Aketot, számomra ők voltak a történet fénypontjai, pedig rajtuk kívül is akadtak érdekes karakterek! Remélem, hogy a duológia második része is hamarosan érkezik, mert bár nem súlyosan függővégű a sztori, azért szívem szerint olvastam volna még, még, még, hogy mi történik.

 

Értékelés: 5

 

Kinek ajánlom a könyvet?

A YA High Fantasy irodalom rajongói ki ne hagyják! 

Ha szereted Sarah J. Maas, Holly Black, Kristin Cashore, Leigh Bargudo, Sara WolfRosaria Munda, Naomi Novik, V. E. Schwab és/vagy Amira Stone high fantasy történeteit, akkor ez tuti a szíved csücske lesz.

 

Kedvcsináló idézetek:

– Nem, azért fogsz tanítani, mert így helyes. A következő Királynőnek ismernie kell Myre igazi történelmét. Hát nem úgy lenne helyénvaló, hogy ne csak a mágiával vértezzem fel magamat?

– Jogosak az érveid – értett egyet Baccha, miközben az állán lévő aranyszínű borostát dörzsölgette. – Hát legyen, a leckénk után majd minden nap mesélek neked egyet a régi történetekből.

– Jobban örülnék neki, ha most nyomban mesélnél nekem Raináról.

– Ó, nem, Hercegnő. Vagy úgy tanítalak, ahogy én kívánom, vagy sehogy sem. Raina mindössze a történet közepe; mégis mit tanulnál, ha átugranánk az elejét?

Aketo megfordult, és egyenesen rám nézett, mire az arcán megjelent a mostanra már olyan ismerős félmosoly.

– Jobb, ha tudod, Eva, hogy érezlek.

Eltátottam a számat.

Ahogy bámultam őt, Aketo köhintett egyet és elpirult.

– Mármint a jelenlétedet. Mindenkinek képes vagyok érzékelni az érzéseit, ha elég közel vannak hozzám. Minél közelebb van valaki, annál intenzívebbek és annál pontosabbak az érzései. Gondoltam, jobb, ha szólok. Nem akartam megzavarni a csodálatodat, de egy csomó minden mást is érezhettél volna, miközben ott állsz…

Egy végtelen pillanattal később Falun végül rálépett a csempékre, és megszorította a kezemet.

Otthagytam a vérivó fiúval, és kerestem magamnak egy másik partnert. Valaki olyat, aki szinte észre sem vett engem, és csak táncolni akart.

Még idekinn is voltak olyan dolgok, amiket nem engedhettem meg magamnak. A halálra váró Hercegnők nem bonyolódhattak szerelmi kalandokba. Az túl nagy kegyetlenség lett volna mind a párom, mind az én számomra.

 

☆☆☆

Nem saját képek. Pinterest tábla: Vörös viadal

A River of Royal Blood #1 a GoodReads-en.

☆☆☆ 


A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Amanda Joy duológiájának első részét Vörös viadal címmel, mely a címéhez méltóan egy mágiával átszőtt, izgalmas fantasy történet. Gyere velünk, kísérjük el Evalina hercegnőt a trónért való harcában, a játékunk során meg is nyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!

 

 

 

Nyereményjáték:

 

Viadalokról szóló könyvekkel játszunk! Minden állomáson találtok egy borító részletet, ismerjétek fel a könyvet, és írjátok be a címüket a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít, a Rafflecopter dobozban megadott válaszokat pedig sajnos utólag nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük, ezután 72 órán belül kérünk visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk

 

 

a Rafflecopter giveaway

 

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[BLOGTURNÉ KLUB]

10.24 - Kelly&Lupi olvas
10.26 - Hagyjatok! Olvasok! extra instagram
10.28 - Kelly&Lupi olvas extra idézetek

10.30 11.05. - Hagyjatok! Olvasok!

 

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése