2021. február 26., péntek



Marissa Meyer: Cress (Holdbéli krónikák 3.) | Blogturné Klub ajánló

 

 

Thorne mély levegőt vett, majd felnézett a varázslónőre.

– Muszáj? Megrémíti ezt a szegény lányt!

– Crescentnek igazán nincs oka feldúltnak lenni. Az ő árulása vezetett el ehhez a pillanathoz.

– Persze, értem. Mindig a fürdőszobában lévő százötven centis megkötözött, betömött szájú lány a hibás.

 




Még a jövőben is akadnak bajba jutott hölgyek…

(Mert néha még a legerősebbeket is meg kell menteni…)

Cress mindent kockára tett azért, hogy figyelmeztesse Cindert Levana királynő gonosz tervére; még úgy is, hogy gyerekkora óta egy műholdba zárva él, netmonitorok társaságában. A rengeteg képernyő előtt töltött idő alatt Cress zseniális hackerré vált. Csakhogy parancs érkezett Levanától, hogy keresse meg Cindert és az ő jóképű tettestársát.

Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik. Cress végre kiszabadul, ám ezért súlyos árat kell fizetnie. Mindeközben Levana királynőt semmi sem állíthatja meg abban, hogy feleségül menjen Kai császárhoz.

Lehet, hogy Cress, Scarlet és Cinder nem önként vállalkozott arra, hogy megmentse a világot, de talán egyedül ők képesek rá.

Vajon megtalálják a kiutat a legreménytelenebb helyzetekből?


Könyv információk:

 

Eredeti mű: Cress

Eredeti megjelenés éve: 2014

 

Könyvmolyképző, Szeged, 2020

600 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634578376 ·

Fordította: Szabó Krisztina

Holdbéli krónikák sorozat:

 

0,5 Glitches (angol)

0,6 The Little Android (angol)

1. Cinder / Cinder (új)

1,5 The Queen's Army (angol)

2. Scarlet / Scarlet (új)

3. Cress

3,1. Carswell's Guide to Being Lucky

3,5. Fairest (angol)

4. Winter (angol)

4,6. COVID-128 (angol)

(befejezett)

 

WEBSHOP / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS 

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

A történetről… (enyhén spoileres az első és második részére)

 

Cress, egy tehetségtelen kagyló, akit Sybil úrnő egy műholdba börtönzött be, és aki Levana holdbéli királynő legjobb programozója. A fiatal lány lassacskán elkezd segíteni az embereknek, ugyanis a Föld körüli keringése során megszerette őket és a bolygójukat, így keveredik bele Cinder történetébe! Ahogy a korábban megismert kalandoraink után nyomozgat mind jobban beleszeret Cinderrel együtt megpattanő Craswell Thorne-ba, így totál odavan, amikor ő a felmentő serege… pechjére épp a Föld felé zuhantukban találkoznak. Eközben Cinder próbál rájönni, hogy menthetnék meg Kai császárt Levana elvételétől, Scarletet elrabolják, Farkast lelövik, és Dr. Erland is újra felbukkan a sztoriban.

 

(credit)

Szerintem…

 

Hogy izgalmas folytatás-e? Nagyon! Néha teljesen megrökönyödve olvastam, hogy micsoda szituációkba keverednek Marissa Meyer karakterei, hogy mennyire nehéz helyzetbe hozza őket az író! Aranyhaj történetét ismerve tudtam, hogy Cress valamiféle „börtönbe” van zárva, de nem gondoltam, hogy holdbéli kagylóként hosszú évekre teljesen elpaterolják a Lunáról… egy műholdba? Ahol teljesen egyedül van – önmaga 10 éves leprogramozott másától eltekintve -, és csak Sybil úrnő néz rá néha, amikor vért vesz tőle, munkát ad és ellátmányt hoz neki. Az első pillanattól fogva a leggyámoltalanabb, ám legszerethetőbb Disney herc… Holdbéli krónikák karakterré vált a szememben a naiv rajongásával Thorne iránt és az emberek iránti elköteleződésével. Imádtam, ahogy próbálnak túlélni a leamortizált szökevénnyel, és közben van energiája rácsodálkozni a Földre! Kicsit lökött, de nagyon szórakoztató figura, nekem tetszett a párosuk Thorne-nal.


 

– Kapitány – mormolta –, azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.

Thorne szemöldöke magasra szaladt. Cress hat szívverést számolt, mire a fiú hirtelen felnevetett.

– Ne mondd, hogy két teljes napodba telt rájönni erre! Kezdem elveszíteni a varázsomat.

Cress ujjvégei begörbültek Thorne mellkasán.

– Tudtad?

– Hogy magányos vagy, én meg ellenállhatatlan? Igen. Tudtam. Gyerünk, Cress, felkelünk!

 

 

A fő cselekményszál ugyan Cress Cinderig való eljutása és a Földön töltött első napjainak a túlélése, mindeközben a holdbéli kiborghercegnő igyekszik rájönni arra, hogy szabotálhatná Levana és Kai esküvőjét. Pechjére szétszóródik a csapata, amikor kútba esik egyszerűnek tűnő Cress megmentése Sybil varázslónő miatt, így megpróbál eljutni Dr. Erlandhoz Afrikába (aki még az első részben játszott komolyabb szerepet a sztori alakulásában azzal, hogy rájött, hogy Cinder Selene hercegnő, a jogos trónörököse Lunának). Talán ezeknél a részeknél derül ki a legtöbb fontosnak tűnő apróság a járványtól elkezdve Cress családjáig bezárólag! Élveztem olvasni, de nem jobban, mint Cress+Thorne fejezeteit. Scarlet vonalát nem spoilerezném el, de számomra az ő részeit volt a legnehezebb olvasnom a könyvben, elég megrázó volt, mert az előző részben nagyon megkedveltem…

 


Ismét egy több szálon induló, de egybe összefutó sztori, aminek ismét zseniális lett a csattanója! Ilyenkor mindig csapkodom a fejem a párnába, amiért nincs még a kezemben a folytatás! Az új karakterek egytől egyig érdekesek: a naiv, de csupaszív Cress, a kiismerhetetlen Jacon és az elsőre és másodszorra is zakkantnak tűnő Winter hercegnő. Jóval több a humoros rész, mint a drámai, de ettől függetlenül tele volt számomra váratlan fordulatokkal, amiknél csak pislogni tudtam. (Pl.: Dr. Erland múltja és jelene, Thorne balesetének a következményei, az escortdroid felbukkanása,  a lunai házikedvenc státusz…)


Összességében

 

Furcsa volt, hogy ennyire szétrobban Cinder álomcsapata, de őszintén szólva csak Scarlet vonalát bántam, az összes többi történés nagyon izgalmas volt! És emiatt letehetetlen volt a regény! Komolyan alig bírtam letenni ezt az amúgy vaskos kötetet egy-egy alvás meg némi munka erejéig... Cress talán az eddigi legkevésbé talpraesett főszereplő, aki a szociális interkaciókban sem igazán jeleskedik (simán lehetne vele „well, this is awkward” mémeket gyártani)*, ugyanakkor hatalmas informatikai tudással rendelkezik. És a párosuk azzal az amúgy beképzeltnek tűnő, de imádnivaló Thorne kapitánnyal…! Édesek voltak, nagyon jól illenek egymáshoz.

 

Értékelés: 5

 

Folytatnám? Azonnal tudnám folytatni, nem tudják elég gyorsan fordítani a részeket... (Remélem, hogy idén még olvashatom a Wintert!)

 

*Két kedvenc Cress memem:



 

(…mert igen, léteznek socially awkward Cress mémek!)

 

Kedvcsináló idézetek:

Mindaz, ami az esküvő után következne, teljességgel elmosódott Cinder agyában. Folyton az járt a fejében, mit gondolnak majd a holdbéliek, amikor rádöbbennek, hogy az elveszett hercegnőjük nemcsak kiborg, hanem ráadásul halvány fogalma sincs a világukról, a kultúrájukról, a hagyományaikról, a politikájukról. Egyedül azért nem roppantotta össze ennek az egésznek a súlya , mert tudta, hogy bármi történjék is, Levanánál rosszabb uralkodó csak nem lehet.

– Az egyértelmű, hogy Levana nem azért választott, mert jó beszélgetőpartnernek tart. Miféle tulajdonságokkal rendelkezel akkor, ami alapján azt gondolta, hogy jó őr válik majd belőled?

Jacin arcára visszatért a korábbi öntelt derű, mintha valami vicces dologba avatná be őt.

– Jóképű vagyok – felelte. – Nem látod?

Cinder felhorkant.

– Mintha csak Tho-Thorne-t hallanám. – Megbicsaklott a nyelve a néven. Thorne nevén, aki többé sosem viccelődik majd azon, milyen karizmatikus.

Jacin mintha észre sem vette volna.

– Szomorú, de így igaz.

Cinder lenyelte hirtelen jött bűntudatát.

– Levana az alapján választ testőröket, hogy ki mutat legjobban a fal mellett? Kezdem úgy érezni, mégis van esélyünk.

Ami azt illeti, Cress teljes mértékben meg volt róla győződve, hogy többet tud Carswell Thorne-ról, mint bárki más ezen a világon. Cress életében olyan kevés volt az újdonság, hogy már-már megszállottjává vált a fiúnak. Először undorodott tőle, a szemmel látható mohóságától és vakmerőségétől. Amikor dezertált, egy karibi szigeten hagyott féltucat kadétot és két felettes tisztet. Ellopott egy második érabeli istennőszobor-gyűjteményt a Keleti Nemzetközösség egyik gyűjtőjétől, valamint jó néhány venezuelai álombabát, amit egy ausztrál múzeumnak adtak kölcsön, és amik nyilván sosem kerülnek majd elő. Ezenfelül állítólag ki akart rabolni egy ifjú özvegyet is a Nemzetközösségben, aki hatalmas antikékszer-gyűjteménnyel rendelkezett.

Cress tovább kutatott, teljesen lenyűgözte Carswell önpusztítása. Olyan érzés volt, mint két kisbolygó összeütközését nézni, egyszerűen képtelen volt elfordítani a tekintetét.

 

☽☽☽☾☾☾

Nem saját képek. Pinterest tábla: Lunar Chronicles

The Lunar Chronicles #3 borítók a GoodReadsen

☽☽☽☾☾☾

 


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából nemrég megjelent a Holdbéli krónikák sorozat harmadik része is, és ennek örömére bloggereink egy szuper hosszú turnéval készültek nektek, ahol mindhárom részt bemutatjuk! Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, de ne felejtsetek el játszani se. A blogturné végén kisorsolunk olvasóink között egy példányt a Scarlet és egy példányt a Cress című regényből!

  


Nyereményjáték:

 

Kivételesen egy sorozat három részéről is olvashattok nálunk, ezért a játék is háromféle lesz! Azokon az állomásokon, ahol betűket rejtettünk el, magyarul is megjelent tündérmese-adaptációk címeit keressük. A fan artoknál azt keressük, hogy kit ábrázol az adott kép. Azon az állomáson, ahol idézetet találtok, rá kell jönnötök, hogy a három regényünk közül melyikből idéztünk! A megoldásokat (címeket, neveket) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő részébe..

 

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

  

„– Lőni fogok. Te is tudod.

– Tudom. – Farkas kedvesen mosolygott, és a homlokára mutatott. – De akkor a fejemre célozz. Az általában halálos. Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor a mellkasra. Az valamivel nagyobb.

– Innen a fejed is elég nagynak látszik.”

a Rafflecopter giveaway

ÁLLOMÁSLISTA:

 

01/25 - Sorok között (Cinder)

01/27 - Sorok között (extra)

01/30 - Readinspo (Cinder)

01/31 - Csak olvass! (Cinder)

02/02 - Booktastic Boglinc (Cinder)

02/04 - Fanni's Library (Cinder+Scarlet)

02/06 - Hagyjatok! Olvasok! (Scarlet)

02/07 - Sorok között (Scarlet)

02/08 - Nem félünk a könyvektől (Scarlet)

[Blogturné Klub]

 

02/10 - Booktastic Boglinc (Scarlet)

02/12 - Csak olvass! (Scarlet)

02/14 - Kelly és Lupi olvas (Scarlet)

02/16 - Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)

02/18 - Fanni's Library (Cress)

02/20 - Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)

02/22 -  Booktastic Boglinc (Cress)

02/24 - Csak olvass! (Cress)

(Cress)

02/26 - Hagyjatok! Olvasok! (Cress)

02/28 - Sorok között (Cress)

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése